Összetörve

25.

~Titokban bízok abban, hogy előléptették, vagy van valami tartós kapcsolta egy ideje, amit nem akar nekem elmondani. Reménykednem még szabad, nem?~

Miután apám megengedte, hogy elmenjek rögtön a szobámba siettem és leírtam a hiányzó részeket a füzetembe. Elkezdtem olvasni és észre vettem, hogy Péter szó szerint gyöngy betűkkel ír. Van valami amiben nem jó?  Nem tagadom volt egy pár anyag amit pótolnom kellett, és volt egy pár olyan anyag amiket nem értettem. Főleg az utolsó, amiből majd fogunk is írni.
Próbálkoztam valahogy megéretetni magammal, hogy mi is van odaírva, de sehogy sem jött össze. Egyszerűen lehetetlen, mintha kínaiul olvastam volna a bibliát.
1 óra elteltével már szartam rá, ha eddig nem értettem meg akkor ez után sem fogom.
Felöltöztem, elkészülődtem, elköszöntem az apámtól és már mentem is.
Út közben apámon gondolkodtam, nem értem, hogy mi lett vele. Vagy, hogy miért engedett el ilyen könnyen. De az is lehet, hogy ezzel valami hátsó szándéka volt. Nem lehet tudnom. De mindenre felkell készülnöm. Bármit kitervelhetett magában.
Amikor a város központjához értem, akkor elővettem a kis cetlit amire Peter ráírta a címét.
Nem igazán volt ismerős a hely, de valahogy eltaláltam oda.
Eléggé szép helyen lakik. Úgy mond luxus házak mindenütt.
Megkeresetem azt a házszamot, amit a cetlire írt. Amint odaértem a házhoz, szinte leesett az állam. Hatalmas fehér ház volt előttem, bazinagy kapukkal.
Csak reménykedni tudtam, hogy nem vert át és hogy nem küldött el valami más címre.
Erőt vettem magam és odaálltam a kapucsengőhöz. Egy ideig néztem, majd elkezdtem járkálni. Nem mertem megnyomni. Fogalmam sincs, hogy miért. Mindig odatettem a gombhoz az ujjam, de soha nem sikerült megnyomnom. Már komolyan azt hittem, hogy ott fogok megőszülni.
Valaki ha látott volna azt hitte volna, hogy flúgos vagyok, aki csak kémkedik egy másik család után. Lehet a szomszédok már észre is vettek és kihivták a rendőrséget, azzal az indokkal, hogy a szomszédunk előtt ott áll egy fiú vagy 20 perce és még mindig nem akar elmenni.
Már számoltam vissza tíztől és már gyűjtöttem a bátorságot a csengő megnyomásához, amikor is meghallottam, hogy valaki a nevemet mondja. Hogy is mondjam, hát kicsit beszartam.
-Tyler, Tyler? - szólítgatott valaki, én közben kerestem a hang forrását. - Itt vagyok az erkélyen.
Odapillantottam és észrevettem, hogy Peter engem néz.
-Egész nap ott fogsz állni, és azon idegeskedni, hogy hogyan csöngess be és, hogy kilát vagy be is jössz. Amúgy néha hangosan gondolkozol.
-Öhm, bocsi.
-Semmi gond, csak kb tíz perce nézlek.
-Ou.
-Na gyere be.-mondta, majd kinyitotta a nagy vaskaput.
Mire odamentem a bejárati ajtóhoz, az addigra ki is nyílt és Peter állt előttem. Egy egyszerű melegítő nadrágban és egy szürke pólóban.
Soha meg nem láttam így öltözve, mert ő az a tipikus elegánsan öltözködő fiú. Mindig makulátlan a külseje.
-Szia!
-Szia! - köszöntem vissza halkan.
-Gyere be nyugodtan. - tárta ki az ajtót, és beinvitált a házukba.
-Köszi - léptem át a küszöböt.
Ami bent fogadott az még bámulatosabb volt, mint a kinti látvány. Gyönyörű, letisztult, stílusos ház volt.
Szerintem megint tátva maradt a szám, mert Peter elnevette magát.
-Úgy látom tetszik a házunk.
-Az nem kifejezés- bámultam, mint egy eszelős, pedig még csak az előszobában voltunk. - Szüleid? - kérdeztem rá - Csak, mert tudod nem szeretnék zavarni.
-Dolgoznak, csak 3 nap múlva jönnek.- Egy kis szomorúságot vettem észre a szemeiben.
-Jajj értem, sajnálom.
-Semmi gond már hozzá zoktam.
Meg várta míg leveszem a cipőm, majd elindult valamerre én pedig követtem.
A konyhában jukadtunk ki.
-Kérsz valamit inni vagy esetleg enni?
-Egykis víz most nagyon jól esne, köszönöm.
-Elővett egy poharat, majd megtöltötte vízzel és elém rakta.
-Tessék.
-Köszönöm.
Ittam belőle, majd elkezdtem kutakodni a táskámban. Előkerestem a füzetet, majd letettem az asztalra. Közben Peter is töltött magának vizet és még is itta.
-Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy odaadtad a füzeted.
