Összetörve

27.

Mivel abszolútt nem érdekelt az óra így hát lehajtottam a fejem a padra és becsuktam a szemeimet. Elaludtam.

Az órán sikeresen elaludtam. Hát ez van.
Álmomban a suliban voltam. A folyosón sétáltam teljesen egyedül. Nem értettem, hogy hova tűntek a többiek. Senki nem volt rajtam kívül a suliban. Meg tanárok sem. Vagyis csak azt hittem.
Álmomban kicsit máshogy nézett ki. Ijesztő poszterek voltak a falakon, minden szekrény fekete színben pompázott.
Megpróbáltam benyitni az első terem ajtaján, de zárva volt. Ahogy a második és a harmadik is. Tovább nem próbálkoztam.
Meghallottam, hogy a porta felől valaki a nevemet mondja. Megijedtem. Mert nagyon furcsa hangon szólított, mintha ordítani akarta volna a nevemet, de visszafogta magát. Lassan, komótosan hátra fordultam.
Körülbelül 15-20-re állt tőlem. Magas, közepes testalkatú férfi volt. Feje kopasz volt, a szemei pedig véresek. Arcát nem pontosan láttam. Remegtem a félelemtől.
-Kkkiii maagaa? - dadogtam
De ő csak a nevemet mondta.
-Tyyyleeer. - mondta egyre hangosabb.
Ahogy kiejtette a nevemet megjobban megrémültem.
Két lépéssel közelebb jött. Én nem mozdultam. Nem voltam rá képes. A lábaim mintha legyökereztek volna.
Kezdett el nevetni miközben a nevemet mondta. De az a nevetés, az szörnyű volt. Életemben nem hallottam olyat. Ijesztő volt, mintha nem is ember nevetett volna. Elsem hittem, hogy ezt egy férfi mondja, ha nem látom a saját szememmel.
-Tyyyleeer- mondta megint, de ezt már szenvedő hangon.- Mindig figyeltelek.
Ahogy ezt kimondta megállt bennem a vér is.
Mi az, hogy mindig figyelt? Ki ez? Ismerem? Nem azt nem hinném. Szerintem sehol nem láttam még őt. De akkor ő honna ismer engem?
Ezek és még számos efféle kérdés cikázott a fejemben.
Már csak 4 méter volt köztünk. Majd megint megszólalt, de ahogy kimondta a nevemet elkezdett sikítani és kiabálni. Nem hittem a fülemnek, amikor meghallottam.
Ez nem lehet! Ilyen hangot ember nem tud kiadni. Szörnyű volt. Szenvedés hallatszott a hangjában. Soha nem hallottam még embert így sikítani. Kínkeserves volt.
Befogtam a fülem, hogy tompítsam a zajt, mert már - már süketítőnek hatott.
Még mindig ijedten álltam egy helyben.
Amikor hirtelen rám vetette magát. Majd felriadtam.
A tanárnő keze volt a vállamon. Körbe néztem az osztályban majd észre vettem, hogy senki már nincs itt.
-Biztos kimentek szünetre. - Gondoltam magamban.
-Jól aludt? - kérdezte a tanár, majd rá emeltem a tekintetem.
Először dühösen nézett rám, majd aggodalom vette át a helyét.
-Sajnálom. - sütöttem le a szemeimet.
-Jól vagy? Nagyon fáradtnak tűnsz? Történt valami?
-Semmi, csak este nem tudtam aludni, és most rosszat álmodtam. Még egyszer elnézését kérem tanárnő.
-Ez egyszer megbocsájtok. De ha valami baj lenne mégis akkor nyugodtan szólj. Én segítek. Rendben?
-Igen, köszönöm. - mosolyogtam rá, majd kimentem a teremből.
-Nah persze pont neki fogom elmondani. - gonodoltam magamban.
Odasétáltam a szekrényemhez, majd elővettem a következő órára a dolgaimat. Amire amúgy semmi kedvem nem volt bemenni, de muszáj volt. Így hát amikor megszólalt a csengő, gyors besiettem a terembe.
Mindenki lenéző pillantásokkal méregetett, de én próbáltam nem törődni velük. És csak leültem az utolsó padba a helyemre.
-Na mi van felkelt az alvó buzi? - kérdezte az egyik fiú, de én válaszra sem méltattam, mert már belépett a tanár.
Így hát elkezdődött az óra.

