Különleges adottságok

5. rész

- Roxi, ez a ruha nem lesz jó... - tiltakozott szinte visítva Layla és Hanna egyszerre. Nem tudtam felfogni mi bajuk az öltözetemmel, azon kívül, hogy eléggé hétköznapi.

- Nem értem milyen problémátok van ezzel... - néztem végig magamon immár sokadszorra. Egy egyszerű, de elegáns fehér színű ujjatlan póló és egy farmer rövidnadrág volt rajtam.

Már három hét eltelt, amióta ideköltöztünk és ezzel az életem egy csapásra megváltozott. Éppen Hanna és Layla segítségével, vagyis inkább kritizálásával próbálok elviselhető külsőt varázsolni magamra, ugyanis ma van a szülinapom és Ryan - akivel időközben összejöttem - valami meglepetéssel készül számomra.

Hannaval azóta a Jason-ös ügy óta már kibékültem. Bár említett egy kicsit rémisztő sztorit a fiú volt barátnőjéről, aki egyik napról a másikra eltűnt. Sokan azt hiszik, hogy meghalt és Jason se tud, vagy nem mond róla semmit. Tudtam, hogy elég rejtélyes egy fiú. Nem szeretném én is úgy végezni, mint az a lány, ezért nem bolygatom meg a múltját.

Laylaval pedig szinte legjobb barátnők lettünk az eltelt időszakban. Annyira örülök, hogy szereztem két ilyen barátnőt, bár néha elviselhetetlenek, de azért szeretem őket.

Figyeltem, ahogy a szekrényemben turkálnak egy számukra is megfelelő ruha után. Időközben rászántam magam és a dobozok nagy részét kipakoltam, de még így is maradt néhány a szobámban.

- Ez egy különleges alkalom lesz, szóval mesésen kell kinézned. - magyarázta Hanna miközben tovább kutattak.

- De hisz csak Ryannel találkozom. Neki biztosra veszem, hogy ez a ruha is tetszik, ami rajtam van. - ellenkeztem velük, de oda se figyeltek rám, mert időközben megtalálták a tökéletes öltözéket a számomra.

Egy vörös és fekete színű pánt nélküli ruha volt az. Nem is tudtam, hogy van ilyenem. Igazából nem az én stílusom ez a gönc, amit próbáltam nekik elmagyarázni, de hajthatatlanok voltak.

- Kettő az egy ellen. - mutatott rá a tényekre Layla.

- Na, legalább próbáld fel a kedvünkért. - kérlelt boci szemekkel rám nézve Hanna.

Nem tudtam nekik nemet mondani, ha már ilyen szépen kértek, így egy szemforgatás kíséretében felvettem. Mosolyogva és izgatottan néztek végig rajtam, majd a tükör elé állítva tovább győzködtek, hogy maradjon ez rajtam. Az igazat megvallva jól állt rajtam ez a ruha. Felül a mellrésznél a vörös anyagot fekete csipkével díszítették, míg a szoknya része lazán omlott a combjaimra. Az egész tetszene, ha nem lenne túl rövid. Legalábbis számomra rövid, mert a csajok szerint ez így megfelelő. Nem igazán akartam ebben megjelenni, de annyit érveltek mellette, hogy komolyan fontolóra vettem, ebben megyek.

Végül beadtam a derekam és most az egyszer felvettem egy ilyen ruhát. Már csak a hajammal kellett kezdenünk valamit. Nekem csupán annyi volt a dolgom, hogy leüljek egy székre. A lányok azt mondták a többit elintézik. Nem igazán volt ellenvetésemre, így hagytam hadd ügyködjenek.

Fél óra múlva kész lett a hajam és a sminkem is. A hajamat feltűzték hátul és kétoldalt néhány begöndörített tincs lógott le. Sminknek nem akartam semmi vakmerőt, csak egy kis szolid smink volt rajtam. Újra és újra végignéztem magamon a tükörben. Elég jól néztem ki és a lányok is meg voltak elégedve a munkájukkal.

Pont időben lettünk kész mindennel, mert ekkor meghallottam a csengőt. Biztos Ryan jött értem, hogy elvigyen a meglepi helyre. Layla ment, hogy ajtót nyisson neki, míg én Hanna segítségével felvettem egy fekete magassarkú cipőt. Nem igazán kedveltem az ilyen cipőket, inkább a tornacipők híve vagyok a többi lánnyal ellentétben. De egyszer élünk, és ha már ezt a ruhát választottam, a cipőt is felvehetem.

