Take my hand ∆ Carl Grimes

7√

- Andrea? -közelebb másztam a fiúhoz, hogy lássam, amit ő. Egy szőke nő ment befele, mögötte kettő kóborló, akiket láncon hurcolt. Mellette pedig egy kislány... A homlokomat ráncolva néztem őt, aztán az arcom azonnal felderült.

- Catherine! Catherine! -kiáltottam el magam, majd leugrottam a farakásról és rohanni kezdtem a bejárathoz.

- Daenerys! -futott hozzám a kislány, majd nem sokkal később a karjaimban kötött ki. Szorosan vontam magamhoz, el sem akartam engedni.

Szépen lassan csak elváltam tőle, de a kezét szorosan fogtam. Rick átkutatta Andreat, aztán rámnézett, majd Catre, és bólintott egyet. Carl is megérkezett, majd miután felfogta, mi történt, rámmosolygott.

Hirtelen azt se tudtam mit csináljak, így szorosan megöleltem Carlt is, hisz ő tartotta bennem a reményt amióta Cat nem volt velem. Szerintem elsőre meglepte a dolog, de nem sokkal később körém fonta a karjait, és gyengén simogatta a hátam.

- Gyere csak be -szólt Rick a nőnek, mire beugrott, hogy nem kéne előtte ölelgetnem a fiát.

Na, mindegy.

A felnőttek bementek, így csak hárman maradtunk kint. Leguggoltam Cathez. Barna haja egy lófarokba volt kötve, barna szemei pedig engem fürkésztek.

- Jól vagy? Minden oké? -kérdeztem tőle mosolyogva.

- Igen! Andrea sütött nekem sütit. Aztán azt mondta, idehoz hozzád. Ugye maradhatok? -kérdezte egy nagy vigyorral az arcán.

- Persze -bólintottam, majd felegyenesedtem. - Nézd. Ő Carl. Carl, ő itt Catherine.

- Igen, akiről már annyit beszéltél -jegyezte meg nevetve a fiú, amire Cat rendesen elpirult.

- Ez egy börtön? -nézett körül a lány.

- Aham. Az.

- Szóval ha rossz leszel, bezárhatunk egy cellába -mondta Carl, mire nevetve ránéztem.

- Cella?

- Igen, például cellákban is alszunk -helyeseltem.

- Aludhatok veled? -kérdezte nagy bociszemekkel, mire Carlra néztem, hisz addig együtt aludtunk. Vagyis emeleteságyban, természetesen. A fiú egy bólogatással jelzett vissza, amire egy kicsit csalódott lettem, hisz imádtam arra elaludni, hogy ő alattam szuszog.

- Rendben. Aludhatsz velem -mosolyogtam Catre, ekkor azonban kisétáltak a börtönből. Andrea volt az, és rögtön Carlhoz igyekezett.

- Részvétem anyukád miatt. A húgod pedig... Gyönyörű -helyezte két kezét a fiú vállára.

- Van egy kocsink. Azt megkaphatod -sétált ki Rick is.

- Biztos nem baj? -nézett rá a szőke nő.

- Biztos.

Andrea még utoljára rámosolygott Catre is, majd fogta a pisztolyt, amit Ricktől kapott és beszállt a kocsiba.

- Gondoljátok át, kérlek! Nem kell harccal végződnie -ezzel indította be a motort, majd elhajtott. Carl gyorsan kinyitotta neki a kaput, majd visszazárta.

Néztük, ahogy eltávolodik a kocsi, majd Rickre pillantottam, aki egy nagyot sóhajtott.

- Miért nem mondtad el? -kérdezte rámnézve. Teljesen lefagytam.

- Mármint...

- Miért nem mondtad el, hogy a kormányzó a mostohaapád?

- M..Mert nem tartottam lényegesnek... Ellene vagyok, Rick. Veletek.

- Andrea azt mondta, hogy Philip békén hagy minket ha visszakapja a lányait. A kislányt csak azért hozta, mert ő majdnem elszökött hozzád Woodburyből, így jobbnak látták ezt a megoldást.

- R...Rick ne hallgass rá.. Hazudik, nem hagy békén akkor se...

- Átgondolom -bólintott egyet határozottan, mire sóhajtottam. Carlra néztem, aki mögöttünk hallgatta végig az egészet.

