Egy erőszakos lány és egy erőszakos srác? Szinte lehetetlen a szerelem... Hogy miért ? Mert mindketten birtoklóak, igazi alfák... Kettejük kapcsolata vajon hogyan alakul majd? Sikerül megcáfolniuk ezt az állítást? Szerelmesek lesznek? Vagy talán más...
Ágyam alatt feküdtem, kezemben egy zseblámpával, a telefonommal, melyen már benyomkodtam a segélyhívó számát és a zöld kézi bicskával, amit még nyáron kaptam a 6 napos táborban.
Nem sokat kellett várnom a betörőre. Néhány pillanat alatt szétkapta a zárat. Halk ajtó nyikorgás és a férfi bent is volt a szobámat és a folyosót elválasztó küszöbön belül. Azt, hogy férfi-e vagy esetleg nő, szinte azonnal megtudtam állapítani. Az ágy alól ugyan nem láttam az arcát, ennek ellenére a lába egy részét, tisztán láttam, mai napon vakítóan izzó, sárgás árnyalatú holdnak hála. Ugyanis ránézésre cipómérete 44-46-os méret körül ingadozhattot. Ekkora lábú nőt azonban nem mindennap találnék, így a helyes válasz 95%-ban a férfi volt.
A padló recsegett minden egyes léptétől, ugyanis a fa amiből a parketta volt, sem lehetett mai. Egyre csak közeledett hozzám, az ágyamhoz. 20-30 cm-rel az ágyam előtt megtorpant. Félelmemnek hála, a levegő olyan gyorsan végzett bennem a körforgással, hogy szinte kifújni sem volt időm, azonnal vettem a következőt. Néma csend lett. Kezemet a számra tettem, reménykedve abban, hogy észre sem veszi az ittlétem és elmegy. Így is lett. Elindult a kijárat felé, majd becsukta az ajtót maga mögött. A levegő olyannyira fel akart már törni belőlem, hogy azt is hittem itt a vége. Kimásztam az ágyam alól, majd gyorsan feltápászkodtam a földről.
-Huhhhh.... Végre vége!-mondtam megkönnyebbülve és eközben könnyeimet visszatartva. A levegőm akadozni kezdett. Végül a lélegzetem meg is állt bennem mint egy ütő, mikor feleszméltem a gondolatra, miszerint édesanyám és a szeretője (mert nem házasodtak össze)lent alszanak, békésen. A férfit nem féltettem, édesanyámat viszont annál inkább. Egyszercsak kikapcsoltam. Eltűnt a félelem, a magány, a nyugtalanság is minden, mi ezekkel járt. Megfogtam a kisbicskámat és óvatosan lemásztam a lépcsőn. Tudtam a betörőről és nem tudtam a szándékáról. Gondolataim közt megfordult az is, hogy esetleg meg akar ölni. Nem érdekelt. Féltettem jóanyámat, aki mit sem tudva szunyókált.
A lábam letettem a lépcső utolsó fokáról is és azonnal irányt váltottam. A hálószobába igyekeztem, amiről még nem tudtam hogyan is fog fogadni. Benyitottam miközben mondogattam a belső énemnek, hogy semmi baj és csak nyugodtan, lassan. Kinyitottam a háló ajtaját és bekukkantottam a szobába. A férfi ott állt anyám mellett, aki álmában mosolyra húzta a száját. Az addig visszatartott könnycseppek szakadatlanul hullottak alá a mélybe. Pulzusszámom magasabb volt mint Einstein IQ-ja amikor felismertem a férfit aki anyám mellett állt. Anyám szeretője....
-George!!!-kiáltottam könnyek között a férfi nevét, teljes neve George Ford volt és mindig Mr. Ford-nak hívtam anyám kérésére, tiszteletből. Most viszont elfelejtettem mindent, tiszteletet és azt hogy ő anyám boldogságának megtestesítője.
