😔14 rész 😔

4.5K 355 19
                                    

Jungkook szemszögéből:



Idegesen járkálok fel alá a szobámba és várom, hogy Jimin mit derített ki. Bevallom, nem volt bátorságom Tae elé állni és bevallani neki mindent. Tényleg nem emlékeztem rá mit mondtam neki amikor beteg voltam, de amikor elment és rá két napra nem is beszélt velem, akkor ugrott be. Jimin nem is tudja, hogy én tudom mit tettem, kíváncsi voltam hátha mégse ez a baja.
De a rohadt életbe már, hol van?
-Kook, itt van az egyik haverod – jön be Mina a szobámba.
-Köszi hugi, mond neki jöjjön fel – ő csak bólintott egyet és már ment is. Ez a csodálatos kislány hozta el nekem Taet mikor megszületett. Nagyon féltem, hogy anyát miért viszi el mentő, ezért kiültem a játszóra és hintázni kezdtem, közbe magállás nélküli sírtam. Akkor jött oda hozzám Taehyung és kezdet el megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. Érett volt és így tudott megnyugtatni. És azóta legjobb barátok vagyunk, vagyis hát most nem tudom mi lesz.
-Jungkook – csettint előttem Jimin, én pedig rá kapom a tekintettemet – Már mióta itt állok, jól vagy?
-Igen persze, ne haragudj – ülök le az ágyra ő pedig állva marad és úgy néz rám – Mi volt?
-Hát, Taehyung elmesélt mindent, az ő szemszögéből. Hallod tesó, ez a gyerek nagyon szerelmes beléd, csak egy baj van. Nem akarja elhinni, azt hiszi csak megvigasztalni akartam és semmi több. Azt üzeni neked, hogy adj neki egy kis időt, hogy újra olyan legyen most mint régen.
-De én pont ezt nem akarom, szeretem Jimin és fogalmam sincs mit csináljak. Nem akar velem beszélni, de így nem csak magát, de engem is kínoz. Muszáj lesz valamit kitalálnom – ugrok fel az ágyról, de Jimin a vállamnál fogva vissza ültet – Mi az?
-Hallottad pajti, adj neki egy kis időt és majd holnap a suliba – néz rám vigyorogva
-Ne vigyorogj – ütök vállára – Mibe lenne más a suli, mintha most beszélnék vele?
-Ne aggódj, holnap rá jössz. Ohh igen, holnap reggel menj Yoongival, akar valamit mesélni. Na én mentem és ne feled, holnap reggel! – kacsint rám, majd elhagyja a házat.
Ez most komoly Jimin? Én nem bírok holnapig várni. Annyira hiányzik Tae, hogy elmondani se tudom.


Jimin szemszögéből:



-Akkor holnap Yoongi? – nézek rá másik tettes társamra.
-Megvan minden? – kérdez rá nevetve, én pedig felmutatom a kulcsot.
-Minden – nézek rá vigyorogva
Készüljetek fiúkák, holnap végre bevallhatjátok egymásnak, mit éreztek a másik iránt.

Crazy in love |Taekook| ✓Où les histoires vivent. Découvrez maintenant