37. rész

684 39 0
                                    

Sam pov:

Felöltöztünk, bepakoltunk, elraktuk a telefonjainkat és a fülhallgatóinkat, majd a táskáinkkal a hátunkon lementünk a konyhába. Yoongi azt mondta hogy majd vesz magunknak kaját, mert már így is egy kicsit elcsúsztunk az idővel. Én csak bólintottam és már el is indultunk a bejárati ajtó felé. Kinyitotta az ajtót és már ki is mentünk. Bezárta az ajtót és elindultunk az iskola felé.

Egész úton dumáltunk és út közben beugrottunk a pékségbe kaját venni, majd folytattuk utunkat. Beérve az iskola kapuján, Yoongi megfogta a kezemet és elindultunk a termünk felé.

Amint beértünk megláttuk az osztályfőnököt és még egy tanárt mellette. Az ismeretlen tanárnak és az osztályfőnökünk kezeiben ruhák voltak. Nagyon sok.

- Jó reggelt. - köszöntünk egyszerre a tanároknak. Ránk vezették tekintetüket.

- Maguknak is. Foglaljanak helyet. - kért meg minket az ofőnk, mi pedig elindultunk a helyeink felé. Leültünk egymás mellé és a tanárokat kezdtük el nézni. Rossz elő érzetem volt a ruhákkal kapcsolatban. Mind egyiknek ugyan olyan színe volt.

- Jó reggelt gyerekek. Azért vagyunk itt, mert sok szülő panaszkodott a piszkálódásokra, mik abból kifolyólag lettek, hogy sok gyereknek nincsenek drága cuccai. És mivel szinte az egész iskola nem tud viselkedni, ezért bevezetjük a kötelező egyenruhát. Fiúknak és lányoknak is egyaránt. - amint befejezte mondanivalóját kedves osztályfőnökünk, azonnal elkezdtek panaszkodni. A két tanár elkezdte kihívni a diákokat, hogy vegyék át az egyenruhát.Mi is megkaptuk és elkezdtük nézegetni őket.

A lányok egyenruhájához még járt egy pár térd fölé érő fekete zokni

Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.

A lányok egyenruhájához még járt egy pár térd fölé érő fekete zokni. A szoknya láttán elfintorodtam. Nem azért mert szar színe vagy anyaga lenne, hanem azért mert nem szeretek szoknyát hordani.

- Kérem önöket hogy vegyék fel az egyenruhákat. - kért meg minket az osztályfőnök. Mindenki elkezdett átöltözni.

Yoongi felállt és megfogta az egyenruhámat. Gyengéden megfogta a kezemet és elvezetett az osztályterem sarkáig. Ott állt előttem, nekem háttal.

- Min Yoongi mit csinál? - kérdezte meg az ofőnk.

- Csak én láthatom Samet. Senki más. - válaszára a tanár csak sóhajtott, miközben orrnyergét masszírozta. Elkezdtem levetkőzni. Levettem a pólómat, majd elvettem Yoongitól az inget és a szmokingot. Kibújtam cipőmből és levettem a nadrágomat. Átvettem tőle a szoknyát és a zoknit és azokat is magamra kaptam.

Yoongi felém fordult és odaadta a nyakkendőt. Felvettem és megkötöttem azt. Látványomon elmosolyodott és megnyalta alsó ajkát. Zavaromban elfordítottam a fejemet. Átvettem tőle a ruháimat és visszamentem a helyemre. Visszavettem a cipőmet és elkezdtem összehajtogatni a ruháimat.

Yoongi is visszajött a helyére és elkezdett vetkőzni. Minden lány őt bámulta, de ő egész végig csak engem bámult. Már csak a nyakkendője maradt hátra, amit nem tudott megkötni.

Strange girl [Suga ff.](BEFEJEZETT)Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt