animi regia

háromezerszeresen szeretlek

szeretnélek szeretni, éjjel-nappal, élve-halva. kegyesen és kegyetlen, mint ahogy isten szereti a földet.
szeretném, ha szeretnél, félve-merve, sírva-nevetve. soha el nem múlóan, mint az univerzum feketesége.
szeretnéd, ha szeretnélek, jobban, mint mutatom. erősebben, mint a szemeimből folyó méreg marása.
szeretné, ha szeretnénk, de nem vagyunk elég rosszak a jóhoz. futva-loholva követünk egy álomképet, ami sosem lehet a miénk.
szeretnénk, ha szeretnél és szeretnélek, elengedve-kapaszkodva, megrekedve, és felszabadulva, mint orgona ágán üldögélő madárkák. és ha szárnyainkat le is vágom, te még mindig nekem dalolj.
szeretnétek, ha mind szeretve lennétek. akarva-akaratlan, vágytok egy szívre, amiben otthonra lelhettek. ahol a kandalló csak a ti kezetek hidegére lobbantja fel lángjait.
szeretnék, ha szeretnéd azt, aki vagy, viszont az elme könyörtelen, és te nem vagy elég erős. leláncolva, beskatulyázva, tehetetlen. és bár kiszabadítani nem tudlak, egyet megígérhetek. én, amíg a föld kering a nap körül, háromezerszeresen

szeretlek.