Nem mondtam el neki mindent. Még neki se. Nem tudtam, mit gondolt rólam. Az arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Csalódottság? Harag? Düh? Szomorúság?

Rick megindult a fia felé, átkarolta majd elsétáltak. Kedvem támadt sírni. Gőzöm sem volt, mikor sírtam utoljára, de akkor nem tehettem meg.

- Mi a baj? -kérdezte Cat, mintha nem hallott volna az előzőekből semmit sem.

- Semmi -néztem rá, majd beindultam kézenfogva vele.

Átmentem nagyjából mindenkin, aki bent volt, és mindenki meg is bámult minket, de nem volt kedvem magyarázkodni. Hiszen ők is akkor tudták meg, ki vagyok.

Már csak azt nem értettem, hogy Maggie és Michonne miért nem mondták el a többieknek is. Ők tudták. Sokkal egyszerűbb lett volna.

Felmentem Carl cellájához is elhoztam onnan a tornazsákom, majd átmentem a sajátomba, és lepakoltam. Caten is rajta volt a sajátja, így azt levettem apró hátáról, majd a kislány belefeküdt a fenti ágyba.

Szétnyitottam a tornazsákját, és megtaláltam benne Carl kalapját. Ott eltört bennem a mécses. Elkezdtem sírni, jó hangosan. Nem érdekelt, ha valaki meghallja. Magamhoz öleltem a kalapot, és oldalra dőltem az ágyon. Catherine lemászott, és kérdezgetni kezdett, de nem figyeltem rá.

Ezt nagyon elcseszted, Daenerys.

---------------------------------------------------------

Eltelt már pár óra, mióta bent voltam. Nem akartam kimenni. Nem akartam a szemükbe nézni, mert tudtam, mit láttam volna.

Csak Carl kalapját szorongattam a kezemben, miközben törökülésben ültem az ágyon. Közben Catherine kiment, és valószínűleg örömmel fogadták, ugyanis ha nem, akkor visszajött volna hozzám.

Egész egyszerűen valami fájt ott belül, de úgy, mint még sohasem. Fogalmam sem volt, mi, vagy miért ennyire. Végre találtam egy barátot, akivel mindenről el tudtam beszélgetni, és akiben kölcsönösen bízhattam. Erre mindent elrontottam. Úgy éreztem, hogy már semmi sem lehet a régi. Már nem tudnak bízni bennem és hogy hamarosan búcsút kell intsek.

Miért dramatizáltam régen ennyire túl mindent...?

Erőt vettem magamon, megtöröltem a szemeimet és felálltam. Kezeimben szorongattam a barna sheriff kalapot, majd kisétáltam a cellából egyenesen le a többiekhez.

- Nehezen szereztük meg ezt a helyet, és én nem fogok menekülni! Rick, meg kell védenünk az otthonunkat! -hallottam meg Glenn harsány hangját.

- Az otthon ott van ahhol mi. Az otthonunk nem egy hely -válaszolta higgadtan Rick. - Viszont Daryl elment. Most mindenki nagyon gyenge. Fogalmam sincs, mit kéne tenni.

- De ugye nem akarod odaadni a lányokat a kormányzónak? -kérdezte Maggie, mire a szívem kihagyott egy ütemet, de tovább folytattam az apró, halk lépteimet.

- Nem terveztem. Bár mennyire is fura egy helyzet, de azt hiszem, Daenerys hozzánk tartozik. A húga pedig csak egy kisgyerek. Szóval találni fogunk más megoldást -magyarázta a férfi, és ekkor meghallották ahogy lelépek a lépcsőről.

Nem törődve semmivel, Carl felé szedtem a lábaimat, közben alig tudtam megállni hogy ne vigyorogjak.

Átadtam neki a kalapot, amit el is vett, majd egy pimasz mosollyal a fejére húzta. Ezúttal megfordultam és Rickre néztem. Próbáltam a tekintetemmel kifejezni mindent, amit éreztem.

Nagyon örültem annak, hogy megengedték, hogy harcoljak értük.

Viszont nem voltam felkészülve arra, ami valójában történt.

Tök sokáig írtam, így is tök eseménytelennek tűnik, lol.
Xoxo