animi regia

the ballad of death

gonosz vagy.
alattomos.
de ezt te is tudod.
csak nem érdekel.
vagyis igazából jó neked így.
nagyon jó, ugye?
szeretném tudni, hány ember alól rántottad ki a talajt, azért, hogy aztán büszkén felszegett állal te állhass rajta.
ne, inkább ne mondd el...
akkor kevésbé érezném magam különlegesnek.
az a beteg varázsa a fájdalomnak, amit okoztál, megszűnne.
szeretnél valamit mondani?
valamit, amit még nem hallottam?
egy mondatot, amiben minden szó igaz, és a szívedből fakad?
semmi baj, tudom, hogy nem tudsz ilyet.
megértem.
de mondd, akkor mire megyek veled, te hazug barbár?
meddig szeretnél még bennem élni?
nem személyes, de kezd kicsit unalmas lenni.
jó, talán mégis személyes.
vedd csak magadra.
unalmas vagy, és kegyetlen.
én pedig utálom bevallani, hogy a részemmé váltál, és ha akarnám se tudnálak kiszedni magamból.
egy parazita vagy.
minden rossz tulajdonságod, az összes hazugságod és bűnöd, most én vagyok.
remélem örülsz.
jobb, ha nagyon örülsz.
nem mintha megérdemelnéd, hogy valaha is boldog legyen.
de legalább az egyikünknek legyen haszna a halálomból.
minden emlékedet gyűlölöm.
téged is gyűlöllek.
bárcsak kitörölhetnélek a személyiségemből.
egy olyan emberré tettél, aki sosem akartam lenni.
nem lett volna könnyebb, ha te is szeretsz?
esküszöm, nem voltam akkora selejt, mint aminek láttál.
csak egy picikét kellett volna tovább látnod a célodnál.
tudom, hogy csak egy eszköz voltam, de a művész is szereti az ecsetét, amivel dolgozik.
sajnálom, hogy nem voltam elég jó a szeretetedhez.
tudom, hogy valamennyire az én hibám is.
de ez nem változtat a tényen, hogy tönkretettél.
és lassan már nem tudom eldönteni, hogy még mindig te vagy a gyilkosom, vagy már rég én markolom a mellkasomból kiálló kés nyelét.