Ange

• Harmadik fejezet •

2017. 10. 23.

Ünnepnap van, munkaszünet. Nincs egyetem, nincs munka, az egész család otthon. Lehetne.

Én a szobámban próbálom behozni a lemaradásomat, amit az elmúlt hetekben szereztem az egyetemen. Még mindig nem járok be minden órára. Egyszerűen nem megy, hogy minden előadáson a csoporttársaim savanyú fejét nézegessem. És ez még a jobbik eset. Van, aki szavakba öntve sajnál, sopánkodik, még könnyeket is hullajt. Felesleges a nagy hűhó, tudom, hogy ezt nem érezhetik át.

Apa is itthon, a dolgozószobában hallgatja, amint a diákja kalimpál a szó szerint vagyont érő zongoránkon. Családi örökség. Nem is értem, hogy engedheti meg neki, annyira béna szegénykém. Pedig már három éve jár Apámhoz rendületlenül és még mindig borzasztóan játszik. Tele hibával, hamisan. Ami hallhatóan nem megy, miért kell erőltetni?

És aki megcsonkult családunkból egyedül távol van, az nem más, mint Anyám. Talán megerőltette magát és kitalált nekünk valami ócska szöveget, de valójában tudom hol van, és Apám is tudja. Ebbe rossz belegondolni, ráz a hideg. A faszijával van a hangszerboltból. Talán Péternek hívják? Mondjuk nem ér annyit, hogy akár csak a nyomorult nevét megjegyezzem.

A betűk táncra perdülnek előttem, és egész szobámat körbekeringőzik. Olyan szépen járják, ahogy a Nagyi is tudott táncolni. Ó, drága Mami. Már húsz napja elhagyott bennünket. De biztosan most is ropja az angyalokkal. Mert Ők tuti jól táncolnak...

Egy csippanás ébreszt fel. Szóval elaludtam. Manapság gyakran megesik, hogy pár percig vagy akár órákig fogalmam sincs, mit csináltam. Most sem tudom, hogy kerültem az ágyamra, mikor még az előbb az asztalomnál jegyzeteket magoltam. Talán a betűkkel táncoltam én is oda. Mihelyst a telefonomra nézek, rájövök, hogy nem csak egy pillanat, hanem körülbelül két óra telt el, mióta leültem az asztalhoz. Már három óra van.

Keresztes Csongortól jött egy üzenet, melyben szerény hogylétem felől érdeklődik.

Jól vagyok, köszi. Tanulok. – pötyögöm, majd elküldöm az üzenetet. Nem telik bele egy perc, már érkezik is a válasz.

Gyere el velem moziba ma este. Ma van a bemutatója annak a nyálas filmnek, amit meg akartál nyáron nézni.

Ha nyálasnak tartod, miért akarod velem megnézni?

Mert tudom, hogy Te örülnél neki.

Nem tudok menni, családi vacsi lesz. Anyám kinyír, ha nem leszek ott. – a hazugság, akár egy gejzír, tör fel az ujjaim alatt. Méghogy össznépi kajálás? Pont nálunk? És hogy Anyám hiányolna? Ha elszöknék, is csak maximum akkor venné észre, ha Apa aggódik értem. Három nap után. Már a Mami halála előtt sem volt mindig felhőtlen a viszonyunk, de azóta megfeneklett a kapcsolatunk.

Ne csináld! Fogadok, hogy nincs is semmilyen vacsora. Ötkor az Allee-nál. A mozi előtt várlak.

Dacból nem válaszolok. Azt hiszi, Ő nyert. De ez közel sem azt jelenti, hogy egyáltalán elmegyek. Attól, mert majd' három hét telt el, újra eszem, emberibben nézek ki, még ugyanúgy fáj az én drága Nagyim elvesztése.

•••

Bár sokat rágódtam, végül mégis elindultam a randira. Jobb volt Csongival találkozni, mint otthon savanyodni és a jegyzeteimmel farkasszemet nézni, illetve Apám tanítványainak kalimpálását vagy épp kornyikálását hallgatni. Anyámat mondjuk nem kellett volna kerülgetnem, mert halaszthatatlan dolga a boltban még mindig tartott.