A felszín alatt //Chardre

7

L: - Mi már soha nem leszünk együtt ugye? - tettem fel suttogva költői kérdésem, miközben felnéztem rá.

Ch: - Nem.. - elmosolyodott, de ez nem olyan tőle megszokott mosoly volt. Tele volt keserűséggel és fájdalommal.

Akkor miért is mosolygott? Egyszerű. Én is elmosolyodtam. Mind a ketten tudtuk, mind a ketten éreztük. Éreztük a vonzást, tudtuk hogy nem leszünk együtt. Fájt? Pokolian. Fájt, hogy nem kelhetek minden reggel a látványára, fájt, hogy nem csókolhatom meg bármikor de próbáltam beletörődni. Épp úgy ahogyan Charlie tette. Ez a mosoly egyfajta lemondás volt. Kettőnkről. Mindenről amire vágytunk, mindenért amit tennünk kellett.

Ch: - Az elmúlt két nap..

L: - Hiba volt. - mélyet sóhajottam.

Ch: - De..

L: - Nem. Az volt. Hiba volt belekezdeni valamibe, amit már soha sem fejezhetünk be. Hát nem érzed? Mennyivel rosszabb beleenni egy tábla csokiba amihez utána nem nyúlhatsz hozzá, mintha ki sem bontanád? Hiba megcsókolni valakit, majd úgy függőjévé válni, hogy nem érezheted többé. Ez.. Kegyetlenség.

Ch: - Nos Leondre. Azthiszem az élet maga kegyetlen.. De mit is akarsz pontosan? Megtörtént. És én nem bántam meg.! Soha nem is fogom megbánni, hogy a szuszogásodat hallgatva aludhattam el. Életem legszebb két napja volt.

L: - Amit az összes legroszabb fog követni.. Valóban megérte? - szegeztem neki némi kétellyel a kérdést, mert még én sem voltam benne biztos, hogy tudom rá a választ.

Ch: - Meg. Nem számít mi lesz. Megérte. - tenyerét lágyan az arcom élére vezette, ezzel szinte kényszerítve rá, hogy közelebb lépjek hozzá.

Nem szabad Leondre. Ellenállj. Nem engedheted, ez nem helyes. Ne egyél a csokiból ha utána nézned kell hogy ott van az asztalon, de nem érzheted többé. Nem. NEM. ESZEDBE SE JUSSON. megcsókoltam.

Újból csókolóztunk, és bár én próbáltam hozzászoktatni magam a gondolathoz, valahogy mégis reméltem hogy ismét nem utoljára.

Ch: - Szeretlek. - lesütött szemmel szinte motyogta, mint aki szégyenli a szemembe mondani.

L: - Ne.. Ne mondd ezt oké? Pontosan tudod, hogy én is téged a lehető legjobban de ez ígyis pont elég nehéz.. Na meg bonyolult. - mélyet sóhajtva próbáltam hátat fordítani Charlienak, és ott hagyni őt, de nem engedte.

A kezemet megragadva szembe fordított magával, és a tőlem pár centire kéklő szemeinek látványa csak fokozta a mellkasomra nehezedő súly kibírhatatlan nyomását. Nemtudtam mit akar még.

L: - Charlie.. Engedj el. - szabadulni akartam és valahová messzire menni.
Csak elfutni, és soha többé nem fordulni vissza.

Ch: - Nem, előbb tudni akarom.. Tegyünk úgy mintha soha nem szerettünk volna egymásba? Mert így volt, és én kétlem hogy.. - nem hagytam, hogy befejezze mondatát, szinte azonnal rávágtam rideg, és határozott válaszom.

L: - Igen. - rezzenéstelen arccal hazudtam a szemébe.

Hazudtam, mert nem volt más választásom, és hazudtam mert így talán neki nem fog annyira fájni. Talán idővel nekem sem.. Nem erre számított. Tudtam, mert ismerem.. Azt hitte nemet fogok mondani. Hitte, mert ismer.. Szinte láttam, ahogyan elsötétül a tekintete. Nem szólt semmit, de a fájdalom ami kiült az arcára összetörte a szívem.

Elengedte a kezem, és a következő dolog amit felfogtam, az a szobaajtó zárának kattanása volt. Fájdalmat okoztam neki, és jobban utáltam magam mindennél amiért hazudnom kellett. Nemsokára megnyugszik, és minden folytatódik ahogy eddig.. Lezárjuk, és újra barátok leszünk. Mármint.. Én szeretem őt, és mindig is fogom. Egyet akartam, hogy ő boldog legyen semmi mást. Percek kérdése, és ki fog jönni, újra boldogan, azzal a Charlies mosollyal amit képtelenség nem imádni.. A francba is Leondre, miért nem tudsz csak leállni?

Fél óra telt el. Fél órája tűnt el a szobájában, és fogalmam sincs mi van vele.

L: - Hé, Ceejay.. Élsz még? - az ajtó előtt állva próbáltam hallgatózni mit csinálhat, de semmit se hallotam.

Se zaj.. Se válasz.. Próbáltam lenyomni a kilincset és benyitni, de nem jártam túl sok sikerrel. Zárva volt.

L: - Figyelj, ne haragudj rám jó? Ha most ideges voltál, megcsúsztál és kómába estél.. - kombinálni kezdtem.

Az ajtónak dőlve csúsztam le a vastag fán, és becsuktam a szemem. Akaratlanul is csak arra tudtam gondolni, mi van ha esetleg szándékosan csinált magával valamit.. Miattam. Mert egy fasz voltam.

L: - Kérlek.. Engedj be..! - nemtudom mi lehetett velem, de már a sírás kerülgetett.

Vajon hány féleképpen lehet meghalni egy hálószobában? Talán ha..

L: -...Cause' im hopeful, yes I am, hope..ful.. for to..day - halkan énekelni kezdtem, mert más már nem jutott eszembe, de éreztem ahogy a hangom dallamról dallamra csuklik el..

Aztán meghallottam. Alig érhetően szólalt meg a dal folytatása Charlie hangján.

Ch: - Take this music and.. use it.. Let it take you away.. - mélyet sóhajtva elmosolyodtam.

A Z terv működött.

🌎{..Folytatás következik..}🌎

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett ne felejtsd el vote-olni.❤️

~Lilla❤️