Utállak mert szeretlek (Hermione X Piton)

16. FEJEZET - Epilógus -

Teljes mértékben sikerült. 

Másnap aztán mind a kettőnk bánatára visszakellett Mennünk Roxfortba. Őszintén szólva legszívesebben ottmaradtunk abban a gyönyörű faházban örökké! 

Szóval mikor visszaértünk kábé reggel öt órára, én máris ideges lettem. Csak Ron dühös arca lebegett előttem. Pedig én nem akartam már vitázni. 

Csak végre leakartam ülni úgy, hogy tudom, hogy éppen senki sem dühös rám. Mert nem tettem semmi rosszat sem. Egyszerűen csak szerelmes lettem. 

-Perselus Piton! Végre itt!-Kiáltott fel Dumbledore mikor beértünk az irodájába.-Köszönöm Miss Granger, hogy visszahozta.-Fordult felém egy mosollyal az arcán. 

-Jólvan azért ennyire nem volt borzasztó a helyzet. Visszajöttem volna.-Felelte Piton morcos arccal, mire halványan elmosolyodtam. Imádom a morcos arcát.-Mélységesen szeretnék bocsánatot kérni amiért itt hagytam az iskolát bármilyen figyelmeztetés nélkül. Ez a viselkedés kicsit sem vall rám!-Szabadkozott Piton hátratett kezekkel. 

-Most már nincsen semmi probléma sem!-Mondta Dumbledore.-Miss Granger magáért a barátai már halálra aggódták magukat! Azt hiszem örülni fognak ha végre látják.-Ezzel gyengéden célzott arra, hogy lépjek le mert négyszemközt akar beszélni Pitonnal. 

-Igen ez biztos, akkor én megyek is!-Mielőtt elmentem volna közelebb húztam magamhoz Pitont és a fülébe suttogtam-Vigyázz magadra. És ha bármi baj van azonnal szólj.-Ahogy elengedtem még végigsimított a karomon, amely rögtön feltöltött energiával. 

Miközben a klubhelyiség felé tartottam, sok minden járt a fejemben. Vagy százszor elképzeltem, hogy milyen lesz mikor újra találkozom Ronnal, de sajnos mindig a veszekedésnél kötöttem ki. 

Belépve a szobájukba nem lepődtem meg, hogy alszanak mindketten. Az ablakon már besütött a nap fénye, így megvilágítva az arcukat. Ron arca olyan nyugodt volt miközben aludt. Ahogy néztem őt, egyáltalán nem volt bennem harag. Sosem tudnám gyűlölni egyikőjüket sem. 

-Hermione...-Halottam meg Harry hangját mire felé fordultam. Odalépdeltem hozzá, és leültem az ágya szélére.

-Szia Harry. Már itt vagyok, nincsen semmi baj sem.-Elmosolyodtam ahogy kimondtam ezeket a szavakat. 

-Sikerült? Visszahoztad?-Ő is elmosolyodott mikor ezt kérdezte. Felült az ágyban ásítva egyet. 

-Igen! Mindent sikerült megbeszélnünk, szóval azt hiszem, hogy ez most valami komoly. Valami olyan ami nem fog véget érni. Örökké tart.-Amint Harry szemébe néztem, én is megértettem. Ez valami komoly. Valami olyan ami soha de soha nem ér véget! 

Csak mert különleges. 

-Örülök neked Hermione!-Felelte Harry miközben magához vont és szorosan átölelt. Én is visszaöleltem és a nyakhajlatába fúrtam a fejemet. 

-Most csak álmodom? Hermione végre itt vagy!-Amint meghalottam Ron hangját elengedtem Harryt és ijedten felé fordultam.-Harry...Harry mindent elmesélt nekem. És tudom, hogy miattam hagytad ott Pitont. Pedig borzalmasan viselkedtem!-Kiáltotta lehajtva a fejét.-Tudod nem lepődnék meg ha már sosem bocsájtanál meg nekem. 

-Az biztos hogy sok mindent tettél amiket még nem emésztettem meg. De az idő segíteni fog és ha lassan is, de újra jó barátok lehetünk. Akik támogatják egymást.-Szerettem volna megölelni Ront, de valahogy akkor még nem álltam készen rá. 

-Megértem és igazad van! Csak kérlek ne hagyj el!-Ron letörölt az arcáról pár könnycseppet. Nagyon de nagyon sajnáltam ebben a másodpercben!

-Nem, nem foglak. Sosem lennénk képes rá.-Feleltem őszintén kifelé indulva a szobából.-Órákon találkozunk. Mint mindig.-Tettem még hozzá majd kiléptem a szóbából. 

Meglepődtem rajta, hogy milyen nyugodt vagyok. Igazából azt hittem, hogy újra vita lesz, de megúsztam! És ez miatt igencsak boldog voltam! 

Aztán mikor elindultam, észre sem vettem, hogy a lábaim Piton szobájához visznek.

Benyitottam és az éppen nyújtózkodó Pitonnal találtam szemben magamat. Halkan felnevettem mire felém fordult ijedten. 

-Mi olyan vicces?-Kérdezte egy mosoly kíséretében. 

-Az, hogy amikor így nyújtózkodsz olyan vagy mint egy cica!-Feleltem odasétálva hozzá, majd átöleltem.-Mit beszéltél Dumbledore-ral?-Kérdeztem a karjai közt. 

-Arról volt szó, hogy a kapcsolatukat még le nem vizsgázol továbbra is titokban kell tartanunk, mert nem akarunk botrányt. De ezt talán megoldjuk, nem igaz?-Kérdezte gyengéden eltolva magától, hogy a szemeimbe tudjon nézni. 

-Olyan leszek mint egy nindzsa mikor beakarok lopózni hozzád!-Feleltem mire elnevette magát. 

-Jólvan akkor kapcsolj át nindzsa üzemmódba!-Hosszasan megcsókolt majd újra magához ölelt. 

Szóval a nindzsára visszatérve így is lett. Olyan voltam a maradék Roxfortban töltött időm alatt mint valami profi nindzsa! Már annyira megtanultuk titkolni a kapcsolatunkat, hogy mikor már nme kellett volna néha akkor is hazudtunk párszor! 

Ami azt illeti ez egy varázsvilág. (Ha senki nem jött volna rá. :D) És mit ad Isten a drága bájitaltan tanárom megcsinált egy főzetet, és remélem ülsz, mert ha nem elájulsz: ami fiatalít! Remélem mondanom sem kell, hogy dúsgazdagok vagyunk, illetve, hogy sosem szabadulok a professzoromtól!

-Micsoda? Te szabadulni akarsz tőlem?-Kérdezi Piton mellettem fekve. Folyton lesi, hogy mit írok. Hihetetlen. 

-Tőled nem, de az esti horkolásódtól már annál inkább! Miért nem arra fejlesztettél ki valami főzetet?-Az igaz, hogy nekem még nem volt szükségem inni a főzetből harminc éves fejjel, de egyszer biztosan eljön az alkalom. Bár előszőr Pitonon próbáltuk ki, és túlélte szóval sikerült. 

Ez tényleg örökké tart. 

-Örökké együtt maradunk.-Mondja Piton magához vonva, nevetve nyomok egy csókot az ajkaira. 

-Fejezd már be az olvasását!-Mondom miközben ő a nyakamat csókolgatja. 

-Jólvan már na. Akkor még te itt ilyeneket írsz rólam szólók a gyerekeknek, hogy kelljenek fel.-Jelenti ki majd kikell az ágyból és kiballag a szobánkból. 

Ami azt illeti ikreink lettek! Két kislány akik a lehető legtüneményesebb gyerekek a világon! Most öt évesek , de ennek ellenére nagyon nyugodt kislányok. Emma, Mia és Piton. Őket szerettem a világon mindennél jobban. 

-Anya!-Na és már szólnak is. 

Azt hiszem megyek. Ma jön át Harry és Ron. Apropó Harry és Ron. Az évek során újra megerősödött a kapcsolatunk, és éppen ezért azt hiszem, hogy felhőtlenül boldog vagyok. 

Ha egy szerelem különleges akkor örökké tart. 

És a miénk örökké tart. 

-Anya, anya, Mia elvette a csillámos harisnyám!-Oké most már muszáj mennem, ugyanis az apjukra nem hallgatnak, és miért nem? Mert mindent megenged nekik!-ANYA!

-Jólvan, megyek már drágám!-Lecsukom a gépemet és kimászok az ágyból. 

Kezdődik a nap az én őrült családommal. 

De bármilyen is egy nap nálunk este mindenki ennyit mond egymásnak: Szeretlek. 

Sziasztok! Ez a történetem is véget ért, remélem tetszett nektek! Tudom, hogy páran nem akartatok még epilógust, de igazából már nem akartam tovább húzni  sztorit, szóval sajnálom! :) Köszönöm a sok kommentet és vote-ot mind nagyon sokat jelentettek! :) További szép napot minden kedves ólvasómnak. :)