Ange

Epilógus

2018.02.14.

A hiszti sosem célravezető. Fontos, hogy mindig meghallgassuk a másik felet, ahelyett, hogy önfejűen csak eldöntünk valamit, s valójában teljesen más a helyzet a patnerünká nézőpontjából. Egyszerűen nem lehet csak a saját álláspontunkat figyelembe venni, mikor egy fontos dologról van szó.

Nekem is meg kellett volna hallgatnom, hogy két héttel ezelőtt mi apropóból keresi Klára az én Hasimat. És akkor most nem tartanánk itt, hogy szinte levegőnek néz. Ha válaszol, akkor is tőmondatokban, ha találkozunk három-négy naponta, mindig kissé távolságtartó, holott megcsókol, magához húz, és negédesen suttogja, mennyire szeret. A tekintetében bujkál valami titok, valami lázas elhallgatás, ami eddig határozottan nem volt ott. Csupán mióta eltöltöttük egymással az első, csodálatos éjszakánkat. Talán azért lett ilyen távolságtartó, mert ennyire nem vagyok jó az ágyban?

Ezernyi kérdést teszek fel magamnak, rengeteget ostorozom magam, szinte minden pillanatban. Nem értem, hogy mit és hogyan szúrhattam el, mikor Ő jelenti számomra a világmindenséget, és még többet.

Most is csak rajta kattogok, miközben próbálok valami szívből szóló, eredeti ajándékot készíteni neki. Még ha a Valentin-nap egy túlgondolt baromság is. Egyelőre azonban csak az interneten való böngészésig jutok, mikor a jobb felső sarokban megjelenik az értesítő, miszerint e-mailem jött.

Kíváncsian nyitom meg a levelet és hirtelen azt érzem, hogy a világ kicsúszik a talpam alól. A Művészeti Akadémia küldött levelet.

Kedves Ambróczy Hanga Lola!

Örömmel értesítjük, hogy beküldött pályamunkája alapján felvételt nyert a VISART Művészeti Akadémia és a párizsi Louvre ösztöndíjára. Kérjük, tanulmányozza át a tájékoztatót és írja meg nekünk, mikor lenne a legalkalmasabb időpont, hogy személyesen átbeszélhessük, majd megköthessük a szerződést. Amennyiben nem él a lehetőséggel, minél előbb tájékoztassa Akadémiánkat, hogy a soron következő pályázót értesíthessük.

Szívélyes üdvözlettel,

Kiss Eleonóra,

Ügyvezető igazgató

VISART Művészeti Akadémia

Megáll bennem az ütő és gondolkodni sem tudok hirtelen. Annyira lehetetlen, hogy ez velem történik. Velem, akinek soha semmi nem jön össze. Velem, aki képes olyan szerencsétlen lenni, hogy lekési az utolsó vonatot, ha megy valahova, vagy éppen belelép az új cipővel a sárba, netán elveszíti idő előtt azt, aki igazán szereti.

Remeg a kezem, ahogy a telefont a kezembe veszem és zsigerből megnyitom a legfelső kontaktot. Az ujjaim vad sebességgel száguldoznak a billentyűzeten.

Hasi, valami nagyon fontos dolog történt. Elég kemény döntés elé vagyok állítva. Segítened kellene. Tudunk beszélni?

Lázasan kopogtatom az asztallapon az ujjaimat, de a percek csak telnek. Nem bírok uralkodni magamon, és az idegesség kezd eluralkodni rajtam. Itt ülök, azzal a levéllel farkasszemet nézve, amit bár azt hittem, hogy sosem fogok megkapni, most megjött, mégsem tudom, mit kezdjek vele. Felpattanok a székből, és átvágtatok a zeneszobába. A zongora elé ülve Český Krumlov Greensleaves-ét kezdem játszani, de a nyugalom csak nem akar érkezni, holott eddig ez mindig segített. 

Megelégelem, hogy a szívem vadul dübörög, hogy a kezem remeg, hogy az egész testemet a görcs járja át, és gondolkodás nélkül elindulok lefele a lépcsőn. Oda kell mennem Hasihoz. Tőle kell tanácsot kapnom. És nem, ez nem várhat estig.