Take my hand ∆ Carl Grimes

2√

Én is besurrantam a házba, az eszméletlen-lélegzetelállító osonásommal, ami gyors és halk volt.

Az már más kérdés, hogy nézett ki kívülről.

Ha az lett volna az a nap, amikor elhagyom ezt az elcseszett Földet, legalább egy viszonylag jó külsővel tettem volna meg.

Halkan követtem a nőt, bújkáltam a falaknál, vagy ott, ahhol tudtam. Egyébként egy nagyon karcsú, sötét bőrű és egyben gyönyörű hölgy volt.

Philip szobájába ment, amire egy kicsit ráncoltam a homlokom. Már csak azért sem állítottam meg, hogy kicsesszek a férfival, bár érdekelt, hogy mit is akar ez a nő.

Az ajtó mögött álltam, ami résnyire ki volt nyitva, így azon tudtam leskelődni. Nem láttam mindent olyan jól, azt azonban igen, hogy a szekrényben keres valamit.

Viszont, örökké szerencsétlen voltam és leszek is.

Az ajtó melletti kis szekrényen lévő vázát, amiben virágok voltak, nekem sikerült levernem, ami aztán darabokra törött.

- Bazdmeg! -kaptam a számhoz, majd elfutottam, be a szobámba.

Levegőért kapkodva kerestem a fiókokban az ajtóm kulcsát, de sehol se találtam.

Én ott már elbúcsúztam a világtól.

Lépteket hallottam meg, amik egyre jobban felerősödtek.

Végigfutott egy gondolat a fejemben; Minek bújkáljak? Nem akarok tőle semmit. Megállítani se.

Szépen lassan kisétáltam, és félénken álltam a nő elé, aki riadtan kardot fogott rám.

- Hali -mosolyogtam kínomban, majd feltettem az üres kezeimet, ami láthatóan meglepte őt. Békét akartam.

- Mégis ki a franc vagy? -szegezte le a fegyverét, ami engem is megnyugtatott.

- Figyu, nem szólok senkinek, hogy itt voltál. Csak áruld el, hogy ki vagy, és mégis mit csinálsz -motyogtam zavartan, miközben ujjaimat tördeltem.

- Én kérdeztem előbb -felelte közömbösen, mire kirázott a hideg.

- R..Rendben. Gyere be -láttam, hogy erre hezitál, de kicsike léptekkel csak bevonszolta magát a kis kuckómba.

Összehúzva magamat, leültem az ágyamra, amíg ő körbenézett a szobámban. Nem szoktam meg, hogy egy idegen van a saját kis birodalmamban, hiszen nekem itt az egész világom, ami csak rám tartozik.

Megnézte a falamon díszelgő képeket anyukámról, Pennyről, Catről, és akik még rajta voltak. Illetve az asztalomon lévő rajzokra is vetett egy pillantást.

- Kezdhetsz dalolni -pillantott rám, mire sóhajtottam.

- Daenerys vagyok. A kormányzó mostohalánya... Vagy valami olyasmi -kezdtem el a térdemen pihenő kezemet vizsgálni. Ez a tény látszólag nem tetszett neki, de tisztában volt azzal, hogyha bármit is akartam volna tenni, már megtettem volna.

- Michonne -biccentett, majd a kardját visszahelyezte a hüvelybe, ami egy részről már teljesen megnyugtatott.

- Miért vagy itt? -kérdeztem tőle, mire leült az asztalom előtt diszelgő székre.

- Visszavettem, ami az enyém -célozgatott a kardra. - De elmegyek innen a barátnőmmel.

- Mondanám, hogy megyek veletek, de nem lehet. Nekem főleg nem.

- Miért jönnél? Itt biztonságos.

- Csak a látszat -mosolyogtam rá, mire felvonta a szemöldökét. - Utálok itt lenni.

- Nekem se szimpatikus itt semmi.

- Hogy kerültél ide? -érdeklődtem tovább.

- Nem rég érkeztem. Az egész telet kint töltöttem egy barátnőmmel, ő is itt van valahol. De az úgynevezett kormányzó... -nem fejezte be, inkább idegesen sóhajtott egyet.

