Vasmarok 1. fejezet

2. Fejezet Matthew

Hosszú szőke haj, ártatlan, mogyoróbarna szempár. Mindig is ez volt a kedvencem. Hosszú, rózsákkal díszített ruhája jól illett formás alakjához, és külsőleg szende természetéhez. Nyakában aranylánc lógott, ujjain padig nem egy gyűrű virított.
Már akkor tudtam, hogy úri lánnyal van dolgom, de oly ostoba és vak voltam, hogy nem láttam a jeleket. Pedig nyilvánvalóak voltak. Elszédített a lány szépsége és sebezhetősége. Meg akartam kapni, mint mindegyik lányt, akit kinéztem magamnak.
- Jó estét. - köszönt illedelmesen.
Hangja a mézre vagy a selyemre hasonlított.
- Önnek is szép estét. - hajoltam meg, és emeltem le láthatatlan kalapomat. - Mi dolga egy ilyen teremtésnek a szegénynegyedben éjjnek évadján íly egyedül?
- Tudja eltévedtem. Már réges rég egy vacsorán kéne lennem. - lépett egyet felém.
- És mondja csak, hova tartott éppen, mielött eltévett? - én is léptem egyet felé, belépve a magánszférájába.
- Valahova a közelbe. - suttogta azokkal a csábos ajkaival, amit azonnal birtokba akartam venni.
Meglepetésemre a lány tálcán kínálta magát.
Vörös ajka elösször csak súrolta az enyémet, majd vad játékba kezdett. Amolyan játékba, mely elcsavarja az emberek fejét, figyelmét, és megfeletkeztet minden másról.
Így közelebbrő a lány már nem is tűnt annyira ártatlannak és sebezhetőnek. Mindha egy lepel hullott volna le elöttem a tuttom nélkül.
Csak ő és én voltunk a sikátorban, egymásba gabalyodv.
Mézédes illat terjengett a levegőben, engem pedig elandalított a gyönyör.
Majd hirtelen megcsapott a felismerés.
Nem tudom, hogy honnan jött, vagy miként, de minden tisztulni látszott. És a valóság testet öltött.
Egy barna hajú lány tapadt az ajkamra fekete ruhája nem e világinak hatott, még a sötétben is. Kénköves bűz terjengett a levegőben, mintha halál szagát éreztem volna. Az ajka is megváltozott. Selymes és édes helyett szárazá és keserűvé vállt.
Próbaltam ellökni magamtól, mintha gyökeret vetett volna. Karmoltam, csíptem, rugtam, haraptam, hogy szabaduljak, de szorítása nem engedett. Vér ízét éreztem a számban. Nem az enyém volt. Hanem az övé. Hideg és keserű. Mint ő maga.
Szája a nyakamra vándorolt, majd hevesen harapdálni kezdte.
Féltem élvezni a dolgot. A saját csabdámba estem, és mint mindenki, most én is itt ragattam.
A lány teljes erőből belevájt a nyakamba. Felordítottam.
Éreztem, ahogy a vér lecsorog a nyakamon, és a földre csöppen.
Próbáltam elfordítani a fejem, de csak még jobban megrémisztettek a látottak.
Hullák.
Két hulla hevert a szemetek között, mindegyikük nyakából egy jó nagy darab hús kiharapva.
Ketségbeesetten próbálkoztam értelmet adni a dolgoknak, de nem volt ésszerű magyarázat.
Kezdtem szédülni.
Valószinűleg a vérveszteség miatt.
A szemem elött kezdett elmosódni minden, és beletörődni a sorsomba, amikor a sikátor végéből valaki elordította magát.
- Nancy! Elég! - kiálltotta a recsegve a hang.
A verszívó abbahagyta az evést, és felnézett.
- Már enni sem lehet nyugottan? Komolyan Hegtor az évek során csak rosszabb lesz a masok felé nyitott tiszteleted, vagy csak szerény személyemet tiszteled meg e hangsúlyal?
- Engedd el azt a fiút. Ő nem tett semmit. - próbált máshonnan közelíteni a hang gazdája.
- Na ebben tévedsz. Ez a porszem itt királynak képzeli magát, és a város összes lányát a háremének.
- De ez nem a te dolgod. Ezért nem érdemel halált! - csattant fel Hektor.
Éreztem Nancy mosolyát.
Majd rám nézett.
Kék szeme annyi undort, megvetést és gyűlöletet tükrözött, hogy azt lehetetlenség papírra vetni.
- Bocsáss meg kedves, de ennek itt és most vége. Figyelemre méltó volt, ahogy játszottad a ragadozót, csak hogy megkapd, amit akarsz, de jól jegyezd meg: Ne becsüld alá a női agyafurtságot.
Egy hideg csókot nyomott az arcomra, majd hüvösen a sötétben álló alaknak címezve azt mondta:
- Mond meg Bill - nek, hogy üdvözlöm. - mondta és égető fájdalommal a nyakamban, meg egy hangos reccsenés kíséretében elsötétült elöttem a világ.