-Mit pimaszkodsz?-kérdezte fennhangon. Mikor felém fordult megpillantottam opál szemeit, melyeket a holdfény csak még jobban kiemelt, s ez megijesztett egy pillanatra.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Elkezdtem kiabálni, amint megláttam a konyhakést a kezében. -Hozzá ne merjen érni az anyámhoz különben megölöm! Erre a férfire hangos nevetés tört rá és elkezdett közeledni felém. -Nem nyúlok én az anyádhoz, hiszen jól elvagyunk mi... -Akkor mihez kell a kés?-szakítottam félbe mondandóját. -Megakarja ölni anyámat! -Nem.-felelte. -Akkor?-kérdeztem. -Meg akarom ölni anyád lányát!!!-válaszolta. Elkezdett felém lépkedni, s mivel az utolsó mondatával belém fojtotta a szavakat nem láttam más utat és kifutottam a házból. Nem volt rajtam se cipő se papucs, hiszen még pizsamában voltam. Kiértem a nyílt utcára ahol fejem kicsit hátrább fordítva, bal szemem sarkában észrevettem, ahogyan ő is fut. Követett késsel a kezében. A félelem ismét eluralkodott rajtam de nem sokáig, mert mikor félelmemben megszorítottam a kezeim, éreztem bennük a még mindig nálam lévő zseblámpát és kést. A fejemben egy pillanattal később már kialakult a kép, hogy mit kellene tennem és mintha közben megkönnyebbültem volna, ugyanis most azonnal észrevettem az apró hópihéket, amik a bőrömhöz érve azonnal elolvadtak.
Befutottam a közeli parkba, ahol Suzy-val szoktam játszani és elbújtam az egyik házikóban a homokozó mellett, ami most inkább hasonlított egy hóbuckára. Bal hüvelykujjam a zseblámpa bekapcsoló gombjára helyeztem, majd jobb kezembe vettem a kést, kinyitottam és alaposan megszorítottam, biztosítva hogy ki ne essen a kezemből. Ellenőriztem, a férfi akire várok ténylegesen követett és a kést szorongatta a bal kezében. Tenyerem egyre jobban izzadt az izgalomtól. A megfelelő pillanatot vártam, mire a férfi, aki akkor még a park másik felében állt, megállt és rám pillantott, elkezdett felém futni. Nem tudott megijeszteni. Egy határozott mozdulattal beleszúrtam a késemet a torkába, amit csakis azért tudtam elérni, mert ő lehajolt, azon okból kifolyólag, hogy biztosan eltalálja ezt a kicsi és törékeny testet, ami akkor már nem is volt olyan gyenge.
Ekkor vettem észre, hogy bizony ő is célt talált, méghozzá a gyomrom képében. Ő összeesett míg én csupán csak fájlalni tudtam a hasamat. Hazaindultam, reménykedve abban, hogy a seb mit ejtett nem túl mély és ha hazaérek fel tudom hívni a mentősöket. Eközben szakadatlanul hullott a hó, így mivel azt gondoltam nincs sok időm hátra, megálltam a közeli hídnál és fejem az ég felé fordítottam, mert szerettem volna életemben még egyszer utoljára valami szépet is látni. Ekkor jutott eszembe, hogy ma december 24.-e van.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Szerencsére az utcánkban él Mr. Stons, aki történetesen orvos és éppen éjszakai műszakjából érkezett volna haza. Amint meglátott felkapott és szaladt a kocsijához. Idegesen vezetett és egész úton beszélt hozzám, nehogy elájuljak, míg nem a kórházhoz értünk. Eközben a tudatomig csak a gondolat jutott el, mi arra késztetett, hogy édesanyámnak boldog karácsonyt kívánhassak. Ami végül sosem jött el.
Köszönöm, hogy szántatok időt a 2. fejezet elolvasására. Most sokan azon gondolkodhattok, miért is romantikus ez, ha egyszer egy gyilkossági kísérletet fejtek ki, rögtön a történet elején! Ha kíváncsiak vagytok, hogy ez a story hova jut és milyen szerelmi szálak fognak benne kavarogni, vagy hogy mi értelme volt ennek a slampos háttérsztorinak, akkor kövessétek velem együtt a történet haladását. Remélem elnyeri a tetszéseteket!