- Megértem -bólintottam. - Szívesen segítek, ha tudok.

- Hány éves vagy? -kérdezte ezúttal ő.

- Tizenhárom -feleltem, mire bólintott egyet.

- Mennem kell. Amúgy is túl sokáig maradtam -állt fel, ahogy én is.

- Sok szerencsét a továbbiakban, Michonne -mosolyogtam rá gyatrán, mire viszonozta, és elhagyta a házat.

Magamban nevetve süppedtem bele az ágyamba, és átgondoltam mindent.

Szimpatikus embernek tűnt ez a nő, de nem mehettem vele, hiszen nem is ismertem, és nekem nem csak magamra kellett akkor gondolnom.

---------------------------------------------------------

11:06
Muszáj volt kimennem onnan. Egy csomószor portyáztam a többiekkel, de tőlük mindig elszöktem, és reménykedtem, hogy nem is találnak rám, így szabad lettem volna. De persze ez sosem így történt.

Akkor viszont egyedül akartam lenni, és nem is járkálókat öltem volna, hanem csak a kinti levegőt szerettem volna érezni.

Végülis, senkit sem érdekelt, hogy mit csinálok.

A kapuhoz surrantam, és mivel senki sem őrizte éppen, könnyen leugrottam. Természetesen a hátamon volt a táska, amiben a nyílvesszőim voltak, illetve az íjam is nálam volt.

A kóborlókat, amik ott voltak a bejárat előtt egy-egy rugással a földre terítettem, ott jó esetben nem ártottak senkinek sem.

Szerettem az erdőben lenni. Igaz, hogy nagyon veszélyes, de megtudtam magam védeni. Főleg akkor jártam oda, ha magányra volt szükségem, vagy ha kóborlót akartam ölni, mert olyan is volt. Nagyon sokszor.

- Már profin lősz, meg kell hagyni -egy férfi hangot hallottam valahonnan, mire reflexből arrébb ugrottam egy bokorba. Hamar kiszúrtam a hang tulajdonosát. - De a pisztoly nem mindig jó. Elég hangos -magyarázta a férfi. Rövid, barna haja volt és zöld szemei. Nála volt egy nyílpuska, illetve mellette egy motor.

- De én nem tudok nyílpuskával lőni -csak akkor vettem észre a másik alakot, mikor megszólalt. Egy kb. velem egyidős srác volt, ugyanúgy barna hajjal és zöld, gyönyörű szemekkel.

- Majd megtanítalak, ahogy a kis vasgyúrót is, mit szólsz? -nevetett fel a férfi.

- Rendben. Judith biztos díjazni fogja -kuncogott a fiú is, majd a fejéhez kapott, és megtorpant. - Hol a kalapom?

- A kalapod? Itt kell lennie -nézett körbe a férfi. - Oh a büdös francba. Carl, mennünk kell -nézett a távolba, majd motorra ült.

- De a kala...

- Gyere már! -sürgette, mire a fiú morogva felült mögé, és elhajtottak.

Pár pillanat múlva előjöttem a bokorból, és kimentem az útra, ahhol ők is voltak. Hamar kiszúrtam azt, ami miatt menekültek.

Egy rohadt nagy horda.

Viszont a kissrác kalapja is megvolt, a másik oldalon lévő bokorban. Eléggé jó állapotban volt, szóval gondoltam, ez az.

Egy sheriff kalaphoz hasonlítottam volna, de nem sokáig agyaltam. A kezemben a barna fejfedővel visszafele futni kezdtem.

Gondoltam, ha majd még találkozok vele, talán visszatudom adni.

Amint Woodburybe érkeztem, észrevétlenül visszaosontam. Már egy kicsit sötétedett, szóval pont időben érkeztem meg.

Besurrantam a házunkba, onnan be a szobámba. A kalapot betettem a fiókomba, és elpakoltam az íjász cuccom, amiből alig használtam el pár nyilat.

A futás akkor néha jobb fegyver volt.

Xoxo