Ne fesd az ördögöt a falra,..

Romlott lelkek

Némán, összekuporodva ültem a fotelban.

Az előbbi látomásom annyira valódi volt.......

Azóta Beelze egy tapodtat sem mozdul mellőlem. A fotel karfáján ül, ott, ahol eddig Ruth.

- Elárulnád mégis mi volt ez az egész? - fordult Lilith felé Beelze.

A nő arca nyugodt volt. Úgy látszik nem lepődött meg az előbb történteken.

- Nos, ki tudja... - mosolygott Lilith sejtelmesen.

Ruth szemében láttam a haragot, miközben ökölbe szorítja a kezét. Nem értettem miért, de próbálta visszafogni magát.

- Kezdesz felhergelni, Lilith!

Beelze hangja hűvös volt, s ugyan tudtam, hogy nem felém irányul, mégis ijedten húzódtam hátrébb. Amióta nekicsapott a falna és majdnem megölt, nem merek hozzászólni.

- Ugyan, Beelzebub. Hisz Michael csak egy ember - mosolygott, mire nekem kistányér méretűre tágultak a szemeim. - miért aggódsz ennyire érte?

Beelze nem mondott semmit, csak rámorgott a nőre.

Ruth feszülten figyelte az eseményeket, de hozzám hasonlóan ő sem mert megszólalni.

- Ruth!

A lány rögtön az apja felé kapta a fejét.

- Vidd ki és vigyázz rá - bökött felém a fejével, mire Ruth csak bólintott.

Értetlenül néztem Beelzére, de inkább tettem amit mond és felálltam. Lassan, némán mentünk ki a konyhába Ruthtal és magunkra csuktuk az ajtót.

- Ruth? - törtem meg a csendet, mire a lány lassan felém fordult.

- Mit akarsz tudni?

A hangja tele volt feszültséggel. Nyeltem egyet.

- Kicsoda valójában Lilith?

Most Ruth nyelt egy nagyot. A kávéfőzőhöz lépett, majd gyakorlott mozdulatokkal vette elő a szükséges hozzávalókat, töltötte ki bögrébe és rakta le a az apró étkezőasztalra.

Leültem és belekortyoltam a kávéba. Ruth nagy levegőt vett.

- Ismered az a fajta hitet, hogy valójában nem Éva volt az első nő, aki az Úr teremtett?

Megráztam a fejem, hisz én csak azt tudtam amit a Biblia írt.

- Az igazság az, hogy Lilith volt az első nő, nem pedig Éva. Őt is a földből teremtették, mint Ádámot. Így egyenrangúnak kellett volna lenniük. De Az Úr azt akarta, hogy a férfi alárendeltje legyen. Lilith ezt nem akarta elfogadni. Így megszökött az Édenkertből.

- De, mégis hogy? - néztem rá értetlenül.

Ruth lehajtotta a fejét.

- Gondolom észrevetted, hogy Ő.....nos, elég nagy tudású..

Erre csak bólintottam.

- Mielőtt megszökött, Lilith megtudott valamit, ami korlátlan erővel ruházta fel. Az ereje meg apámét is felülmúlja.

Bennem rekedt a levegő. Ruth feltette a kezeit az asztalra, ahol idegesen összekulcsolta az ujjait.

- Nem tudom, pontosan, hogy történt. Az viszont biztos, hogy Lilith ismeri az Úr szent nevét. Ezután megzsarolta az Úrat, hogy ha nem kap szárnyakat, mindenkinek elmondja a Ő nevét. Így szárnyakat kapott, aminek segítségével megszökhetett az Édenkertből. Azután teremtetett Éva. S mivel Lilith nem evett a fáról, hallhatatlan maradt.

- És Beelze? Mi a kapcsolat köztük? - kérdeztem.

Ruth nem szólt. A tekintetében mintha őrlődést láttam volna. Majd elhatározta magát és mélyen a szemembe nézett.

