Ne fesd az ördögöt a falra,..

Kötelék - Igaz vagy hamis

A vizsgák véget értek.

A meleg egyre fullasztóbb lett, a városi lakás pedig egyre lakhatatlanabb. Izzadságban úszva feküdtem az ágyon esténként, és álmatlanul forgolódtam. Képtelen voltam ilyen melegben aludni. De nem csak én voltam ezzel így. Beelze ingerülten dobálta magát az ágyon.

- A Pokolban sincs ilyen meleg, basszus! Hogy élitek ti ezt túl minden évben? Sosem értettem.

Normális esetben nevettem volna, de most még a gondolatától is izzadtam. Beelze felé fordítottam a fejem, aki lehunyt szemmel, mérgesen ráncolta a szemöldökét. Fekete haja az izzadságtól nyirkosan tapadt a homlokához, a nyakán pedig gyöngyözve folytak le az izzadság cseppek. Néztem ahogy az apró izzadságcsepp megjelenik, majd lassan végig szántja a nyakát, végül a pánára érve az anyag gyorsan magába szívja.

Az utóbbi időben kezdtem úgy tekinteni rá, mint a bátyámra. Sose volt testvérem így nem is tudom, milyen pontosan a testvéri kötődés, de valahogy így képzeltem. Amikor elmondta, hogy nem képes szeretni csak kötődni, kissé összetörtem. Hisz a kötődés és a szeretet nem ugyanaz. Kötődhetsz úgy valakihez, valamihez, hogy egyébként nem táplálsz iránta mélyebb érzelmeket. De aztán megnyugtattam magam, hogy én se szeretem őt, vagy ilyenek, szóval nincs probléma. Utólag nem is értem miért voltam olyan csalódott.

Lassan fordítottam vissza az arcom a plafon irányába. Még gondolkodni is megerőltető volt ebben a melegben.

Szenvedésemet a telefoncsörgés szakította félbe. Unottan nyúltam a készülék felé, de amikor megláttam a rajta villogó nevet, szélsebesen ültem fel. A telefonra néztem, majd a mellettem fekvő alakra, majd újra a telefonra. Tétovázva nyomtam le a hívás kapcsolásához szükséges gombot.

- Szia anya - szóltam bele óvatosan.

- Michael!

Anya utálja a becézik a nevemet. Meg van győződve, hogy a nevemmel áldást hordozok magamon, ezért nem szabad becézni. Én viszont utálom ha így hív.

- Mi újság? Hogy van apa?

- Van képed ilyeneket kérdezni, azok után, hogy hetek óta fel se hívtál? Micsoda viselkedés ez? - fakadt ki.

Fáradtan dőltem az ágyra.

- Anya, te is tudod, hogy vizsgáim voltak.

- Ez nem mentség! - jött a vonal túloldaláról. - Emellett azért is hívlak, mert tudni akarom mikor jössz haza.

Már épp megszólaltam volna, amikor eszembe jutott valami. Oldalra kaptam a fejem, ahol Beelze várakozva hallgatta a beszélgetést.

- Michael?

- Hát nem is tudom, lehet, hogy most nem megyek haza.....- nyögtem kínomban.

- Ezt mégis, hogy képzeled, fiam? Hát persze, hogy hazajössz!

- Én..

- Erről nem nyitok vitát!

***

És most itt állunk, a szülőházam előtt. Mélyen vallásos emberek otthona előtt, egy démonnal. Na igen....

- Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet - adtam hangot a gondolataimnak.

Beelze csak a vállára kapta a táskáját és elindult a bejárat felé. Nagyot sóhajtva követtem, és nyitottam be az ajtón.

- Megjöttem!

A szüleim mosolyogva fogadtak. Megkérdezték, hogy érzem magam, milyen volt az út,stb. Mindeközben viszont gyanakodva gyanakodva méregették Beelzét, aki ezzel mit sem törődve nézelődött, majd köszönt. A szüleim illedelmesen bemutatkoztak és vacsorához invitáltak minket. Persze amint leültünk, máris megkezdődött a vallatás. Ezért sem hoztam haza soha egy olyan barátomat sem, akik ne ismerték volna már a szüleimet régebbről.