Különleges adottságok

2. rész

Ahogy beléptem az épületbe, a diákok nagy tömege tárult a szemem elé. Mindenki beszélgetett én meg csak bámultam őket. Nem tudtam mihez kezdjek, csak valami lapot szorongattam a kezemben, amit az imént szedtem elő a táskámból gyűrötten. Az órarendem volt rajta.

Majdnem az ajtóban álltam meg, így mindenkinek ki kellett kerülnie... Néhányan morgolódtak, de senkinek sem jutott eszébe segíteni, vagy valami. Kicsit meg voltam szeppenve és csak bámultam magam elé a földre. Egyre kínosabban éreztem magam, ahogy az útban állok, de földbe gyökerezett a lábam, túl sok volt az ismeretlen... Jó kezdésnek indul, mondhatom...

-Kicsit mintha el lennél veszve...- hallottam meg egy kedves lány hangot, aki jobbról közelített felém és megállt mellettem, így nagyobb helyet foglaltunk el az ajtónál, ami csakhamar lökdösődéhez vezetett, így arrébb álltam a szekrények mellé, a lány pedig követett.

-Új vagyok itt... És nem tudom mi merre található...- motyogtam a lánynak, mert kicsit szégyelltem magam ez miatt.- A nevem Roxane Thompson, de csak Roxinak hívnak a legtöbben.- próbáltam barátságos hangnemben beszélni, bár a reggelem után nem igazán sikerült.

-Az én nevem Hanna.- mutatkozott be a lány. Ahogy végignéztem rajta, nemcsak a hangja, de az öltözéke is arról árulkodott, hogy ő mindenkivel barátságos. Megtaláltam a tökéletes embert, vagyis ő talált rám, hogy megkérjem vezessen körbe a suliban.

Kicsit zavartan és bizonytalanul emeltem fel a papírt tartó kezem, hogy megmutassam neki a rajta lévő dolgokat. Ahogy megnézte felderült az arca és széles mosollyal az arcán nézett rám. Hirtelen nem értettem, hogy ez a papír hogy válthatott ki belőle ilyen heves érzelmet, ezért csak értetlenül bámultam rá.

-Úgy tűnik elég sok óránk lesz közös- újságolta boldogan és így már megértettem, mire ez a nagy boldogság. Visszamosolyogtam rá, majd körbenéztem a folyosón. A diákok kezdtek eltünedezni az osztálytermekben, így hamarosan nekünk is mennünk kéne.

-Ó, ennek örülök.- pillantottam vissza Hannára.- Bár szerintem ideje lenne indulni az órára, ami nem tudom hol lesz...- kicsit tehetetlennek éreztem magam az miatt, hogy nem tudom merre kellene mennem, ezért inkább várakozóan meredtem az előttem álló lányra, aki elindult a folyosón, én pedig követtem. Mikor egy nagy tömeghez értünk, megfogta a kezem és átfurakodtunk az emberek között, majd meg is érkeztünk az úticélunkhoz.

Előre engedtem Hannát, hogy menjen csak be, majd pár pillanat múlva, miután lenyugodtam, mert kicsit izgultam, mit fognak hozzám szólni, és összeszedtem magam, én is beléptem a terembe. Ahogy átléptem a küszöbön a tekintetem a helyiség hátulja felé siklott, ahol nagy meglepetésemre megpillantottam a kék hajú srácot. Vagyis nem teljesen kék a haja, de én magamban így neveztem el, mert azzal a kék résszel a hajában, azzal tűnik ki a tömegből és az vonta rá a figyelmem. Meg amúgy sem tudom a nevét...

Miután kiábrándultam a srác kinézete okozta megbabonázáson, mindenkin végignéztem elmotyogtam egy "hello-t" majd egy üres helyet keresve körbekémlelten. Az ablak mellett levő padsorban középtájon találtam is egyet, ami tökéletes számomra. Hanna mellett már ült valaki, ezért is választottam az ablak melletti helyet, ahova odaballagva le is huppantam. Hátradőltem a széken és kibámultam az ablakon. Nem igazán volt kedvem barátkozni vagy ismerkedni, inkább csendben emésztettem a dolgokat, ahogy három napja már tettem, hogy ebben a városban ragadtam...

A gondolataim közül Hanna rántott ki, aki időközben odajött hozzám és leült az asztalra elém. Mosoly terült szét az arcán, ahogy rápillantottam.

-Bocs, hogy csak most jövök ide...- szabadkozott, amiért egyedül hagyott, bár már rég megszoktam, lassan már fel sem tűnik, hogy egyedül vagyok... Mivel nem mondtam semmit erre, csak bólintottam, így újra ő szólalt meg: -Na és érdekel valaki az osztályból, mert akkor szívesen segítek megismerkedni vele.- először mosolygott majd vigyorgott rám. Gondolom kéne hogy tetsszen valaki az osztályból, mert elég jóképű srácok vannak itt, bár engem hidegen hagynak... Egyet kivéve... Hátrafelé pillantok, oda ahol az a srác ül, jelezve Hannának, hogy őróla mondjon valamit. Mikor visszafordulok hozzá, hogy meghallgassam mit mond, ő csak rázza a fejét. Kicsit értetlenül nézek rá. Hát nem ő mondta az előbb, hogy segít?