animi regia

Terra

hiszek a földönkívüliekben,
de nincs hitem a földön élőkben.
mégis szeretem őket, mint az ismeretlent.
jó lenni, ahogy nem lenni is, és mindkettőt egyszerre csinálni meg egyenesen fenomenális.
menális.
men.
a férfiak szépek, és a nők is.
látom a világot, nézem az embereket, és figyelem, hogy szemlélik a virágot, amit én is.
tesznek vele valamit?
gondozzák? levágják? ott hagyják? letépik? megszagolják? az ujjaik közé csippentik az egyik szirmot, hogy érezzék a bőrükön a finomságát?
néha nem-istenként ítélkezem, és azt látom, amit látni akarok.
de ami tényleg történik talán még rosszabb.
pusztulunk, vagy újjászületünk, és az apokalipszis már a sarkadban jár.
a legjobb nike cipő sem segít lehagyni.
számold meg hányszor akarod még látni a felkelő napot, majd vond ki belőle az életet.
a jeget a sarkokról, a fákat az erdőkből, az állatokat az otthonukból.
az eredményt meg oszd el az emberrel, akit egyszerre tudok szeretni, és utálni.
szeretnék ott lenni a jövőben, ahogy a jelenben vagyok, és a múltban is voltam (tizenhat évet).
én is megérdemlem.
te is megérdemled.
és tudod ki érdemli meg legjobban?
a Föld.