Ne fesd az ördögöt a falra,..

Pár csepp vér

Sosem foglalkoztatott a természetfeletti. Vallásos családból származom, mégsem éreztem soha különösebb fajta kötődést hozzá. Még a nevemet is a Bibliából vették. Amikor vasárnaponként elrángattak a templomba, általában csak hallgattam a papot és nézelődtem. Nem nagyon figyeltem a mondandó tartalmára. Hiába írattak be még hittan órára is, valahogy nem tudtam komolyan venni az egészet. Nem mondanám, hogy emiatt rögtön ateista lennék. Egyszerűen csak nem érdekel, de felőlem az jár templomba és imádkozik, aki akar. Bárki is az akihez imádkozik. Ezenkívül a szellemeket, szörnyeket, boszorkányokat, múmiákat vagy zombikat se tudtam soha komolyan venni. Érthető hát, hogy nem igazán vettem valami komolyan a játékot. Hisz ki venne komolyan néhány részeg egyetemistát, akik kijelentik, hogy márpedig ők most démont fognak idézni egy kocsma közepén. Hisz a filmekben mindig sikerül, akkor csak nem lehet olyan nehéz. Meg amúgy meg, miért ne?

- Mick, állj be te is! - rángatott a karomnál fogva az egyik lány.

A feladatom elég egyszerű volt. Be kellett állnom egy kör közepére. Rajtam kívül még öt ember kellett, akik a kör öt különböző pontjára álltak. Egy ötágú csillag csúcsaira. Valahonnan még egy krétát is szereztek, hogy a földre tudják rajzolni a kört, benne a csillaggal. Elég nevetségesen nézhettünk ki. Ahelyett, hogy csocsóztunk, dartsoztunk vagy biliárdoztunk volna, ilyen hülyeséggel ütöttük el az időt. Én se voltam teljesen józan, meg nem akartam letörni a hangulatot, szóval inkább befogtam a szám és belementem a dologba.

Hogy érdekelt-e ez az egész?

A legkevésbé sem.

Hogy ott akartam-e lenni?

Nem igazán.

A péntek esti kocsmázás már olyas fajta szokássá vált számomra, mint a reggeli nyújtózkodás. Egyszerűen csak megszoktam, és sokkal könnyebb volt a megszokást követni, mint az újhoz hozzászokni.

- Valami még hiányzik! - hangzott fel egy részeg kiáltás.

- Igen, a filmekben mindig van áldozat - könyökölt a mellettünk lévőasztalra egy szőke lány. Annyira részeg volt, hogy csak így tudta megtartani a fejét.

- Meg vér! - hallatszott valahonnan.

- Akkor vágjuk meg Micket és jók vagyunk. Ő áll középen - érvet a nagyon részeg Sebastian nevű haverom.

Még fel se fogtam mi történik körülöttem, valaki máris ott termett és megvágta az tenyeremet egy késsel.

-Aú! Mégis mi a jó büdös francot csinálsz? - keltem ki magamból.

A vágás nem volt túl nagy és nem is volt mély, de vérzett.

- Nyugi, orvos vagyok - dülöngélt részeg módjára a támadóm, aztán a kés majdnem a lábfejében landolt.

- Nyugi Mick, ez csak egy kis vágás. Most szorítsd a kezed a földre - utasított Kevin, majd megállt és olyan arcot vágott, mint aki nagyon gondolkodik valamin. Aztán úgy fél perc múlva bugyborékolva felnevetett.

Értetlenül néztem rá, de én is röhögni kezdtem és tettem amit mondott.

- Akkor most mondjon valaki egy imát.

- Azt a templomban mondjuk, te balfasz, nem a démonokhoz!

- Ja tényleg! Akkor mondjál egy démonos imát.

Innentől elvesztettem a fonalat, már csak összemosódó hangokat hallottam, de szavakat nem tudtam kivenni. Nem tudom mennyi idő telt el, de addigra a vér már nem fojt a tenyeremből. A vágás nem volt olyan mély, hogy egy kis idő után el ne álljon magától. Míg a többiek hangja körülöttem egyre inkább összemosódott, én a tenyeremet kezdtem el vizsgálgatni. Mint egy kisgyerek, aki felfedezi, hogy amit éppen néz az az egyik végtagja. Forgattam, megnéztem mindkét oldalát, meghúzogattam az ujjaimat és bambán vigyorogtam. Aztán lenéztem a padlóra, amin a vérem volt. Nem sok, mindössze pár csepp, és alig látszott. Olyan volt, mintha valaki kilöttyintett volna valamit.