46. rész

501 34 3
                                    

"Olyan gyönyörű. Tényleg megérdemlem?"

Sam pov:

Ott álltam Yoongi mellett, miközben belekaroltam kezébe, és csak előre néztünk. Egyenesen bele a kamerába. Nem tudom de e miatt a ruha miatt, és a cipő miatt tényleg úgy érzem magamat mint egy menyasszony.

- Yoongi, mosolyogj már. - kérte meg Yui, mire muszáj volt ránéznem. Mosolygott, csak alig láthatóan. Elengedtem a kezét és közelebb álltam hozzá, átöleltem a nyakát, másik kezemet pedig rátettem a mellkasára, és egy puszit nyomtam arcára. Megéreztem hogy a mosolya egyre szélesebb lesz.

Ránéztem arcára és csak vigyorgott mint a tejbetök.

- Na így már mindjárt jobb. - kezdett el megint fényképezni minket Yui. Yoongi átölelte egyik kezével a derekamat, másik kezével pedig megfogta arcomat és felém fordult. Hüvelykujjával megsimította arcomat, majd megcsókolt, mire ismét meghallottuk a fényképezőgép hangját.

Fényképezés közben meghallottam egy kis ugatást az emeletről, amitől meglepődtem. Amikor elmentünk iskolában akkor még nem volt kutya a házban. A plafon felé fordítottam a fejemet, amit észre is vettek. Amint lenéztem kettőjükre néztem.

- Van itt egy kutya? - biccentettem oldalra a fejemet, mire Suga meglepetten körbenézett.

- Mi? Hol? - forgolódott hátha meglátja, de megfogta a vállát mire rám nézett. En felmutattam a plafonra. Azonnal leesett neki hogy az emeletre célzok.

- Menjetek fel a szobátokba. - mosolygott Yui, miközben a képeket nézegette.

Elindultunk a lépcső felé, majd felmentünk rajta. A szobánk ajtaja előtt megtorpantunk, mikor meghallottuk ahogy a kis karmok kaparásszák. Megfogtam a kilincset és óvatosan kitártam az ajtót, majd mind a ketten lenéztünk a földre hol megpillantottuk a kis apróságot. Mind a ketten bementünk a szobába és becsuktam mögöttünk az ajtót.

- Olyan aranyos. - suttogtam ámulva ahogy a kis örömzsákot néztem. Lehajoltam és kezeimbe vettem.

Arcomhoz emeltem a kis apróságot, aki azonnal elkezdte belepni arcomat nyálas puszikkal

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Arcomhoz emeltem a kis apróságot, aki azonnal elkezdte belepni arcomat nyálas puszikkal.

- Yoongi, meg akarod fogni? - nyújtottam felé nevetve, mire ő csak mosolyogva bólintott és átvette tőlem. Arcához akart ugrani, ami miatt lágyan elnevette magát. Közelebb emelte az arcához, így őt is szétpuszilgatta.

Suga elé álltam, majd gyengéden megsimogattam a kis édes buksiját. Farok csóválva jelezte nekünk hogy boldog.

- Remélem örültök az ajándékomnak. - hallottuk meg Yui hangját az ajtóból, mire azonnal odakaptuk a fejünket. Csak hevesen bólogattunk, majd minden figyelmünket visszaszegeztünk a csöppségre. - Hogy fogjátok elnevezni?

- Holly. - suttogta Yoongi, de mind a kettőnk hallotta. Szerintem illik hozzá.

- De kisfiam. Ő kisfiú. - utalt a kutyára. Suga csak megrántotta a vállát.

- Szerintem tökéletesen illik hozzá. - rám nézett. - Szerinted?

- Szerintem aranyos név, és tökéletes számára. - mosolyodtam el. - Igaz Min Holly? - pusziltam meg a kis fejét. Yui csak sóhajtott egyet.

- Hagylak titeket. - ment ki a szobából, majd becsukta az ajtót.

Yoongi letette a kis Hollyt a földre, majd elkezdtünk vele játszani. Átvettem valami más ruhát, és az esküvői ruhát pedig letettem a szobában lévő székre, majd én is mentem játszani. Leültem törökülésbe a földre, majd kinyújtottam Holly felé a kezeimet.

- Gyere Holly. - elmosolyodtam ahogy futott felém, majd belemászott az ölembe. Kis tappancsait hasamra tette, így nézett fel rám. Kezeimmel simogattam kicsiny testét, amit élvezett a kis drága. - Nem tudom hogy vagy ezzel Holly, de igaz hogy csak pár perce találkoztunk de már most imádlak. - kuncogtam el magamat, mire megéreztem hogy Suga letette a fejét a térdemre, és csak nézett fel rám.

- De engem jobban szeretsz. - vigyorgott rám. Megfogtam arca két oldalát, majd lehajoltam hozzá és megcsókoltam.

Holly elkezdte harapdálni az ujjaimat. Nem fájt, mert nem harapott erősen, majd fejét oda dugta arcunkhoz és elkezdte nyalogatni a szánkat. Nevetve elváltunk egymástól, és kiegyenesedtem. Holly ismét az ujjaimat kezdte el rágcsálni.

- Naaa. - néztem le a kis apróságra, és elkezdtem simogatni. Suga felült, majd Hollyra nézett.

- Gyere apucihoz. - ütögette meg térdeit, mire a kis édes kimászott az ölemből és hozzá futott. Amint odament hozzá Yoongi elkezdte kényeztetni. Olyan aranyosak voltak hogy nem bírtam megállni hogy ne mosolyogjak rajtuk. - Te pedig az anyukája vagy. - nézett fel rám egy vigyorral.

- Igen. - közelebb mentem hozzájuk és én is beszálltam Holly kényeztetésébe. - Ő pedig a kisfiunk. - néztem le Hollyra. Megéreztem ahogy Suga egy puszit nyom a fejemre.

Mint egy boldog család.

Remélem tetszett a rész.😊Ha igen akkor voljatok.
Majd a következő részben találkozunk.
❤️👋🏻Sziasztok.👋🏻❤️

Strange girl [Suga ff.](BEFEJEZETT)Onde histórias criam vida. Descubra agora