28. Esküvő és lánykérés megduplázva

96 2 0
                                    

Már lassan dél lesz. 10 perce kész lettünk a fodrászszalonban, előtte pedig korán reggel elmentünk körmöshöz. Még jó, hogy Chris mindenre gondolt és lefoglalta az időpontokat. Ash haja valami elképesztő lett és iszonyt rövid is lett, meg be is festette, de kurva jól áll neki. Tökéletes, ahogy Amy-é és az enyém is... Jól esik ez a kis változás. Matt-el csak futólag telefonon tudtunk beszélni, ugyanis elég nagy kapkodásban vannak, bár nem is csodálom. Egy esküvőt nem 2 nap megszervezni, mellette még a lánykérés.

Most éppen a plázába tartunk mi hárman, vagyis inkább négyen. Óriási titoktartásra köteleztek, és ez elszomorít, de ahogy látom Amy-t is. Hiszen a legjobb barinőnk férjhez megy!!! Nem tudunk izgatottan ugrálni mi hárman, és ez kicsit szomorú. De innentől kezdve Ash fiatal anyuka és fiatal feleség is lesz, illetve független nő. Ez lesz élete egyik legfontosabb napja, a másik pedig a gyermeke születésének napja. Tegnap este Chris felhívta és megnyugtatta leendő feleségét, aki ennek hála most vidáman tud vásárolgatni. Nem kérdezgetett reggel óta semmit, csak jött velünk mindenhova. Aztán egyszer csak megállt egy kirakat előtt.

-Csajok, hogy festenék benne? -kérdezte az egyik esküvői ruhára mutatva. Amy és én összenéztünk és alig kaptunk levegőt.

-Férjhez akarsz menni?-kérdezte tőle Amy.

-Nem!-vágta rá azonnal. -Férjhez fogok menni!-majd elkezdett boldogan ugrálni.

-Te tudsz róla?-kérdeztem meglepődve.

-Szerinte mégis miért sírtam volna?! Elmondom neki, hogy gyermekünk lesz erre ő elmegy. Még az a jó, hogy előtte való nap Matt és ő kicsit hangosabban beszélgetnek, különben terhesen elindulnék és keresgélném! Az az idióta! Azért sírtam mert nem kérdezte meg tőlem ezt a mondatot, illetve, hogy engem meg kihagy a szervezésből! Pedig ez az én nagy napom is! És ő meg kihagy belőle!-nézett maga elé durcásan, mint valami kétéves, aki nem kapott édességet. Amy és én persze azonnal elnevettük magunkat. Ezután már mind a hárman örömünkben ugráltunk az esküvői szalon előtt.

-Férjhez mész! Férjhez mész!-kiáltoztunk. Egészen addig, míg meg nem szólalt a telefonom. Matthew hívott, hogy vihetjük a menyasszonyt, mire elmosolyodtam és letettem a telefont. Ash aggódóan nézett rám, miközben én folyamatosan mosolyogtam és egy aprót bólintottam. Mind tudtuk, hogy ez jelzi a START-ot.

Izgágák voltunk, de nagyon. Félbehagytuk a vásárlást és a kocsi felé rohantunk, ami a parkolóban várt ránk. Teljes lendületemmel ráléptem a gázpedálra, és egyenesen a helyszín felé vettük az irányt, amit valamelyik srác beprogramozott a GPS-be. Teljes gőzzel gurultunk az ismeretlen helyszínre. 

A látvány, ami fogadott a végállomásunkon, nem volt valami elragadó. Nem tudtuk, hol vagyunk, csupán, hogy ez a találka helye. Egy kicsit vártunk, majd kiszálltunk. A táj, lényegében erdős volt. Olyan magas fák voltak, hogy alig láttuk az égboltot. Néhány perc múlva az egyik fa mögül megláttuk Ash szüleit. Ash-t elvitte az édesanyja, míg minket az ellentétes irányba hívott az édesapja. Mindig  is neheztelt rám, mert én rángattam bele a lányát minden rosszba, így kicsit feszült volt a légkör és nyomasztó a csend. Míg végül Mr. Black volt az, aki ezt a kínos csendet megtörte :

-Köszönöm, hogy vigyáztatok a lányomra! Köszönöm, hogy ilyen jó barátai vagytok az én egyetlen gyermekemnek! És remélem ez után is így tesztek!-én és Amy persze csak vigyorogtunk és gyors válasszal illettük a családapát : -Naná! Számíthat ránk! -és már mosolygott volna, amikor hirtelen visszafogta magát és megállt. Rám nézett azzal az elképesztő tekintetével, amit a lánya is örökölt tőle és valószínűleg az unokája is fog.

-Luna! -szólt hirtelen.

-Igen?-néztem rá összezavarodva.

-Sajnálom! Sajnálom, hogy azt hittem rosszat teszel a lányommal! Sajnálom, hogy előítéleteim voltak veled kapcsolatban! Sajnálom, hogy nem bíztam benned! És minden mást is sajnálok, amit ellened tettem, vagy amitől rosszul érezted magadat, az én hibámból. Kérlek, meg tudsz nekem valaha is bocsájtani?-nézett rám sajnálkozóan. Tényleg komolyan gondolta, látszott rajta. 

Violent LOVEDonde viven las historias. Descúbrelo ahora