Take my hand ∆ Carl Grimes

5√

Hatan voltak, köztük egy kisgyerek is.  A pisztolyt rátartottam a hozzám legközelebbi fejére és egy lövéssel megöltem. A másodikat ugyanígy. Majd a harmadikat, negyediket. Azonban figyelmetlen voltam, és az ötödik letepert és elestem vele a földre.

Nem akartam sikítani, viszont már közel voltam hozzá. Gyorsan, pánikolva ledöntöttam magamról, felpattantam és jó erősen belenyomtam a cipőmet a fejébe, miközben lelőttem az utolsót.

A lábfejemet kiszedtem a földön fekvőből, majd undorodva rángatni kezdtem, hogy egy kicsit lejöjjön róla a sok vér.

Ekkor érkezett meg Glenn is, és miután meglátta mi van a szobában, leeresztette fegyverét.

Ezúttal rámnézett, és megfordultam, felemeltem a kezeimet, megmutattam a végtagjaimat plusz minden egyéb, amit kért, ráadásul még le is cseszett, de ezek után visszamentünk a többiekhez.

- Keleti szárny megtisztítva -jelentette ki a férfi, miközben gyengén biccentett felém.

- N..Nem vagy éhes? -kérdezte Beth. Nagyjából mindenhova néztem, mielőtt meggyőződtem arról, hogy hozzám beszélt, aminek örültem is, ugyanis majd' kilyukadt a gyomrom.

---------------------------------------------------------

Egy másik szobában ültem egy asztalnál, előttem egy tál forró, tésztás levessel. Előttem ült Carl, mellettünk pedig Beth etette a babát cumisüveggel.

Alig tudtam enni, folyton éreztem a fiú tekintetét magamon, amivel már csak az volt a bajom, hogy tudtam, az a tekintet rideg volt.

- Kié a baba? És mi a neve?-kérdeztem ezúttal a szőkeségre nézve, ezzel kizárni próbálva a látószögemből Carlt.

- Judithnak hívják -eresztett el egy félmosolyt a lány. - Rické. Carl kishúga -mosolygott rám.

- És.. Hol az anyukája? -kérdeztem kissé félve, mivel már akkor is egyértelmű volt a válasz.

- Halott -jelentette ki ezúttal a fiú, akinek még mindig rideg volt a tekintete felém, de erre a megszólalására látszott, hogy kicsit összerándul a szíve.

- Sajnálom -néztem zöld szemeibe, amik ezúttal megenyhültek.

- És te? -kérdezte Beth, amire teljesen bepánikoltam. Nem hazudhattam, viszont nem is mondhattam el pont nekik először az igazat. Ha megtudták volna akkor, hogy az ellenségük mostohalánya vagyok...

- Én csak egy lány vagyok Woodburyből -észre se vettem, hogy szinte suttogtam. Tuti gyanús volt nekik. Gratulálok magamnak, valahogy mindig sikerült mindent elcsesznem.

- Hm.. Értem -motyogta Beth, majd kisétált Judithal, így csak ketten maradtunk.

Nem akartam, és nem is tudtam beszélgetést kezdeményezni, valahogy ebben sosem voltam jó.

Folyamatosan engem nézett, ami idegesített, de csak bámultam a tányért, amiben már semmi sem volt. Szívesen megkérdeztem volna, hogy mi a véleménye a mai világról, vagy, hogy hogy érzi magát, de éreztem, hogy ő nem az a fajta lesz aki így megnyílik. Szóval csak ültünk egymással szemben, társaságunkban a kínos csenddel.

- Itt maradsz? -szólalt meg, mire majdnem infarktust kaptam.

- Fo...Fogalmam sincs. Igazából... Woodburybe nem mehetek vissza... -motyogtam halkan, és látszott rajta, hogy ez felbátorította.

- Van családod? -kérdezgetett tovább.

- Az anyám meghalt... Van egy mostohaapám és egy féltestvérem -válaszoltam neki. Én esküszöm próbáltam kedves hangon beszélni, de Ő csak nem enyhült meg sehogy sem.

- Daenerys -szólt be kedves hangon Maggie. - Kijönnél egy picit? Szeretnék veled beszélni.

- Uhm, persze -mosolyogtam, majd felálltam az asztaltól és a nő felé igyekeztem.

Elmentünk egy csendes kis helyre, ahhol senki sem volt, csak mi. Felültünk egy ott lévő asztalra, Maggie pedig megköszörülte a torkát.

- Michonne elmondta, ki vagy -sóhajtott, bennem pedig a vér is megfagyott. Minek fecsegtem ki egy vadidegennek, hogy ki vagyok?!

- É..Én... Nem az vagyok, akinek ti most hisztek.. Mármint az vagyok, de nem vagyok az...

- Jézusom, nyugodj le. Elmondta, hogy ugyanannyira gyűlölöd Philipet, mint mi. Ráadásul segítettél nekünk. Nem kezelünk ellenségként -eresztett el egy gyatra mosolyt.

- Segítek, amiben csak tudok. Az az ember megváltozott... Már nem a régi.

- Miért? Hány éve vagy vele?

- Még a járvány előtt ismertük meg. Akkor nagyon rendes volt. De miután az anyám meghalt... Nos... Megváltozott. Volt egy lánya, Penny. Egyszer rajtunk ütöttek, és egy járkáló rámtámadt, de Penny elémugrott. Philip szerintem... Ezért utál engem. Van egy féltestvérem, aki az ő lánya, de még kicsi, mindössze 9 éves. Valahogy magamhoz kell őt vennem, nem maradhat ott. De ha így túl nagy teher vagyunk, akkor elmegyünk. Csak kérlek hadd maradjak, amíg ki nem találok valamit.

- Nézd Daenerys, nem rakunk ki kettő gyereket. De ez nem is rajtunk múlik, hanem Ricken. Nehéz elnyerni a bizalmát de én melletted vagyok. Minden okés lesz -karolt át biztatóan.

- Köszö...

- Maggie, baj van! -szaladt hozzánk ijedten Beth.

Xoxo