Ami igazából dög unalom volt. Azt hittem, hogy meghalok. Néha az ablakon bámultam ki, máskor az órát néztem és kínlódtam a padomban. Nem tudtam kényelmesen elhelyezkedni. Olyan kényelmetlen volt. Ahogy körbe néztem az osztályon láttam, hogy másoknak is ez a gondjuk.
Valakik lehajtott fejjel aludtak. Valakik a pas alatt nyomták a telefonokat. Egy, két ember volt aki figyelt a tanárra is persze. Peter például olvasott valami könyvet. Fogalmam sincs, hogy mi is volt az, de bazi vastag volt. Lehet a biblia.
A tanárt nem igazán érdekelte, hogy figyel-e egyáltalán valaki, csak mondta a szarságjait. De látszott rajta, hogy már ő is unja. Hát még a diákok mennyire.
Később újra körbe néztem az osztályban, rá néztem az órára, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy még van 20 perc az órából.
Pedig olyan mintha 3 órája itt ülnék. Szerintem tudjátok, hogy miről is beszélek. Rá nézetem Peterre aki még mindig azt a könyvet olvasta, majd mintha megérezte volna, hogy valaki nézi, hátra pillantott. Egyenes rám, a szemembe. Majd elmosolyodott és intett egyet. A mosolya mosolyt csalt az én arcomra is és visszaintettem neki. Majd visszafordult és újra a könyvének szentelte a teljes figyelmét.
És még mindig van 15 perc az órából. Hát én ezt nem hiszem el.
Lahajtottam a fejem a padra miközben kieresztettem egy halk sóhajt. De most ügyeltem arra, hogy még véletlenül se aludjak el.
Nem akarom, hogy folyton azt mondják az osztálytársaim, hogy "A kis buzi ma már másodjára alszik el az órán. Szerencsétlen." vagy hasonlókat.
Kinézem belőlük, hogy egész nap sőt egész héten ezzel basztasanak.
Később megint ránéztem az órára. Végre, már csak 5 perc. De aztán jönnek a többi órák, sajnos habár van köztük kettő amit imádok, a farncia és az angol. De a nap végén még ott van a tesi is, amit ki nem állhatok.
Megint bújkálva kell átöltöznöm. Egész végig megint gyomorgörcsben lesz a hasam, mert félni fogok attól, hogy megint történik valami, és megint vagy bajba vagy az orvosiba kerülök. És általában soha nem az én hibámból.
Igazság szerint, ha nem értenék és nem szeretném annyira a nyelveket akkor szerintem fel sem vettem volna ebbe a suliba. Ugyanis ez a gimi főleg a nyelvekre és a sportokat szakosodott, és valljuk be az utóbbiban nem vagyok a legjobb. Az már biztos, hogy élsportoló nem lehetek.
De legalább kiváló nyelv érzékkel álldott meg az Isten. (Ne gondolj rosszra, te kis huncut.)
A gondolat menetemből a csengő és az ajtó csapodása szakított ki. Ugyanis a tanár úgy gondolta, hogy minél jobb a távozása, ha szépen berántja az ajtót.
-Na mi van buzikám, most sikerült nem elaludni? - kérdezte az egyik osztálytársam nem a legszebb stílusban, majd a társaival elhagyták az osztályt.
Én elkezdtem rakodni a táskámba, majd azt vettem észre, hogy valaki odaállt a padom elé. Kicsit megremegtem, ami látható is lehet, mert az a bizonyos személy megszólalt. Megijedtem, mert azt hittem, hogy valaki megint megakarta verni.
-Szia, Tyler! Hogy vagy?
-Szia, Peter! Kösz jól, te? - persze, hogy hazudtam.
-Jól vagyok kösz. Megyünk együtt órára?
-Öhm, jah mehetünk. A kövi ugye francia?
-Igen. Imádom. - mondta nagy lelkesedésel. - Te, hogy állsz vele?
-Én is nagyon szeretem, sőt egyik kedvenc órám. Imádom a nyelveket.
-Én is.
-Te melyik órát nem szereted? - kérdeztem nevetve.
Költői kérdésnek szántam.
-Igazad van. Nincs olyan. - nevette el magát ő is.
Jó volt vele beszélgetni és nevetni is. Egész az óra kezdetéig beszélgettünk, de úgy minden feléről.
