Összetörve

17.

Menekülni akartam a problémák elől. Azt hittem hogy sikerülhet.
Csak futottam és futottam, nem figyeltem, hogy merre megyek. Mert az egyszerűen nem érdekelt.

Próbáltam megszabadulni a rossz gondolatoktól. De nem ment. Mintha követtek volna. Bárhova mentem. Nagyon nagyot csalódtam. Azt hittem, hogy ő más. Azt hittem, hogy ő tényleg szeret. De miért is hittem? Hisz ő is megmondta, hogy engem SOHA senki sem fog szeretni. És ezt most már vagy el fogadom vagy van egy hívogatóbb lehetőség.
Futás közben egy tóhoz keveredtem. Fogalmam sincs, hogy hogyan, mert nem figyeltem az utat. Alig bírtam levegőt venni. Hiába próbáltam, egyszerűen nehéz volt. Nem csak futás miatt, hanem a mázsás "súly" miatt is, ami rá nehezedett.
Leültem a tóhoz és körbe néztem, reméltem, hogy nincs itt senki. A környéken nem láttam senkit sem, ez megnyugtatott, mert most egyedül akartam lenni, és átgondolni a történeteket.
A hasam, ahol Dylen megütött eléggé fájt, de a szívem jobban fájt. Ugyanis mondhatni darabokra törött.
Ő volt az első olyan ember, aki iránt anyám halála óta elkezdtem POZITÍV érzelmeket táplálni. De persze ez is csak egy faszság volt. Semmit sem ért. Sőt inkább rontott a helyzetemen.
Miért kell még mindig élnem?! Habár nyugodtan véget vethetnék ennek az egésznek. Például most. Ha most megölném magam, akkor nem lenne többé semmilyen gondom. Nem aláznának meg, nem félnék. Csak nyugodt lennék, nem lennének gondjaim. Senkinek sem hiányoznék, nem gyászolna senki sem. És ez jó is így.
Gondolkodtam, elfeküdtem a fűben és néztem, hol az eget, hol pedig a tavat. Annyira szép és annyira nyugodt. Mindenki szereti, mert nyáron mondjuk jó érzés megmártózni, fürödni benne. Én is eggyé akarok válni vele.
Elkezdtek megint csurogni a könnyeim.
-Nem hiszem el, hogy már megint sírok. Egy gyönge pöcs vagyok. Aki semmire sem jó. Utálom magam, utálom az életem. Változtatni akarok, de ezen már nem tudok. - mondtam sírós hangon magamnak, és durván letöröltem a könnyeimet.
Kezdett sötétedni, ilyenekot minden még szebb, mint nappal. Már haza kellett volna mennem. De nem akartam. Apám már biztos ideges és részeg. Mikor nem az?
Féltem haza menni. Ez az igazság. Féltem, hogy megint úgy megver, hogy elvesztem az eszméletemet. Volt már ilyen eset, és nem is egyszer. Többször volt, hogy majdnem halálra vert. De miért is nem tette meg? Most sokkal jobb és könnyebb lenne nekem. Igen kicsit önző vagyok. De én már azon a szinten vagyok a depresszióban, hogy ez már nem érdekel.
Kezdtem valamiért egyre jobban pánikolni. Elkezdtem keresni a táskámban a gyógyszereket, de nem találtam őket. Elővettem a pengét, ma már másodjára. Elkezdtem vagásokat csinálni a kezem majd a lábam, ha oda már nem fért akkor feltűrtem a pulcsimat is és a hasamat, bordáimat kezdtem vagdosni.
Egyre jobban kezdtem azt érezni hogy eluralkodik rajtam a pánik. Már annyira remegett a kezem, hogy nem bírtam tartani a pengét. Kiesett a kezemből.
Felhúztam a térdemiet köré fontam a kezeimet és elkezdtem előre hatra "hintázni".
Meg mindig nem jobb, sőt rosszabb.
Kezdtem az agyamban megint hangokat hallani. Amik azt súgták, hogy:
-Öld meg magad! Már nincs miért élned. Senki sem szeret. Jobb lesz úgy mindenkinek, hogy már nem fog kelleni látni a rusnya pofádat. - hallottam egyre hangosabban a hongokat.
Tisztán érttem, hogy miket mondanak. Megfogok őrülni. Vagy lehet már az is vagyok. Úristen, hisz hangokat hallok.
-HALLGASATOOOK.. - kezdtem kiabálni és még jobban sírni.
Fölöslegesnek érzem magam. Itt az idő most.! Most kell megtennem, nem várok tovább. Nincs miért. Ha Dylen nem vert volna át akkor miatta meg mindig harcolnák, de most, hogy tudom, hogy az egész egy fogadás része volt, hát már sokat nem veszthetek.
De hogyan csináljam, mi lenne a legjobb megoldás? Gyógyszer? Ach nem lehet nincs nálam se gyógyszer se pénz.
Vágjam fel az ereimet? És mi van ha nem vérzek el elég gyorsan valaki rám talál, nah az nem történhet meg.
Akasztás? Hát ahhoz kötél is kellene, meg egy helyet találni ahol kivitelezhető lehet. És nem hinném, hogy a legjobb helyszín erre itt ez a park.
Igazság szerint semmilyen öngyilkosságra sem megfelelő ez a helyszín.
