Kimondatlan Vágyak ©

II./8. Fejezet

#Mia#

-Hogy érted azt hogy hazudtál? Eltitkoltad előlem hogy az anyám amúgy él és virul? Mert ezt tetted! - Felpattantam a székről és apám elé léptem.

- Nekem is van egy magyarázatom Mia!

- Azt hiszed érdekel ezek után? Kibaszott nyolc évig hagytad hogy az anyámra haragudjak! Holott az egész a Te hibád volt! Még az apja temetését is elintézted, és azt hazudtad hogy azért teszed mert szereted és ezen az eseményen hátha megjelenik! Kurvára egy terhes nőt, nem mellékesen a feleséged hagytad a szarban! Nem is érdekel a gyereked? A másik lányod? Te nyolc kibebaszott éve ebben a tudatban élsz! És rohadt jól megjátszottad az agyad mert mindent úgy rendeztél meg mintha Ő - Mutattam az anyámra - Lenne a hibás! Milyen elfajzott ember vagy Te mondd?! Mert hogy nem az apám az biztos! Megfosztottál az anyámtól Te barom! - Kikeltem magamból, hadonásztam a kezeimmel jobbra-balra, mikor elcsitultam. Mert a földre estem az engem ért csapástól. Anyám és Dean azonnal a segítségemre siettek.

- David! - Kiáltott rá anyám. - Te így nevelted ennyi éven keresztül? Így vigyáztál rá? - Az égett felületet simogattam az arcomon.

- Nem. Nagyon jó apa volt. Egészen addig amíg Amanda fel nem bukkant a színen.

- Amanda? - Kérdezte értetlenül az anyám.

- Dean anyja. - Motyogtam, közben le sem vettem a tekintetem apáméról.

- Jézusom. Ti pedig együtt vagytok? - Csak bólogattam.

- Ezt nem akarom még egyszer meglátni! - Morogta Dean apámnak. - Nem ezért jöttél, vagy mégis?

- Dean, hagyd! - Szóltam rá.

- Ebbe Te ne szólj bele! - Mordult rá apám ingerülten.

- Miért csináltad ezt? - Kérdeztem könnyes szemekkel. Hangom kellőképpen elcsuklott.

- Mert nem akartam hogy valami bajod essen. Szeretlek Mia! - Mondta erélyesen. Mintha bizonygatni akarna valamit.

- De egy ember nem így szeret... Mi van a húgommal apa? Miért nem akartad megismerni? Anyáról mindig úgy beszéltél mintha tinik lennétek akiket elválasztottak egymástól, de imádják,szeretik egymást.

- Mert így is volt mindig Mia, a húgod is érdekelt. Csak pillanatnyi düh volt bennem amikor írtam azt a levelet, ráadásul ittas is voltam... Nem gondoltam komolyan. De utána már nem mertem keresni anyádat. - Az említett személy halkan hallgatja apa szavait, miközben lágyan ringat a földön Deannel együtt.

- Elfáradtam. - Motyogtam Dean vállába.

- Ne haragudj az előbbiért kislányom!

- De haragszom. Rád sem ismerek. Mintha egy idegennel állnék szemben. Mert Te nem az apám vagy... Most lepihenek. Egy kérésem lenne... Mikor felkelek, csak egyikőtök legyen itt. Ezt beszéljétek meg Ti. Ha mindketten itt lesztek, mindkettőtöket kitörlöm örökre az életemből. Okosan cselekedjetek.... - Azzal otthagytam Őket, és Deannel felsiettünk a szobánkba. A nappaliban Tony, Lottie és Michael sutyorogtak halkan. Mikor megpillantottak minket abbahagyták, és minket figyeltek, de mi csak leintettük Őket.

- Kérsz egy kis vizet? Tehetek érted bármit? - Dean a hátam simogatta miközben egy nyári pokróccal betakargatott a szobában lévő kanapén.

- Azt hiszem egy kis víz jót tenne... - Mosolyogtam rá erőtlenül. Nem figyeltem miközben elhagyta a szobát, csak az ajtó csukódásának a hangját hallottam.

- Hogy tehette ezt? - kérdeztem könnyes szemekkel Deant, mikor visszatért a szobába.

- Erre nem tudom a választ.

- Mit gondolsz... Melyikük fog itt maradni?

- Anyád szimpatikusabb mint apád. - nevetett fel kesernyésen.

- Mindkettőt szeretem. De haragszom. Nagyon...

- Tudom - Dean lágy csókot lehelt homlokomra, és ígéretet tett arra hogy itt lesz velem.

   Nem tudom mikor nyomott el az álom, de mikor felkelek már sötét van kint, és Dean nincs mellettem.
Felkelek az ágyból mert mostanra már tudni akarom melyik szülőm maradt itt. A kezem a kilincsre tapasztom és csak várok. A gondolatok ezerrel cikáznak a fejemben, és még ezerszer kellene anya történetét meghallgatnom hogy fel is tudjam fogni. Lenyomom a kilincset, majd felengedem. Jajj Mia. Menj már le!
Nagy erővel rántom ki az ajtót és szélsebesen robogok le a földszintre. Senki. Hol vannak a többiek?
Kilépek a teraszra ahol anya Badyval játszik. Hát Ő maradt itt? Akkor nem hazudott. Az ajtónak dőlve figyelem a fiatal nőt és a legkedvesebb jószágot az életemben. Egy erős kar fonódik a derekam köré, majd egy óvatos puszit kapok a nyakamra.

- Ő maradt itt. - bólogatok. - Csalódott vagy?

- Bármelyikük ment volna el, csalódott lennék.

- De így, legalább világossá vált számodra hogy anyád akar Téged. - Motyogja nyakhajlatomba.

- Amy! - A hang irányába kapom a fejem. Odalépked hozzám és folytatja : - Apád elment...

- Látom - nevetek fel.

- Olyan gyönyörű vagy! - lelkendezik anyám és szemügyre vesz, még körbe is jár hogy minden apró részletet lásson rajtam. - Mióta vagytok együtt? - Deannel egymásra néztünk, és elmosolyodtunk.

- Ez egy nagyon hosszú történet. - sóhajtok fel.