Ahogy kiléptem a szobámból a sarkamban Hannaval, és a nappali felé sétáltam, hirtelen megpillantottam Ryant, ahogy rám várt zsebre tett kézzel. Mit ne mondjak, azért ő is szépen kiöltözött. Odasétáltam hozzá és nyomtam egy gyors puszit a szájára, mivel megláttam, ahogy anya közeledik felénk csodálkozó tekintettel, amit nem bírt levenni rólam.

- Hű, Roxi, csodásan nézel ki. - ámuldozott tovább mosolyogva.

- Nem az én érdemem, hanem a csajoké. - mondtam rájuk pillantva, közben Ryan megfogta a kezem és anya elrohant a fényképezőgépért, hogy lefotózhasson minket. Rengeteg kép után végre elindultunk kifelé. Még mielőtt kiléptem volna a lakásból, nyomtam anya arcára egy gyors puszit és elköszöntem a barátnőimtől.

Ahogy kisétáltam a házból megcsapott a kissé hűvös esti levegő. A ház előtt parkolt le Ryan a piros sportkocsijával. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtaját, megvárta, míg beülök, majd becsukta és átsétálva a másik oldalra, beült a kormány mögé. Elég drága járgánynak tűnt, és az ülése is ezt bizonyította, ami annyira kényelmes, hogy akár itt is eltölteném a nap hátralevő részét. Még mindig fogalmam sem volt, hogy mit tervez, de már eléggé hajtott a kíváncsiság. Közben beindította a kocsit, és ahogy haladtunk leginkább kifelé néztem, hátha rájövök hova is tartunk. De nem igazán volt ismerős a környék, amerre hajtottunk.

- Hova megyünk? - kérdeztem immár sokadszor, de mint mindig most sem kaptam egyenes választ.

- Majd meglátod. - válaszolta rejtélyesen. Nem igazán szeretem a meglepetéseket, vagyis nem bírom kivárni, míg odaérünk. Bárhová is megyünk...

Végül fél órás autókázás után megérkeztünk az úti célunkhoz, ami nem más volt, mint Ryanék háza. Kicsit meglepődtem, de rájöttem, azért nem ismertem fel az utat, amin jöttünk, mert kerülő volt. Bár nem értem minek akarta húzni az időt. Hisz ha jól tudom, akkor csak ketten leszünk...

Ryan megint kinyitotta nekem az ajtót, majd mikor kiszálltam a derekamnál fogva magához húzott, én pedig mosolyogva átöleltem a nyaka körül. Közelebb hajolva hozzá megcsókoltam, majd szétválva, felnéztem a házukra. Ami szinte már egy villának is elment.

Hatalmas fehér építmény volt, aminek az elülső oldalán hatalmas ablakok voltak, amiknek a keretük díszes motívumokkal volt díszítve. Az ablakokon keresztül fény áramlott ki, amitől a ház barátságosnak tűnt. Elég nagy birtok vette körül a házat, aminek a bejárata egy mesterien megmunkált kovácsoltvas kapu volt.

Ahogy elindultunk kézen fogva, a tekintetemet végigjárattam a rendszeresen gondozott elülső kerten. Szépen megformált bokrok és virágok voltak mérnöki pontossággal elhelyezve a ház előtt. Középen egy szökőkút helyezkedett el néhány szoborral, ami most ki volt világítva. Annyira tetszett még így is, sötétben a kert a kúttal, hogy nem bírtam betelni a látvánnyal.

Közelebb lépdeltem a csobogó vízhez, persze Ryant is magam mögött húzva, majd leültem a szélére és belemártottam a kezem a hideg vízbe. Kicsit elmerülhettem a gyönyörködésben, mert Ryan köszörülte meg a torkát, hogy rá figyeljek.

- Igen, mit is mondtál? Nem figyeltem... - szabadkoztam.

- Mi lenne, ha most már bemennénk a házba? - kérdezte kedvesen mosolyogva. Bólintottam és elindultunk a bejárati ajtó felé. Ahogy odaértünk és Ryan kinyitotta az ajtót, bekukkantva nem láttam semmit, hisz félhomály uralkodott az előtérben. Nem is igazán értettem, hisz ha jól láttam akkor az előbb még égett bent a villany.

Viszont ahogy beléptem hirtelen felkapcsolódtak a lámpák és rengeteg embert láttam előugorni a rejtekhelyeikről, akik mind az kiabálták, hogy "Boldog szülinapot!".