Ange

• Bónusz fejezet •

Kedves Olvasók! 

Bár tudom, hogy elég gyengusz fejezet lett ez a bónusz, sajnos eléggé szét vagyok szórva mostanában, és a határidőkkel sem vagyok túlságosan kibékülve. Azért remélem örültök ennek a kis plusznak, szombaton reményeim szerint jön a „rendes" tizenhatodik fejezet. 

Addig is jó olvasást ehhez, kitartást Nektek suliban, munkában! 

Mindenkit ölel,

Beby

1978.10.03.

Kedves Naplóm!

Talán nem illik ilyenekről írni, de nem tudom magamban tartani. Gyermeket várok. Végre az ég megajándékozott a legnagyobb földi ajándékkal, kisbabát hordok a szívem alatt. Most bárki gondolhatná, hogy mégis miért vagyok benne ilyen biztos... Csak női megérzés? Nos az is, részben. Egy Anya megérzi, amikor azzá válik. De itt nem csak erről van szó.

Kata barátnőm, tudod kedves Naplóm, aki mióta velem együtt hazajött a frontról, Amerikában dolgozik egy kórházban, - Atyaég, az már tíz éve volt – hozott nekem terhességi tesztet, még a múltkor. Igen, ezt így hívják. Még csak egy-két éve szabadalmaztatták az Államokban, de állítólag kimutatható a vizeletmintából a kisgyermek jelenléte.

Hogy őszinte legyek, utána sem néztem, hogyan működik, mert csak kinevettem a teszttel együtt Katát is. Még ilyen baromságot! Ma azonban elővettem, mert már tizenhárom napja, hogy késik. Ilyen még sosem volt, és minden érzésemet összevetve, illetve ennek a pálcikának az eredményéből arra következtettem, várandós vagyok.

1979.05.01.

Kedves Naplóm!

Ma volt a Majális, kimentünk a Városligetbe. A kislányok és a nők színes szoknyákban, a férfiak, kisfiúk pedig tarka ingekben szaladgáltak erre-arra. Összefacsarodott a szívem, hogy már nekem is lehetnének ilyenforma, ilyenkorú gyerekem, amire mindig is vágytam. Most csak úgy forgathatnám a fejem jobbra-balra, hogy melyik pintyőkére figyeljek.

De nekem nem ez adatott meg, és néhai mérgelődéseim ellenére elfogadom ezt a tényt, hogy mi csak hárman leszünk egy család, és nem hatan vagy akár tizenhatan.

Most már óriási a pocakom, elég széles, terebélyes. Azt mondják lányom lesz, és én ezért imádkozom minden este. Szeretnék egy olyan lencsibabát, akit fésülgethetek, öltöztethetek, s mikor már akkora lesz, kisminkelhetem a szalagavatójára vagy a bankettre.

Add Istenem, hogy egészséges legyen! Csak az a fő, hogy egészséges legyen.

Domán is örül, minden nap többször is megsimogatja a hasam, és beszél a kicsihez. Olyan gondoskodó. A büfébe egyre kevesebbet jár be, ott akarja hagyni a kórházat. Azt mondja, nem akar semmilyen betegséget vagy járványt, nem hiányzik az a babának. A kisbolt pedig egyre jobban megy, szerinte simán meg tudunk élni abból is. Remélem, mindent meg tudunk majd adni a kis Csillának.

1980.05.22.

Kedves Naplóm!

Már alig látok, de még írok pár sort Neked. Vagy a gyermekemnek, az unokáimnak, tulajdonképpen bárkinek, aki megtalálja ezt a füzetet és akit érdekelni is fognak életem jelentéktelen pontjai.