Piros

Elszúrt emlékezés

Elkezdtem pánikszerűen rángatni az ajtót. Nem nyílt. Dörömböltem, nekidobtam néhány dobozt, de semmi. A lakat túl erősen tartotta az ajtót.

Na jó, nyugodj le! Az oxigéned fogyóban van, nem pazarolhatod el a pánik miatti felesleges lélegzetvételekre!

Mikor sikerült megszabadulni a sokktól, elkezdtem valami lámpakapcsoló-szerűség után tapogatózni a sötétben. Találtam valami ilyesmit, ezért átkapcsoltam a másik oldalára.

Egy furcsa hang jött ki oldalról, aztán egy kattanás, egy reccsenés, egy apróbb pattogás, és elém tárult egy neon ledekkel kivilágított fegyver. Óriási volt,  vagy két méter hosszú, és gépfegyvernek tűnt. Felemeltem, mire néhányat kattant, mire megijedtem, és leejettem a földre.

Hangos reccsenéssel ért le a padlóra, majd valami aktiválódhatott, mert villogni kezdett, aztán halk durranásokkal lőni. Felkaptam, és olyan ,,mostmár tökmindegy" hangvétellel becéloztam az ajtót. Kivettem egy kocsikulcsot, zsebre vágtam, aztán a fegyverrel záporoztatni kezdtem a golyókat.

A lakat könnyen megadta magát, és kinyílt az ajtó. A lábam nem is fájt annyira, úgyhogy rátámaszkodtam, és csodák csodája, nem estem össze. Rohantam a parkolóba, és valamit megnyomtam a fegyveren, hogy befejezze a lövést. Ehelyett folytatta tovább.
-A francba is, fejezd már be!-szitkozódtam magamnak, de a fegyver engedelmesen abbahagyta a lövést.

Nem volt időm ezen elmélkedni, mert a parkolóból ki kellett választani a megfelelő autót, amit nyit a kulcs. Megnyomtam hát a nyitó gombot, mire megvillant egy lámpa a hátsó soron. Odafutottam, és begépeltem a számot, majd tárcsáztam. Kicsengett, aztán Jeff rekedtes hangja szólt bele.
-Ki az?
-Jeff, Jeff! Te vagy! Istenem! Köszönöm! Jeff, én vagyok az, Helena!
-Hele kicsoda?
-He-le-na! Helena!
-Szerintem téves szám.
-Ne, Jeff! Hát nem ismersz meg?!
-Ide figyeljen, ne rabolja a drága időmet, nem érek rá ilyenekre! Hagyjon békén!-rivallt rám idegesen és kinyomta. Nagyon furcsálltam ezt az egészet, úgyhogy tárcsáztam Lanát.
-Háló, ki az...?-kérdezte olyan ,,nem alszom, dolgozom!" hanggal, mintha most ébresztettem volna fel egy véletlen elszenderedésből. Valami ilyesmi is történt, de ne lovaljuk bele magunkat.
-Szia, Helena vagyok!
-Helena...?
-Aha! Tudod, Lana, Helena!
-Honnan tudod a nevemet? Egyáltalán ki vagy?
-Szórakozol velem?
-Na jó, ne trollkodj-mondta, és letette. Utolsó esélyem Armin volt.
-Ki az?-kérdezte a vonal túlsó végén.
-Csak én, Helena!
-Helena?! HELENA?!
-Igen!
-Helena Cikol?!
-Igen!
-Hol vagy most?!
-Egy parkolóban! Christian parkolójában!
-Ó...értem-váltott egy pillanat alatt hangnemet. Olyan lezser nagymenő hangja lett.
-Gyere értem, kérlek!
-Bocseszka, de nem érek rá...
-MI?!
-Tudod, nem akarok olyanokkal beszélni, akik Christian oldalán állnak.
-Eszednél vagy?! Elrabolt!
-Jah, persze. Mindig ezt mondják. Amúgy meg elegem van belőled-az ezutáni mondatot nem nekem intézte, hanem a közelében levő embereknek-Hé, skacok! Itt van Helena a vonal végén!

Hangos röhögés hallatszódott, aztán a vonal megszakadt. Pontosabban egy sapka a fejemre került, és nem láttam mást, csak a tipikus emléktörléses izét. Elkaptak.