animi regia

tired

//a fáradt szó túlzott használata direkt történt.//

fáradt vagy.

érzed, hogy fájnak a lábaid, a kezeid, a fejed hasogat.

fázol. fázol, mert fáradt vagy.

a zene mámorosan szól a fülhallgatódból. már a kezedben szorongatod a bérletedet, várod, hogy a csuklós busz beforduljon a sarkon, és végre lehunyhasd a szemeid.

meglátod. már nem komorodsz el a sárga, rozoga jármű láttán, csak halványan felmereng a tudatod szélén, hogy mennyivel jobb lenne egy új busz. ahol kényelmes az ülés, ahol nem esel ki a helyedről egy kanyarnál. ahol sűrűbben van leszállás jelző gomb.

a busz megáll. pont előtted, de te nem lépsz fel. előre engedsz egy idős nénit, kettőt, hármat, négyet. nem köszönik meg, nem mosolyognak rád kedvesen, mert ez természetes.

felszállsz. a sofőr nem néz rád, csak a feltartott bérletedre pillant, majd el is fordul. elsétálsz az ülések között, próbálod elkerülni a tekinteteket. a szemkontaktus mérgező lehet, és ha rossz szembe nézel, el is varázsolhat.

inkább nem kockáztatsz. leülsz egy neked tetsző helyre, valahol a busz hátsó részében.

a zene még mindig szól. már valami más megy.

a táskádat magad mellé teszed. udvariatlanság? talán. de nem akarsz olyan helyzetbe kerülni, hogy esetleg leül melléd valaki, aki később száll, mint te. mert akkor meg kell szólalnod.

az emberek lassan mind megtalálják a helyüket erre a rövid utazásra. aki nem akar leülni, vagy csak nem szándékozik egy idegen mellett tölteni az idejét, a forgóhoz áll.

nézed őket. ahogy idegesen markolják a citromsárga fémrúdakat, ahogy a telefonjukat nyomkodják, vagy csak a szemeiket becsukva hátradöntik a fejüket.

ők is fáradtak. késő van, a nap utolsó sugarai világítják meg a felhős eget. a buszon már égnek a lámpák.

a sofőr elindul. egy pillanatra tovább tartod csukva a szemeidet egy pislogásnál, miközben a kabátod ujjába húzod a kezed.

hideg van, reszketsz, és fáradt vagy.

kibámulsz az ablakon, és gondolkozol. eszedbe jut, hogyha hazaérsz, mennyit kell még tanulnod. hogy nem feküdhetsz le egyből pihenni. nem csinálhatod azt, amit szeretnél.

a látásod elhomályosodik. megijedsz, pislogsz egyet. kell pár másodperc, mire végigfut az agyadon, hogy csak bekönnyesedtek a szemeid.

elengedsz egy fáradt sóhajt.

tovább gondolkozol. látod az estét, magadat, ahogy beleülsz a kádba. a forró víztől kiráz a hideg, és libabőrös leszel. hiányzott ez az érzés. minden napban ezt várod a legjobban.

aztán az izmaid elengednek, a szemeid lecsukódnak, a vállaid rázkódni kezdenek. érzed a könnyeket. az arcod grimaszba torzul, összeszorítod a szád. hangos a zene, de próbálsz csendben széthullani.

újra az embereket nézed. attól félsz, hogyha túl sokat gondolsz arra, milyen jó lesz megint sírni, megteszed. itt, helyben a buszon, annyi ember között.

úgyhogy újra őket nézed. a karikás szemeiket, a fáradt testtartásuk, a zavart, önkéntelen cselekedeteiket.

a telefonuk képernyőjét. egy fiú ugyan azt a zenét hallgatja, amit te.

elmosolyodsz. de csak halványan. finoman. hogy az emberek ne nézzenek rád homlokráncolva. bár nem mintha bárki figyelne rád.

mindenki fáradt. nincs idejük azzal törődni, hogy más miért fáradt. de téged valamiért mégis érdekel.

megint gondolkozol. viszont most nem magadon. egy lány kelti fel a figyelmed, aki az egyik hátrafele néző helyen ül.

szőke haja van, és kék szeme. nem olyan különleges kék, inkább kifakult, már-már szürkés. vékony combjai vannak. az ölében nyugtatott kezével a farmerját kapargatja. nem tudni, hogy tudatosan csinálja, vagy sem, de idegesnek tűnik.

és ébernek.

ettől még fáradt. csak éppenséggel mindenre figyel. oldalra kapja a fejét, ha valakinek megnyikordul az ülése, és akkor is, ha valaki körülötte hirtelen mozdulatot tesz.

talán nem kedveli a tömeget. bár most nincsenek is olyan sokan, csak néhány ember ácsorog, erősen kapaszkodva.

a szemed sarkából látod, hogy a busz kiért a városból, és a fák összemosódva suhannak el melletted.

de még mindig a lányra figyelsz. az ablak felé fordítja a fejét. meglátod a kékes foltokat a kulcscsontjánál, és a mellkasánál.

a fogaid közé csíped a nyelved.

vajon mi történhetett vele?

lehet bántják otthon? nem tűnik megtörtnek. csak fáradtnak.

az is lehet, hogy a párjának furcsa fétisei vannak.

megszeppensz a gondolatra. félre akarsz nézni, de a lány ebben a pillanatban feléd fordítja a fejét.

szemkontaktus.

a lány arca pár pillanatig kifejezéstelen, majd ajkai hirtelen mosolyra görbülnek.

rád mosolyog. nem felszínesen, nem lazán, nem hamisan. úgy igazából.

felemeli a kezét, és int. te csak teljesen lefagyva bámulsz rá, míg ő röviden integet neked.

nem érted, miért.

csak nézed őt. ahogy ő is téged. majd feláll.

a busz rázkódik, de a lány magabiztosan sétál előre, az első ajtóhoz. nem áll meg kapaszkodni, és nem néz vissza rád.

miért megy előre?

még messze van a következő megálló.

a szívverésed valamiért felgyorsul.

a lány megtorpan a buszsofőr mellett, majd felé fordul. látod a pisztolyt a kezében, de nem tehetsz semmit.

feltartja a fegyvert, és gondolkozás nélkül fejbe lövi a sofőrt.

minden másodpercek töredéke alatt történik.

vér fröccsen a szélvédőre, az emberek felsikítanak.

a lány maga felé fordítja a pisztolyt, majd ismét lő. a teste a padlóra esik.

de ebből már senki nem fog fel semmit.

a busz letér az útról, a vízszint megszűnik.

pánikolva kapsz valami után, amiben meg tudsz kapaszkodni, de minden túl gyors.

a sikolyok erősödnek.

nekicsapódsz az üvegnek, érzed a testedben szétterjedő fájdalmat.

a busz tovább borul.

már nem is vagy az eszednél, nem tudod, mi történik.

még mindig hallod a sikításokat.

fáj a fejed.

nagyon.

minden tompa.

de még mindig érzed a fáradtságot.

valami nedves van a halántékodnál.

oda akarsz nyúlni, de nem tudod mozdítani a kezed.

nem tudod eldönteni, hogy színtiszta fájdalmat, vagy semmit nem érzel.

valami csípi a szemed, és kezd meleg lenni, amitől nem fázol többé.

pislogsz.

de csak lassan, és nagyon nehezen.

túl megerőltető.

nagyon szeretnél megmozdulni, de hirtelen még fáradtabb lettél.

már csak azt akarod, hogy elmúljon.

elmúljon a fáradtság.

és elmúlik.

fáradt vagyok.

te is?