Made In Mochiintheair

Bálkirálynő - Anne-Marie

Molly Kate Kestner - Prom Queen

Daydreamerhun Kérésére

Stílus: Ifjúsági(zenével)

Remélem tetszik^^

Anne szemszöge

18 évesen voltam először szerelmes.

Egy nappal az iskolai bál előtt, továbbra is azon gondolkoztam, hogy mit kellene felvennem. Ekkor csörgött hirtelen a telefonom. Idegesen vettem fel, mert jól tudtam, hogy ismét egy fiú akarja megkérdezni, hogy elfogadnám-e kísérőként. Már éppen belekiáltottam volna egy egyszerű nemet, mint ahogyan azt máskor is tettem, de egy lány hang megelőzött.
- Anne! - szólt barátnőm. Szerinted kit hívott a 11. legcukibb fiúja?
- Engem. Legalább már vagy tízszer - feleltem, közben szememet megforgattam kétszer. Sosem bírják felfogni a fiúk, hogy nincs szükségem senkire ahhoz, hogy elmenjek a bálba. Amúgy sem akartam egy olyannal menni, akit nem is ismerek.
- Jó, azt gondoltam, de most nekem írt! Szerinted fogadjam el? - kérdezte visongva. Olyan naiv volt, egyértelmű, hogy elfogadja majd. Én tökéletesen tudtam, hogy miért akart vele jönni. Közelebb akart kerülni hozzám.
- Hiába mondanám, hogy gyere mással, úgysem hallgatnál rám.
- Ó, szóval szerinted is igent kellene mondanom - válaszolta.
Elemeltem fülemtől a telefont, megszakítottam a hívást és az ágyra dobtam a készüléket.
Hatalmas sóhajjal ötvözve fordultam meg, amikor is pont megpillantottam egy ruhát, amit még nem próbáltam fel. Hosszú, piros testhez álló volt, fekete díszítéssel. Még mielőtt felvettem volna, már akkor eldöntöttem, hogy ebben megyek el a bálba.

Mennyi zakkant és gyomorforgató fiú, akik a lányok torkán ledugják a nyelvüket, hogy a gyomrukban keressék bánatuk oltalmát. A hányinger kerülgetett, miközben az iskola előtt lépdeltem fel a lépcsőkön.
Az ajtóban a sok ember miatt muszáj voltam megálljt parancsolni lábaimnak. Ekkor akadt össze tekintetem a naiv barátnőmmel, aki mellett természetesen ott állt a szőke fiú, akit többször is lepattintottam magamról.
Jobbnak találtam, ha inkább más irányba nézek, de rosszul tettem. Bármerre fordultam, mindenhol engem vizslató szempárokkal találkoztam. Minden pasi csak engem nézett, még azok is, akik barátnőjükkel érkeztek. A lányok féltékenyen próbálták elvonni szerelmük tekintetét, több kevesebb sikerrel.
Mivel megindult a sor, így én is haladtam velük. Az elsősök kitettek magukért. Gyönyörű lett a díszítés és úgy éreztem, mintha az egész nekem készült volna. Nem azért, mert annyira nagy lenne az egóm, hanem mert minden az öltözetem színében pompázott.
Mikor már nem csak szememmel figyeltem, hanem a többi érzékszervemmel is, hallottam a melankolikus élőzenét és friss sütik illata csapta meg orromat.
Annyira belemerültem a színpadon éneklő férfi hangjába, hogy nem vettem észre, amikor egy nagy tálca pezsgő robogott el előttem.
Az énekes a kezeivel próbálta segíteni hangját, hogy még jobban képes legyen átadni érzéseit a közönségnek. Otthon rengeteget éneklek, főleg mikor egyedül vagyok, mert nem szeretném, hogy fül károsodást okozzak. Na, jó annyira nem vészes a hangom. Senki nem mondta még, hogy rossz lenne, mert nem engedtem meg hangszálaimnak, hogy akkor kezdjék el a dalolászást, amikor azt más is hallja.
Volt régebben egy álmom, még egészen kiskoromban. Énekesnő akartam lenni.
Azt gondoltam, hogy minden énekes azért utazik egyik helyről a másikra, hogy koncertjeivel boldoggá tegyen mindenkit. De rá kellett jönnöm, hogy csak a saját boldogságáért teszik, amit a pénz adhat meg számukra.
Mély vágást jelentett a szívemben és a nap, amikor erre rádöbbentem, a szívtöréssel egyben az álmodozásomat is megszakította.

a 11. legcukibb fiújának szemszöge

A bálterembe belépve, csak egy személyt kerestem szemeimmel. Nem volt nehéz megtalálnom, mert vörös ruhája és adottságainak hála felcsillant a tömegben, akár egy csillag.