-Nagyon szívesen, ez csak természetes. Remélem eltudtad olvasni.
-Persze, hisz szinte gyöngy betűkkel írsz.
-Köszi, és esetleg volt valami amit nem értettél? Valamelyik tananyag? Szeretnéd ha elmagyaráznám?
-Azt megköszönném. Amúgy elég sok olyan volt amit nem értettem. De kezdhetnénk esetleg a legutolsóval? Amit legutoljára írtunk.
-Persze.
Leültünk az asztalhoz, majd Peter elkezdett magyarázni. KB 1 órába telt mire megérettem.
De nagyon aranyos volt tőle, hogy akár 100-szor elmondta, és nem húzta felmagát rajta.
-Nah ezzel még is lennénk. - csukta be a füzetét.
-Igen,végre. Komolyan mondom teljesen leszívta az agyam. Nagyon elfáradtam, és ideje haza mennem.
-Oké. Amúgy nem rosszból, de nagyon nehezen megy neked a fizika. Mit szólnál, ha szerdán ként korepetálnálak.
-Komolyan? - döbbentem le.
-Igen.
-Az nagyon jó lenne. Rettentően hálás lennék.
-Akkor jó. Jövőheten szerdán várlak háromra. Az úgy jó neked is?
-Persze, köszönöm.
-Nincs mit köszönöd.
-De igen van, mert nagyon kedves vagy velem és ezt nem értem, hogy miért.
-Mert jó fejnek tűnsz.
-Ó értem, köszi. Te is.
-Köszi - mosolygott rám.Remélem, hogy ez egy nagyon jó baratságnak a kezdete.
Felvettem a cipőmet és a táskámat.
-Kitalálsz?
-Persze.
-Oké, akkor szia- köszönt el tőlem.
-Szia.
Kiértem a kapun és már mentem is haza fele. Megnéztem, hogy hány óra és fél 6 volt.
-Oké akkor még időben vagyok. - mondtam magamban.
Sétáltam utcáról utcára. Majd később amikor az egyik sarkon befordultam észre vettem Adam-kat. És sajnos ők is megláttak engem.
Elkezdtek felém jönni, és én gyorsítottam a tempómon, de ők persze, hogy utolértek.
Elkapták a karom, majd behúztak egy elhagyatott zsákutcába.
Rettegtem. Szinte már remegtem.
-Nocsak kit látnak szemiem?- jött elem Adam.
Én nem mertem megszólalni. Ilyen helyzetben mindig azt csinálom.
-Ma suliban nem kaptad meg az alapos verést. De most törleszthetem az elmaradást. - elkapta a nyakamat, majd neki nyomott a falnak.
Elkezdett egyre szorosabban szorítani. Két haverja lefogta a kezeimet. Pedig nem mintha tudtam volna ellenkezni.
Gyomorszájon ütött, majd arcba. Ezt megismételte vagy ötször. Aztán elkezdett a bordáim közé rugdosni. Majd könyökkel behúzott legalább 10-szer.
Térgyel elkezdte rugdosni a combjaimat. De én már csak tompán hallottam a hangokat.
Amikor már az ájulás szélén voltam, akkor fejezte be.
A haverjai elengedtek így pedig a koszos földre estem, majd ott hagytak.
Nekem kellett még egy kis idő, hogy feltudjak kelni.
Próbálkoztam, de nem sikerült. Később megéreztem, hogy valaki megfogja a felkarom és felsegít.
-Kééérleek nee bánts - könyörögtem neki. De nem tudtam, hogy ki is az valójában.
-Nyugodj meg Tyler, én nem bántlak. - rögtön felismertem a hangját.
Felpillantottam a bizonyos szeméjre és alig hittem a szemeimnek. Peter állt előttem.
-Te miiit kereseel iitt?
-Nálunk hagytad a jegyzeted és úgy gondoltam, hogy utánad hozom. Gondoltam, hogy még nem járhatsz olyan messze. Először nem találtalak, majd megláttam, hogy Adamék innen jönnek ki és arról beszéltek, hogy milyen szépen elintéztek valakit. Gondoltam idenézek hátha, tudok segíteni. Eléggé megdöbbentem, hogy te vagy az. Jól vagy?
-Igen, kicsit szédülök, de oké. Köszönöm.
-Gyere haza kísérlek.
Egész haza vezető úton beszélgettünk. Minden feléről. Jobban megismertük egymást. Nagyon szimpatikusnak tűnik.
-Na itt is vagyunk. - Álltunk meg a házunk előtt. - Köszönöm a segítséget és, hogy haza kísértél.
-Semmiség, de megyek is, szía!
-Szia!
Elköszöntünk egymástól, és mad el is indultunk. Én a házba ő pedig haza.
Amikor beértem, meglepődve vettem észre, hogy az apám nincs otthon. Az egész házban sötét volt, ami megkönnyebbüléssel töltött el.
Elmentem lezuhanyozni. Fertőt lenítettem a sebeimet és bekötöttem őket.
Ma nagyon elfáradtam, szóval csak elég volt beledőlnőm az ágyba és már el is nyomott az álom.
Még annyit hallottam, hogy apám haza jött és, hogy ő is elment aludni,aztan már teljes sötétség.

~Nah itt is lenne a 25.rész. 🌟és✏. Bocsi a hibákért. ~