Majd amikor bejött a tanár, ott maradt mellettem a padban, nagyon csodálkoztam.
Elővettem egy cetlit és egy tollat, majd írtam a cetlire.
"Szerintem nem jó ötlet itt maradnod. Ha valakik meglátnak, akkor aztán téged is fognak baszogatni."
Odacaúsztattam elé, majd elvette és elolvasta. Pár másodperc után elkezdett írni, gondolom a választ.
"Nem érdekel mások véleménye. Azzal ülök és azzal barátkozok akivel, csak akarok. Nincs semmi beleszólásuk. Nem ők a szüleim, hogy megszabják vagy megtiltsák ezeket."
Olvastam el a szöveget miután elem rakta a papírt.
"Oké, értem." - írtam neki.
"Remek"
Ettől már nem írtunk tovább, hanem inkább az órára figyeltünk. Peter nagyon sokat jelentkezett, mert mindig tudta a feladatok jó válaszát. Én is tudtam őket, de én nem mertem jelentkezni.
Sokszor láttam, hogy csúnyán nézik az osztálytarsaim Petert is, de ő ezzel nem törődött, csak mondta tovább, amit kellett. Én kicsit rosszul éreztem magam, mert féltem, hogy ez után őt is elkezdik csesztetni. Nem akarom, hogy az miattam legyen. Habár igaz ő megtudja magát védeni. Nagyon is. Még a tanárokkal szemben is nagy a szája. Meg megfontoltan, udvariasan és okosan beszél.
Persze biztos nála is vannak olyan pillanatok amikor már nem bírja tovább és elszakad a cérna. De szerintem ez csak nagyon ritkán, mert általában mindig higgadt és nyugodt.
Ez óra után jött az angol, fizika majd a tesi.
Angolon és fizakán szintén egyhelyen ültünk. Remélem ezentúl mindig így lesz, mert nagyon szeretek vele ülni.Vele lehet komoly dolgokról is beszélgetni és viccesekről is. Szórakoztató személyiség. És segítő kész is, mert hát amikor fizikában elakadtam valahol, akkor rögtön segített. A tanár ezért hálásan pillantott rá. Meg a tanárok is imádják. Ez hihetetlen.
De sajnos tesire nem jött, mert valami versenyre készül így összes tesiről ki van kérve.
Coch jó neki.
Én óra előtt elmenetem a dolgaimért a szekrényemhez. Odáig el is kísért. Majd elköszöntünk egymástól és ki - ki ment a maga útján és a rakodószertár felé ő pedig a gyakorló terem felé.
A szertárban átöltötem, majd megnéztem az időt.
5 percem volt becsengetésig. Nem szabad elkésnem, csak ez járt a fejemben. Nem akarok még véletlenül sem büntetést kapni. A torna tanár mindig új büntetéseket talál ki. Nem akarom megtapasztalni a saját bőrömön, hogy most mit is talált ki.
Így hát siettem. Mire oda értem már csak 1 perc volt csengetésig. Szóval mondhatni épp, hogy beértem a tanár előtt, mert ez másik szokása,hogy mindig pontosan, időben kezdi az órát egy perccel sem később, sem hamarabb. Ezt ki nem állhatom. Bementem a terembe majd sípszóra mindenki felsorakozott. Jelemtettünk. Szerencsére, most nem én voltam a soron, mert általában fogalmam sincs, hogy hogyan, de én mindig elrontom a jelentést és a többiek pedig jól kiröhögnek.
Jelentés után futottunk 5 kört majd bemelegítettünk. Ezt is ritkán tartom, mert ebben is béna vagyok és ezt a tanár is tudja. Nálunk úgy zajlik ez az egész bemelegítés, hogy valaki akit a a tanár kiválaszt az beáll a kör közepére és elkezdi mutatni, hogy a többi ember mit csináljon. Majd futottunk meg 3 kört.
Én azt hittem, hogy meghalok. Ma már másodjára. Csak most nem az unalomtól, hanem attól, hogy nem bírtam levegőhöz jutni. Majd a tanár bejelentette, hogy talajgyakorlatokat fogunk csinálni. Na mondhatom szuper, hát persze, hogy az a kedvencem. Remélem, hogy érezhető volt az irónia.

~Sziasztok itt is volna a 27.rész. Reméllem tetszik. 🌟és✏. Bocsi a hibákért. ~