- Az angyalok és a démonok nagyon különböznek. Olyanok, mint egy érme két oldala. Az isteni származtatás kapcsolja őket össze. Tehát ha az angyalok az érme egyik, a démonok pedig a másik oldala, akkor úgy is mondhatjuk, hogy Lilith maga az érme.

Értetlenül néztem a lányra.

- Ezt nem teljesen értem.

- Nos.....az a szárny, amit Lilith visel, előtte egy angyalé volt. Ezért van, hogy van angyali ereje....ahogy isteni és démoni is. Azok a szárnyak.........egy olyan angyalé, aki talán a legerősebb, a legfényesebb és a legbűnösebb volt mindközül.

Döbbenten néztem a lányra.

- Igen - hajtotta le a fejét Ruht. - Lilith...Ő..

- Az én szárnyaimat viseli!

Megfagyott a vér az ereimben. A kezemből kiesett a bögre, ami szilánkosra kört a kövön.

A félelem átjárta minden porcikámat. Nem bírtam megmozdulni, még levegőt venni is alig.

- Ruth - suttogta ismét a jókedvű hang.

Remegve néztem fel Ruthra. A lány arcán nem láttam mást, csak rettegést. Egy pillanat alatt állt fel a székről és borult térdre az ismeretlen előtt.

Erre csak egy halk kuncogást kapott.

- Ugyan, kicsi lány. Ne aggódj, nem hozzád jöttem.

Nem bírtam erőt venni magamon, hogy megforduljak.

Féltem.

Rettegtem.

Minden porcikám azt kiáltott meneküljek, de nem mertem megmozdulni. A jeges rémület lassan kúszott fel a torkomig.

Ekkor kicsapódott az ajtó.

- Nahát, kiket sodort ide az sors? - hallottam meg Lilith jókedvű hangját.

- Ezt én is mondhatnám. - jött a válasz.

Egy idegen hang. Összeszorult a torkom, amikor tudatosult bennem, hogy nem csak egy jövevény van itt.

Csak meredtem magam elé. Nem voltam ura a saját testemnek.

Csak Ruth rémült arcát láttam magam előtt. Hisz ha ő fél, akkor nagyon nagy baj van!

- Beel!

Ahogy meghallottam a nevet, a testemből távozott a feszültség és újra mertem levegőt venni. Nem tudom mi késztetett rá, de most, hogy tudtam, ő itt van, megnyugodtam. Ami mondjuk teljesen indokolatlan a fojtogatós incidensünk után........

Ekkor éreztem egy hatalmas, ismeretlen tenyeret a vállamon. Éreztem, hogy valaki a fülemhez hajol. Remegve szorítottam meg a pólóm szélét és préseltem össze az ajkaimat, hogy fel ne kiáltsak. Az ismeretlen férfi a nyakamhoz hajolt, mire minden tagom megmerevedett.

- Hm...érdekes választás, Beel - szólalt meg ismét a hang, de nem hajolt el a nyakamtól.

Minden bátorságomat összeszedve fordítottam el a fejem a hang irányába.

Aztán megláttam egy szempárt.

Egy vérvörös szempárt.

Ahogy belenéztem a szemébe, mintha a poklot láttam volna.

Tébolyult lelkek, vérfagyasztó sikolyok, vérző testek, torz alakok, vér, mocsok és halál mindenütt.

Remegve engedtem el a pólómat, majd vájtam a körmeim a tenyerembe.

Nem éreztem semmit, csak félelmet, rettegést és egy hideg kezet a lelkem körül, aminek egy mozdulat lenne kitépni azt a testemből.

A férfi elmosolyodott.

- Tudod ki vagyok. Mond ki a nevem! - suttogta.

Az ajkaim akaratom ellenére mozdultak meg. A hangom remegett, a pupilláim kitágultak és úgy éreztem, hogy a világ megszűnt körülöttem.

- Lucifer.