Margo / Calum Hood

Első

Péntek van, hamarosan öt óra, ami azt jelenti, hogy lejár a munkaidőm és mehetek haza. Már csak tíz percet kell kibírnom. Egy pizzázóban dolgozom jelenleg pincérként, ahová elég fura alakok szoktak bejönni, így sokszor elgondolkoztam már azon, hogy ki kéne lépnem.
Gondolataimból a kollégám hangja rángatott ki, aki azt mondta, hogy vegyem fel a rendelést, mert jöttek új vendégek. Sóhajtottam egyet, majd a kezembe vettem a papírtömböt és a tollat, majd magamra varázsoltam egy fáradt pénteki mosolyt, és odamentem az asztalhoz.
Amint kiléptem a hátsó részről, és lehetőségem adódott szemügyre venni az új vendégeket, kicsit meghökkentem. A keddi srác ült ott a - gondolom - barátaival. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, de erőt vettem magamon és magabiztosan elindultam az asztal felé.
- Sziasztok! Hozhatok valamilyen üdítőt? - kérdeztem, s tekintetemet a múltkori ismeretlenre helyeztem, ő is ugyanígy tett. Az első gondolatom az volt, hogy ez a sors, mert hát Versailles tényleg nagy ahhoz, hogy egy héten belül kétszer találkozzak valakivel.
- Szia! Szeretnénk négy kólát. - mondta egy göndörhajú barátja az ismeretlennek, egy udvarias mosoly kíséretében, amit viszonoztam is.
- Azonnal hozom. - elléptem az asztaltól, és bementem a hátsórészre, ahol az üdítőket öntöttem pohárba, de mielőtt beléptem volna, láttam új vendégeket, így tőlük is megkérdeztem, hogy mit kérnek inni. Ezidő alatt végig éreztem, ahogy valaki lyukat éget a hátamba a nézésével, én pedig pontosan tudtam, hogy ki az. Kivágtam a hátsórész ajtaját, majd megtöltöttem négy poharat hideg kólával, s ezeket egy tálcára tettem, és indultam is vissza a négy fiúhoz. Mindegyikük elé leraktam a kívánt italt, majd felegyenesedtem. Csak azt vettem észre, hogy most mind a négyük kissé fura tekintettel bámul, majd megtörtem inkább a csendet, mielőtt kezdett volna kínossá válni.
- Mit hozhatok? - kissé zavarban éreztem magam, ezért megpróbáltam rövidre zárni a beszélgetést.
- Nos, lenne négy 30 centis szalámis pizza, és a nevedet is elárulhatod, ha nem titok. - nézett rám egy extrém kinézetű, piros hajú, sápadtabb bőrű fiú. Sajnos rá kellett, hogy jöjjek, hogy a titkos ismeretlen se más, mint a többi férfi. Egy laza mozdulattal a nevemre mutattam, amely ott lógott a munkaruhám zsebében. A piros hajú fiú egy bűnbánó pillantást küldött felém, mire én csak elővarázsoltam a munkamosolyomat, megfordultam, majd beadtam a kis cetlit a konyhára.
Egy fáradt sóhaj csúszott ki a számon, miközben levettem a zöld, kissé kivágott inget magamról. Nem tudom miért, de a főnököm úgy gondolja, hogyha kilátszik a pincérnők dekoltázsa, akkor több vendég lesz. Na ja, több bunkó.
Felvettem egy fekete mackógatyát, majd egy ugyanilyen színü trikót, és kivágódtam az öltözőből. Kollégáimnak még elmotyogtam egy "Jó hétvégét!", majd végre kiléptem a pizzázóból. Pont előttem mentek el a fiúk is, köztük az ismerős ismeretlen is. Úgy voltam vele, hogy nem élem bele magam semmibe, s nem fogom arra, hogy ez a Sors. Sokszor jártam már így, és sajnos mindig csalódás volt a vége.
Zsebredugtam a kezeimet, amelybe még belevolt süllyesztve a telefonom és a kulcsom, majd útnak indultam a Szajnához. A munkahelyemtől 20 perc az út, amit most inkább gyalog tettem meg, mint busszal. Az út alatt az idegenre terelődtek gondolataim, amit nem bántam, mert jóképű volt, barna haj, barna szem, és telt ajkak, meg persze a tetoválásai. Sokat gondolkoztam én is azon, hogy varratok magamra, de végül nem jött össze, mert mindig lebeszélt valaki róla. Volt, hogy anyám és volt, hogy előző barátom.
