Crazy in love |Taekook| ✓

😳15 rész 😳

Taehyung szemszögéből:

Eljött ez a nap is. Ma újra találkozok Jungkookal és félek. Félek, hogy úgy fog rám nézni, mint a többiekre és nem úgy ahogy eddig. Hiába is akarnám, hogy újra az legyen mint régen, ez sose fog össze jönni.
-Taehyung – ez nem lehet ő, ennek a srácnak magasabb a hangja, nem olyan lágy és mély mint Kookie-nak – Hahó itt vagy?
-Jimin?
-Igen, miért kire számítottál? – nevet egyet majd a vállamra téve kezét, indul be velem a suliba.
-Te, hogy-hogy itt vagy? Nem Yoongival szoktál jönni? – nézek rá kérdőn
-De ma veled jövök, Yoonginak elkelet valamit intéznie. – tudja le ennyivel
-Ohh értem – beérünk a suliba, de Jimin teljesen másfelé veszi az irányt. – Jimin miért erre jövünk?
-Nyugi Tae, nem bántalak – áll meg egy ajtó előtt – Ide bemegyünk.
-Mi? Én nem akarok – futnék el, de karomnál fogva vissza ránt – Engedj el!
-Nyugi – felemel, bemegy velem az ismeretlen helységbe és lerak. Egészen a falig hátrálok, de ő nem jön be, hanem rám zárja az ajtót.
Ez meg mi volt?

Jungkook szemszögéből:

Hah rohadt jó lesz ez a nap. A gyermekkori barátom és a mostani szerelmem, nem beszél velem. Nem tudom, hogy fogom kibírni nélküle.
-Kookie – ugrik rám Yoongi – Gyere menjünk suliba – fog meg a kezemnél fogva és úgy rohan, mintha az élete múlna rajta.
- Yoongi hova sietsz? – nézek közbe a lábam elé, nincs sok kedvem még a gyengélkedőn is kikötni.
-Én nem sietek, te vagy túl lassú – ezzel le is tudta.
Beérve a suliba, nem az osztály termek felé veszi az irányt, hanem hátra, ahol a raktárak vannak.
-Yoongi te meg...
Nem is tudom befejezni a mondatot, mert meglátom Jimint, aki vigyorogva integet nekünk. Ez meg mit keres itt?
-Bent van? – kérdezi Yoongi, mire Jimin csak bólint. Ki van bent?
-Akkor mehet – kinyitja az ajtót, engem pedig ketten löknek be a sötét szobába.
-Jimin, Yoongi engedjetek ki! – kezdem el csapkodni az ajtót, hátha csak egy vicc az egész.
-Jungkook? – hallom meg azt a lágy hangot amit annyira szeretek.
-Taehyung? Te meg mit keresel itt? – térdelek le elé.
-Jimin bezárt ide – törli le a könnyeit.
-Miért sírsz? Jajj, hiszen te félsz a sötétben – ölelem magamhoz, ő pedig hozzám bújik akár egy kiscica.
-Úgy féltem!
-Ne félj, most már itt vagyok. Nem bánthat semmi – adok egy puszit a hajába.
Egy ideig így ültünk, egymásba bújva, mire végre elkezdi lassabban venni a levegőt.
-Tae...- kezdek bele
-Igen?
-Nem gondolod, hogy kéne beszélnünk?
Itt felemeli a fejét és rám vezeti tekintetét.
-Jungkook...
-Jimin mindent elmondott. Azt is, hogy szerelmes vagy belém.
-Jungkook ha te nem...
-Hallgass végig. Taehyung, amikor beteg voltam, akkor őszinte voltam veled. Én is szeretlek és ez nem tudom mikor alakult ki, de hidd el nekem. Sose hazudnék. Amikor nem emlékeztem arra, hogy mit mondtam neked az igaz volt, sajnos. De miután kerültél, akkor beugrott az egész és nagyon rosszul éreztem magam, s közben féltem is. Féltem, hogy haragszol rám és többet nem lehetünk olyanok.
-Milyenek? Mint a barátok?
-Nem Taehyung, mint a szerelmesek – mosolygok rá kedvesen és remélem még ő is ugyanúgy érez.

Taehyung szemszögéből:

Ahogy ezt kimondta a szívemet tiszta melegség vette körül. Csak néztem rá és egy hang se tudott a számból kijönni.
-Szeretlek Tae – ad egy rövid csókot ajkaimra, de tarkójához kapva húzom közelebb.
-Én is Jungkook – ölelem át, ő pedig hátamat cirógatja.
-Srácok – halljuk meg Jimint a túl oldalon közbe az ajtót üti – Megvagytok? Ugye együtt vagytok?
-Hagyjad már őket Jimin, lehet már vetkőzteti Jungkook, te pedig tönkre tetted a varázst.
Itt egyszere tört ki belőlünk a nevetés, majd szinte ugyanúgy egyszere kapunk egymás ajkai után.

Végre, most már hivatalosan is.