Piros

Új gondolatok

...egy levágott kart. Minden ág csupa vér lett tőle, és undorítóan festett. Egy vérrel írt cetlit találtam rajta.

Lara is nálam van, cukipofák! Sajna nem volt szerencséje, engedetlen volt a karja. Le kellett vágni a tiltakozó testrészt! Ha nem akarjátok a fejét is így látni, akkor befejezitek a vizsgálódást, és elfelejtitek a két kislányt. Legyetek jók, puszi! Christian

-Ezt nem hiszem el!-kiáltott fel Lana, mikor felolvastam a levelet. Mindenki kiakadt, és gyűlölet csillant fel a társaságunk szemeiben. Egyszerűen ez már nagyon sok volt Christian-tól.
-Akkor most én megkeresem azt a kis utolsót, és szétverem azt a rohadt nagy pofáját! Ja, és levágom a kicsi végtagjait!-üvöltötte az égnek Jeff.
-Én...én...nem...nem bírom...-akadozott Armin.
-Na jó, nekem itt lett elegem. Elkapjuk a rohadékot, és kinyírjuk-mondtam.

Mindenki kikáromkodta az érzéseit, majd beültünk a kocsiba. Armin nagyon rosszul volt, ezért Jeff vezetett. Lana sokat sírt, én pedig a két szörnyen rosszul jártat(Armin, Lana) nyugtattam. Nagyon sajnáltam szegényeket. Nekem és Jeff-nek is fájt, de nem annyira, mint a szerelmének, vagy az ikertestvérének.

Az utazás csendesen telt el. Mindenki elmélyedt a ,,hogyan-nyírjam-ki-a-legfájdalmasabban-Christian-t" gondolataiban, és emiatt nem is tűnt föl először senkinek sem a mögöttünk kb. 30 méterrel haladó helikopter.

Kinyitottam a szemeimet. Nagyon fájt a lábam hűlt helye. Hiszen levágták. Akár Lara karját. Nevetést hallottam. Egy lány csengő nevetését. És egy sikítást. Egy lány félelemmel telt sikítását. Nem érdekelt. Sokkal inkább, hogy furcsán remegett a föld. Hol voltam...?

A helikopterre én figyeltem fel először, aztán fokozatosan mindenki. Aztán egy csattanás, és az autó felborult. A lábam szörnyen fájt, beszorult egy támla alá. Minden olyan gyorsan történt. Hirtelen lángok csaptak fel. A végtagom azonban nem mozdult. Körülnéztem. Senkit sem láttam, de aztán megpillantottam Jeff-et. Menekült, úgy, mint a távolban a többiek. Engem otthagytak. Hátranéztem. A lángok egyre nagyobbak voltak, és pedog tehetetlenül vergődtem. Ekkor valaki kinyitotta az ajtót(ami fölém került az esés miatt), és kiemelt volna, de a lábam nem mozdult. Megpróbálta kiszabadítani, de nem sikerült. A lángok viszont egyre csak nőttek, szóval fogott egy kést, és elvágta a lábamat. Fájdalmat nem igazán éreztem, mert az ,,ütközéstől" nagyon fájt a fejem, és halványan láttam, illetve éreztem a dolgokat.

A lábam levágása utánról nincs sok emlékem. Valami foszlány van, ahogy bekötik a vérző részeket, de nem vagyok biztos a bizonyosságában. Az első határozott emlékem az a helikopterről származik. Valaki beszél, valaki sikít. Aztán egy férfi hang...
-Felébredt az új tagunk.
-Tényleg! Szia! A nevem Csenge! Téged hogy hívnak?-kérdezte egy vidám, lelkes lány. Ismerős volt...aztán beugrott.
-Csenge...-nyögtem ki. Nagyon fájt mindenem. Oda akartam kapni a torkomhoz a beszéd miatti fájdalomtól, de le voltak kötve a csuklóim.
-Igen, így hívnak engem. Téged?
-He...hele...lena...
-Helena?
Aprót biccentettem. Elmosolyodott, aztán a férfi mellé lépett. Akkor felismertem...Christian-t!
-Chri...Christian...mit...mit csinál...tál...vele...?
-Áh, könnyen felismertél. De sebaj, majd könnyen elfelejted. Csenge drágám, add a gépet-nyújtotta ki a karját Csenge felé, de végig engem pásztáztak a szemei. A lány engedelmesen, de sunyi mosollyal átadott Christian-nak egy furcsa...sapkának kinéző izét, amiből egy csomó drót lógott ki.
-És most, hunyd le a szemeidet.
-Ne...nem!
-Ne engedetlenkedj! Csak csináld!-rivallt rám Csenge, mire akaratlanul is behunytam a szemeimet. Ekkor rákerült a sapkás izé a fejemre, és egy folyamatos áramütéshez hasonló érzés kerített hatalmába. Nagyon rossz volt.

                           ◽️◼️◽️

Aztán, egy csettintés, és az agyam akkor...ezt majd később. A lényeg, hogy kinyitottam a szemeimet.
-Hol...vagyok...?-kérdeztem.
-Szia! A nevem Csenge!-rikkantotta egy lány mellőlem. Vékonyka, magas lány volt, hátközépig érő fehéres hajjal, világosszürke szemekkel, világos bőrrel, és vidám mosollyal.
-Szi-szia...-rebegtem.
-Te vagy Helena. A tested színes, de ne aggódj. Nem kell félned. 17 éves vagy. Egy autóbalesetben elvesztetted az emlékeidet. Mi viszont segítünk neked!
-Helló, a nevem Christian! És van még egy utasunk is! Lara, gyere be!-kiáltott hátra a férfi. Egy fiatal, feketés hajú lány volt, nagy, világos szemekkel, és...hiányzott a bal karja.
-Itt vagyok! Szia!-mosolyodott el, mikor meglátott.
-Ő Lara.