Made In Mochiintheair

Boy in luv - Jimin[2/1]

Bts - Boy in luv

CicAlexa kérésére

Stílus: Romantikus

Ez az első két részes sztori, mert találtam a kérések közt még egy Jimineset, amit összehangolok ezzel.(ó micsoda szó használat)

Már megint egy unalmas nap a suliban. Mindenki unottan kezdi átolvasni első óra előtt a tananyagot. Mi értelme ennek? Az utolsó percben úgysem tudják megtanulni.

A történelem a lehető legutálatosabb tantárgy, ugyan óráról órára tanulok - természetesen otthon - még így is nehezen felelek le belőle, ha a tanár van olyan kedves és engem választ.

Csengőkor mindenki lapít a padban, úgy gondolják, hogy ha elbújnak, akkor a tanár nem őket választja ki. Lassan végignézek az osztályon és megakad a szemem a tőkem jobbra lévő pad mögött ülő ismeretlen osztálytársamon. Még sosem láttam eddig itt.

Hosszú barna haja eltakarja arcát tőlem, a lányok mindig szoknyát hordanak egyenruhaként, ő mégis nadrágban van.
A tanár eközben felszólítja az első felelőt, aki azonnal elégtelent kap, mert még a fenekét sem bírta megemelni, hogy kimenjen a tábla elé.
- Tanárnő! Ki ez az új csaj itt előttem? - kiáltja valaki az utolsó sorból. A kezét is utólag emelte fel és azt sem várta meg, hogy a tanítónk felszólítsa.
A töri tanár felveszi szemüvegét és összehúzott szemekkel kezdi el vizslatni a lányt, kire az előbb mutatott az egyik osztálytársam. Az 50-es éveiben járó hölgy feláll a székéből és odasétál a lányhoz, ki még mindig kifejezéstelen arccal bámul maga elé.
- Nem kaptam értesítést arról, hogy új diák érkezett ebbe az osztályba - mondja az idős, mikor a padsorok közt elér a lány elé.
- Pompás, még itt is elfeledkeznek rólam - nyitotta ki száját a lány. Kissé rekedtes a hangja és bánatról árulkodik.
A tanárunk nem kiabált rá a viselkedése miatt, csak lerakta ráncosodó kezét a padra.
- Szeretném, ha bemutatkoznál.
- Mi haszna annak? - beszél vissza. A nő kezd kissé ideges lenni és szóra nyitja száját, de berontott két alak a termünkbe. Az igazgató volt az és a helyettese. Elkezdenek hadoválni arról, hogy miért történt ilyen hirtelen az, hogy új osztálytársunk érkezett, majd kisétálnak. Mindenki más ezt teszi, mikor végre megszólal a csengő, kivéve engem és a lányt. Lassan felemeli az eddig földre tekintő fejét és körbenéz a teremben. Szeme megakad rajtam, miközben szendvicsemet majszolom. Feláll a helyéről, hátrafordult, hogy felkapja a táskáját, majd levágja magát mellém. Nem szól semmit, csak fogja a fülesét és a fülébe dugja, felét pedig felém nyújtja. Vajas kezemet pólómba törlöm, amit ő végignéz, majd elfogadom tőle.
- Legalább nem egyedül vagyok itt ember utáló, Jimin - suttogja maga elé. Felé fordulok, mert megijesztett az, hogy tudja a nevem, de észreveszem, hogy a padon lévő könyvemet bámulja, amire rá van írva nevem.
- Attól, hogy nem láttál még beszélni, nem biztos, hogy az vagyok - válaszoltam, az ő hangneméhez igazítva.
- Most mondtad, hogy nem biztos, tehát eltaláltam.
Könnyen kikövetkeztette az elmúlt 2 évemet, amit a középsuliban töltöttem. Valamiért olyan érzésem van, hogy még a végén lesz valaki, akivel talán egy beszélő viszonyt kialakíthatok.

Valami van ebben a lányban, ami már most magával ránt.

A következő órákon is lejátszódtak a töri órán történtek. Minden tanár megkérte, hogy mutatkozzon be, de ő makacsan ragaszkodott ahhoz, hogy ne válaszoljon. Szünetekben kettesben ültem bent vele és együtt hallgattuk a telefonjáról a zenéket. Az ízlése nem sokban különbözött az enyémtől, a legtöbb dalt ismertem és kedvem lett volna énekelni a refréneket, de nem akartam leszégyeníteni magam a rossz hangommal előtte. 