Amint rágondoltam, a telefonom egyből pittyent egyet és megláttam Noah nevét a kijelzőn. A szívem gyorsabban dobogott, de nem nyitottam meg az üzenetet, hiszen semmi érdekes nem volt benne, csak hogy ma összefuthatnánk, mint múltkor.
Utáltam magamat, amiért még egyáltalán szóba álltam vele azután, hogy megcsalt, de az hogy még le is feküdtem vele nem egyszer, egyszerűen szánalmas. Igen, szánalmas a szerelmi életem, és valamilyen szempontból én is, és Ő is.
Szépen lassan ismét belemerültem a Noah-val együtt töltött idő felidézésébe, és csak éreztem az arcomon, ahogy az egyik könnycsepp sebesen folyik lefele. Aztán a könnyeken keresztül megpillantottam a padot, amit elfoglaltak.
Szemeimet megtöröltem, majd csendben leültem a keddi srác mellé. Nem szóltam semmit, csak bólintottam, és Ő is így tett. Aztán percek múlva felém fordult, és bemutatkozott.
- Calum Hood vagyok. - nézett rám, de szerintem rájött Ő is, hogy a múltkori találka alkalmasabb lett volna a bemutatkozásra, tekintve hogy láttam rajta, hogy nem tud mit kezdeni egy könnyeit visszatartó idegen lánnyal. Erőt vettem magamon, s felvettem az álmosolyomat, majd ráemeltem tekintetem.
- Margot Bertille. - nyújtottam a kezem. - De kérlek hívj csak Margonak, mert utálom azt a "t" betűt a végén. - mondtam egy szégyenlős mosoly kíséretében. - Amúgy, sokszor szoktál idejönni? - céloztam a Szajnára.
- Nem igazán, nem idevalósi vagyok. Csak a srácokkal eldöntöttük, hogy eljövünk Franciaországba, így kerülök most ide. De ha tehetném, maradnék is. - fejezte be a mondatot egy szomorú mosoly kíséretében.
- Miért nem maradhatsz? - a kíváncsiság felülmúlta most az udvariasságomat.
- Mert épp turnén vagyunk. - mondta. Kissé meglepődtem, hiszen nekem egyáltalán nem volt ismerős a neve, és fogalmam sem volt, hogy milyen bandában is játszhat.
- Ó, értem. - mosolyogtam rá. - És mi a bandátok neve? - érdeklődtem tovább.
- 5 Seconds of Summer. - mondta büszkén, mire csak bámultam rá, amiből megértette, hogy nem ismerem őket. Pár percig ismét csend telepedett közénk, majd megtörte. - Tudod, évek óta most van először az, hogy úgy beszélgetek egy ismeretlen lánnyal, hogy nem ugrik egyből sikoltozva a nyakamba, és nem kell fotózkodnom. - mondta, majd tekintetét, amivel eddig a vizet pásztázta, rámemelte, és folytatta, ám inkább suttogva beszélt tovább. - És tudod, Te vagy évek óta az első lány, aki megbabonázott kissé a tekintetével az első találkozásnál. - ennek hallatán elmosolyodtam, majd én is ránéztem.
- Köszönöm Calum. - nem tudtam erre mi is lenne a helyes válasz. Nem minden nap mondja nekem egy "sztár", hogy tetszem neki. - Holnap is itt leszel? - kérdeztem.
- Igen. Még egy jódarabig maradunk a srácokkal. - bólintottam.
- Holnap megtalálsz itt. Addig is, szia! - mosolyogtam rá. Nem vártam meg, míg Ő is elköszön, hanem elindultam haza fele. Zsebredugtam ismét a kezem, de most Noah helyett Calumon gondolkodtam. Olyan fura, hogy tudom a nevét, meg persze azt, hogy Ő egy hírességnek számít.
Amint hazaértem lerúgtam a cipőmet, és felszaladtam a szobámba, majd rákerestem a neten a bandára. Igazából nem gondoltam volna, hogy ennyire híresek, és a tudat, hogy tényleg egy hírességgel beszélgettem kissé megtisztelő érzést nyújtott, de ettől függetlenül én nem lettem a zenéjük megszállottja, meg már ki is nőttem az ilyesmi dolgokból.