Mi tegyek?
Meg van! Felvágom az ereimet és bemegyek a tó azon részére, ahova elvileg nem szabad mert túl veszélyes, és mély.
De nekem az tökéletes lesz. A dolgaimat is viszem magammal. Bepakoltam a zsebembe néhány követ, hogy ne tudjak felúszni ha esetleg meggondolnám magam, ami nem lesz.
Elővettem a pengét és elkezdtem egyre mélyebb vagásokat ejteni. Közben mentem be a vízbe már a térdemig ért a víz amikor eldobtam a pengét. Megint elkezdtem remegni a pániktól. Éreztem, hogy pánik rohamom lesz. Már a nyakamon  ért  víz. Éreztem, hogy süllyedek el, és hagytam, nem ellenkezten.
Hirtelen mocorgást hallottam, majd azt, hogy valaki kiált nekem, odarohan hozzám és elkezd  kihúz a vízből.
Ahogy felpillantottam a "megmentőmre" rögtön elállt a szavam.
Gyönyörű szemei engem kemléltek. Olyan 26-29 év közötti férfi lehett.
-Úristen. Jól vagy? - most mondtam volna, hogy nem, ha őszinte akarok lenni, de nem tudtam megszólalmi. Egy hang sem jött ki a torkomon.
Csak bólintottam. Hazudtam, de hát egy idegennek mégsem mondhatom el, hogy nem. Még ha ilyen jó képű idegenről is van szó.
-Biztos jól vagy? - kezdte átnézni a testemet, ami eléggé zavarba ejtő és frusztráló volt.
Nem akartam, hogy meglassa a vagásokat, ezért próbáltam őket takarni a pulcsi ujjával, ami kicsit feltűnőbb volt, mint ahogy szerettem volna.
Először csak nézte a pulcsimon a nagy vérfoltokat, majd megszólalt.
-Megnézhetem? - és rámutatott a pólómra.
Mielőtt bármit is mondhattam volna vagy tehettem volna, már késő volt. Megfogta a kezemet felhúzta a pólót, és kikerekedett szemekkel nézte a vagásokat.
-E-e-ezeket te csináltad magadnak? - kezdte dadogava.
Én csak lesütöttem a szememet, de ez neki felért egy bazinagy igennel.
-Ezzel elkell menned orvoshoz. Ezeket le kell kezelni. Miért tetted ezt?
-Ne-e-em kell, ne-e-em fontos.
-De igen! - mondta kicsit mérgesebben, amitől megijedtem. Ezt ő is észrevett és kicsit visszafogta magát, de hát azért annyira én sem vagyok hülye, hogy egy idegennek kitárjam a lelkemet.
-Elnézést, de haza kell mennem.-mondtam ki dadogás nélkül, amin én is meglepődtem.
-Elkísérlek! - vágta rá - És nem tűrök ellenkezést.
Haza felé sétáltunk amikor egyszer csak megszólalt.
-Figyelj tudom, hogy nem fogad elmondani, hogy miért tetted a vagásokat, de legalább annyit mondj meg, hogy miért mentél ruhástól a tóba.
-Mert, mert.. - nem bírtam kimondani elkezdtem csurogni a könnyeim. De nem akartam előtte sírni.
-Héj nesírj, minden oké lesz.-karolta át a vállam.
Ha ő azt tudta volna, hogy már soha semmi nem lesz jobb...
-Figyelj, te most a tónál öngyilkos akartál lenni?
Én lesütött szemekkel néztem a járdát és csak bólintottam.
Nem mertem rá nézni, biztos  hogy elítél. Már arra számítottam, hogy kiröhög vagy csak szimplán ott hagy, de nem ez történt.
Megállított és jó erősen megölelt,ami melegséggel töltött el. Én is visszaöleltem, és úgy kapaszkodtam benne, mintha az életem múlna rajta. Elkezdtem sírni.
-Csss, ne sírj. Segíteni fogok, ha megengeded. - kezdte simogatni a hátam.
Néhány perc múlva már csöndben sétáltunk.
Amikor a házunkhoz értünk, kezdett újra eluralkodni rajtam a pánik, amit szerintem észre is vett, mert megint szorosan megölelt. Nagyon jó érzés volt.
-Megtudhatom  neved? - kérdezte miután elengedett.
-Csak ha én is a tiédet. - mondtam.
-Justin Blake-nyújtotta kezét
-Tyler Brown - fogtam vele kezet.
Itt aztán egy kis néma csönd következett, amit én törtem meg.
-Hát én megyek is be. - mutattam  házunkra.
-Rendben, jó éjt. - megint kaptam tőle egy ölelést. -Jó éjt. - mondtam én is.
Bementem a házba, próbáltam nagyon halk lenni, mert apám már aludt, és nem szerettem volna felébreszteni, mert annak nem lett volna jó vége. Egy azért, mert utálja ha felkeltik. Kettő meg hát nem értem haza időben.
Gyors bementem a fürdőszobába, megmostam a kezeimet. Kimostam a sebeket, lefertőtlenítettem őket.
Átöltöztem a pizsamámba és befeküdtem az ágyba. Ahogy lehajtottam a fejem a párnára, rögtön elnyomott az álom. Átgondolni sem tudtam a mai napot. Pedig lett volna min gondolkodni.

~Sziasztok itt is lenne a 17.rész. Reméllem tetszik. Csillagozzatok. Bocsi a hibákért. ~