Utolsó óra után egyszerre állunk fel a helyünkről és igyekszünk kifelé az ajtón. Előttem megy körülbelül egy méterrel, majd hirtelen megtorpan és felém fordul. Kezét felém nyújtja és halkan a fülembe suttogja nevét. Nem értem miért nem szeretné, ha másik is tudnák, miképp szólítsák, de nem az én dolgom. 

A suli elé érve ismét megáll és megvárja, hogy elinduljak egy irányba, természetesen az otthonom felé megyek, ő pedig követ. Sokáig csak csendben sétálunk egymás mellett, majd megragadja kezemet és megáll. Kérdőn fordulok felé és várom, hogy mire készül. Ledobja a hátáról táskáját és előránt belőle egy deszkát. Ledobja az útra, majd csak úgy otthagy. Furcsa egy lány, az már egyszer biztos.

Napokkal az első találkozás óta is ugyanazokat a jeleneteket játssza el, bár már nem a nevét kérdezik a tanárok, hanem, hogy miért nem jegyzetel órán. Amikor csak teheti megragadja kezemet és arra borulva alszik el én pedig kénytelen vagyok hagyni neki. Valamiért nem tudok ellenkezni vele. Mikor a csengő megszólal, előveszi a fülhallgatóját és felém nyújtsa, ma azonban nem fogadom el tőle. Egy percig bámul, majd fogja magát és kisétál a teremből. Mivel hosszú szünet van, így sokáig nem tér vissza. Lábaimnak nem tudok parancsolni és elindulok, hogy megkeressem. 

A lány WC előtt elhaladva meghallom, hogy valaki kapkodva veszi a levegőt és az egereket itatja. Gyorsan körülnézek a folyosón, majd berontok hozzá. Érkezésemre nem figyel fel, csak továbbra is magához szorítja lábait és utat enged könnyeinek. Nem tudom, hogy mégis mit kezdjek vele, ezért csak mellé telepszek. A folyosón megszólal a csengő és zsivaj keletkezik. Felpattannék, de egy kar visszaránt.
- Ne menj! - suttogja a csempét bámulva. 
Még sosem késtem és most sem szeretnék, de képtelen vagyok itt hagyni. Valamiért nem tudok elszakadni tőle. Kezem elengedi és új fogást keres testemen. Vállaimnál fogva húz közel magához és ölel át. 
Olyan szorosan fog magához, hogy tisztán hallom szívének dobogását, mely ugyanazt az ütemet követi, amit az enyém.
Valamikor a netet böngészve láttam egy olyan posztot, ahol a lelki társakról írtak. Unalmamban elolvastam és arra is emlékszem, hogy azt írták érezni fogjuk, ha megtaláljuk ezt a személyt. Szíve üteme azonos lesz a sajátunkéval és hirtelen úgy érezzük majd, hogy ő lesz a mindenünk, még, ha nem is ismerjük őt.

A lány a karjaim közt lassan megnyugodott. Továbbra sem szóltunk egymáshoz, egészen biztos, hogy nem fogom vallatni arról, hogy mitől akadt ki ennyire. Remegő lábakkal áll fel és húz maga után a termünk felé. Még egyszer pislog egyet, letörli könnyeit, majd kinyitja az ajtót és belépünk a terembe. 

Hetekkel utána, hogy először láttam a lányt, megnyílt előttem. Volt már, hogy együtt röhögtünk és hajlandó volt a múltjáról is beszélni. Az ismeretlen jött és magával ragadott. Rádöbbentem, hogy az a poszt igazat mondott. Minden egyes szó igaz volt, amit ott írtak. Már, amikor megláttam őt valami különlegeset éreztem. Megdobogtatta a szívem.
Az ágyamon várva az estét azon gondolkozom; Apa, mégis hogy tettél vallomást anyának? Levelet kellene neki írnom? Á, akkor tuti kiröhögne, nem olyan lány, aki csak úgy elfogad egy papír fecnit, amiben leírom az érzéseimet.

Reggel talán bal lábbal keltem fel, hülyeségeket vágtam a szüleim fejéhez. Még én sem értettem miért. Csak veled vagyok képtelen üvölteni és kiabálni, egyszerűen elgyengítesz és porrá leszek.

Iskola után rávettem magam, hogy kimondjam azt, ami megfogalmazódik újra és újra bennem, amikor mosolyosodat látom. 
Kifejezéstelen arccal hallgattál végig, majd válasz nélkül köszöntél el. Nem tudtam mitévő legyek. 
Vajon összezavartalak és ezért nem feleltél semmit, vagy hülyének néztél?
Nem tudlak kiverni a fejemből!

Remélem tetszik és ha szeretnéd tudni a folytatását, akkor hamarosan olvashatod azt is!^^