★Hell girl★

2

Hogy őszinte legyek, nagyon megijedtem. Hirtelen ott termett egy 10 éves fiú a semmiből. Azt kérdezte, hogy van e kedvem játszani.. Már nem azért, de nem látja, hogy épp nem a legjobb a hangulatom? Viszont.. Azt gondoltam, hogy csak fel akar vidítani.

- Ki vagy te?

- Amon vagyok.

Fekete haj, fekete szemek, fekete ruha és sötét aura. Baljós, de mivel kíváncsi voltam, és barátaim sincsenek, így belementem.

- Jó, játszok veled. - mosolyogtam rá.

- Köszönöm. - hajolt meg, és eltűnt.

- Te megőrültél? - kérdezte kedvesen apa.

- Hagyj békén. - futottam be a szobámba.

Teltek a napok, hetek, hónapok.. Apám nem sokszor volt itthon, de amikor hazajött, akkor is megvert, és általában részeg volt. Sokszor mondta hogy anyára emlékeztetem, tehát azóta sem tudta feldolgozni a halálát szegény nőnek. Nem az ő hibája.
Amont nem láttam azóta se, de már nem is gondoltam rá. Elfelejtettem.

Elkezdődött a 3. osztály. Új iskolába fogok járni, mert a másik túl messze volt, és most már nincs pénzünk buszjegyre. Vagyis van, azaz lenne, csak apám a kocsmában mindig elszórja. De ha hazahozná, akkor is inkább ételt vennék belőle, mert van hogy napokig nem eszek, mert nincs mit. A házunk rendetlen, csupa kosz, és pókháló. Anya halála óta csak én takarítok, de mivel még csak 3.-os vagyok, ezért még a felporszívózás, felmosás, portörlés megy csak, ez se mindenhol. A ruháimat kézzel mosom, vagyis próbálom mosni. Még jók rám egy ideig, amiket anyukám varrt, de sajnos hamarosan kinövöm őket, és akkor nem lesz mit felvennem.
Először apámtól loptam kisebb összegeket, amiket nem vett észre, így vettem magamnak egy ruhát, meg ennivalót. Teltek az évek, 6.-ba mentem, és valamiért a közösség kiközösített.. Csúfoltak, megaláztak, ütöttek - rúgtak, ahol értek. Nem tudtam, hogy mivel árthattam nekik, amiért ezt érdemlem, így - szerintem jogosan - utáltam meg mindenkit. Így volt ez a mai nap is. Megvertek a nálam idősebbek, aztán otthagytak mint egy darab rongyot.

- Szia. - köszönt rám egy ismerős hang. Felnéztem az illetőre, és Amon volt. Mennyit nőtt. Kb. 14-15 éves lehetett. Vagyis, ennyinek néz ki.

- Szia. - szipogtam.

- Milyen szép vagy azzal a monoklival a szemed alatt. De a hegek se rosszak.

- Megváltoztál. - közlöm vele.

- Ezt bóknak veszem. - kacsintott rám. - Kik bántottak?

- Mindegy.

- Nem gondolod, hogy vissza kellene nekik adni?

- Nem. Nem süllyedek le a szintjükre.

- Nem süllyednél le, mivel ők ok nélkül bántottak. - ült le elém, és úgy győzködött tovább - Te pedig csak visszaadnád nekik.

- Én nem vagyok se elég erős, se elég bátor. Egyébként.. Te hogy kerülsz ide? Sosem láttalak azóta a nap óta.

- Én a segítőd vagyok. Aki ráébreszt dolgokra, akinek segítségével bosszút állhatsz stb.

- Ide jársz?

- Nem. Én afféle kis szellem szerű lény vagyok, de ez ne ijesszen el! Csak jót akarok. Segíteni.

- Persze. Pont nekem segíteni.. Hány éves vagy?

- Sok. Majd egyszer talán elmondom, de nem lényeges.
Egyébként nem csak neked segítek. Voltak elődeid is. Ő velük már elértem a célt. Most rajtad a sor.