Margo / Calum Hood

Bevezető

- Margo így, Margo úgy, csináld ezt, csináld azt.. De ha én kérek valamit, akkor mintha meg se hallaná senki. - dühöngtem magamban. Mindenki engem kér meg, ha nincs kedve megcsinálni valamit. Anya most épp a boltba küldött el. Nem mintha olyan messze lenne, csak nem terveztem ma emberek közé menni. De ha már így alakult, akkor elmegyek a Szajnához.
Ha valaki megkérdezné, hogy mit szeretek a legjobban Franciaországban, én azt felelném, hogy a Szajnát. Szeretek leülni egy padra, és csak bámulni a vizet, főleg mikor kevesen vannak.
Belebújtam a cipőmbe, majd útnak indultam. Versailles számomra a legtökéletesebb hely, ahol lakhatok. Viszonylag közel van Párizshoz, így ha esetleg kedvem támadna elmenni oda, nem kell sokat utaznom.
Versaillesben sok bolt van, a házunkhoz a legközelebbi tíz perc sétára van, ahol mondhatni még ismernek is engem az ott dolgozók, mert legtöbbször engem küld el Anya a boltba.
Bevásároltam, amit Anya kért, majd a szatyorral a kezemben utam a Szajnához vezetett. Imádtam ott ülni a part mellett, és csak nézni a gyönyörű folyót. Beszívni a friss levegőt, és mindeközben semmire nem gondolni, csak ücsörögni egy padon. Ez volt minden, amit szerettem.
Leültem a szokásos padomra, a szatyrot letettem magam mellé a földre és körbenéztem. Olyan csodás! Hirtelen nem jutott semmi rossz dolog eszembe, nem nyomta semmi a szívemet, egyszóval megszűnt minden bajom.
Ebből a csodálatos létezésből egy fiú hangja zökkentett ki. A hang irányába fordítottam a fejem, ami tőlem pár méterről jött. Felnéztem.
Fiú helyett inkább fiatal férfinek mondanám, barna haja, ami kicsit összevissza állt és ugyanilyen színű szeme volt. A karja, ami tetoválásokkal volt díszítve arról árulkodott, hogy extrém stílusa van.
- Szia! Leülhetek? - kérdezte, amire én csak egy bólintással feleltem, majd arrébb csúsztam a padon, ezzel helyet kínálva neki.
Leült mellém, nem szóltunk semmit, se Ő, se én, aztán megtörte a csendet.
- Milyen szép! - és közben a tekintetével a vizet nézte. Én pedig csak bámultam Őt, ahogyan csodálja a Szajnát. Halványan elmosolyodtam, majd felálltam.
Ekkor rámnézett barna szemeivel, amik pajkosságot sugároztak.
- Mész is? - nézett rám kissé szomorúan.
- Igen, muszáj mennem. - a fülem mögé tűrtem egy tincsemet. - Szóval.. Szia! - mosolyogtam rá az idegenre.
- Szia! - mosolygott vissza Ő is.
Elindultam a hazafelé úton, de nem gondoltam a kissé húzott, barna szemű és tetoválást viselő ismeretlenre, mert Versailles elég nagy ahhoz, hogy soha többé ne lássam a férfit, ezért feleslegesnek tartottam, hogy rágondoljak.
Hazaértem, letettem a szatyrot az asztalra, majd felmentem a szobámba a semmit csinálni. Lassan el kéne költözni innen.

****
Sziasztok babák! Tudom, hogy kb egy vagy több éve nem voltam valami aktív itt, de most szeretném bepótolni a kihagyott időt. Igazából fogalmam sincs, hogy miért pont egy Calum-os fanfictiont írok, de egyik este megformálódott bennem a sztorinak az alapja, szóval elkezdem, az pedig más kérdés, hogy be is tudom e fejezni, de azért megteszek mindent.
Ezer puszi nektek:) :*