Take my hand ∆ Carl Grimes

11√

A hideg végigfutott a hátamon, amikor megpillantottam a börtönt. 3 hónapja nem láttam, de szinte teljesen emlékeztem minden egyes kis zugára. Emlékeztem, hogy Cat hova bújt el előlem és Carl elől, amikor bújocskázni volt kedve, és arra is, hogy mi ketten hova bújtunk el a világ elől.

- Hé -dünnyögött Michonne, ezzel visszarántva a valóságba engem, és kíváncsian rámeredtem. - Mit csináltál ebben a három hónapban?

- Bediliztem -adtam meg egy rövid választ, majd visszafordultam az ablak felé. Azt hittem, ha ennyit mondok, az elég lesz. Mondtam volna, hogy egész nap bevoltam zárkózva a szobába és őket rajzolgattam? Tuti egy őrült pszichopatának nézett volna.

- Gondolom nem tudsz Philip akciójáról.

- Milyen akció? -néztem megint a nőre, aki erre fájdalmasan sóhajtott.

- Philip és Rick tárgyaltak, szemtől szemben. Rick azt mondta, hogy hogyha te visszajössz hozzánk és nem háborgat tovább minket, akkor élhetünk békében is. Na most gondolhatod, ez nem tetszett a kormányzónak. Nem tudtak megegyezni, pedig rengeteg alku fel lett vetve, az összes varriációról még én sem tudok. Philip nem rég rengeteg emberével betört a börtönbe, de szerencsére számítottunk rá így komolyabb baj nem lett, de rendesen be kellett vetnünk magunkat, hogy megmaradjon a börtön. És ezek után döntöttünk úgy, hogy visszavágunk. Pár nappal ez után, vagyis ma leromboltuk Woodburyt és téged is kimenekítettünk, de engem az nem hagy nyugodni hogy a kormányzó és néhány embere még él. Persze, örülök neked, az embereknek, a félgyőzelemnek de teljesen mégsem tudok megnyugodni.

Alig tudtam így egyszerre feldolgozni az információkat, annyira hirtelen jöttek. Belegondoltam, hogy én ezek alatt csak egy sötét szobában ültem egy ceruzával a kezemben... Sok dolgot nem tudtam volna tenni, de nyomasztó volt a tudat, hogy így cserben hagytam mindenkit.

- Jaj ne haragudj, nem akartalak ezzel terhelni...

- Nem, nem. Semmi baj -motyogtam, majd megdörzsöltem a szemeimet. Mire újra tisztán láttam mindent, a busz lefékezett.

Olyan gyorsan történt minden. Az ablakból láttam, ahogy Ő elhúzza a kerítést a busznak, ami behajt, majd visszahúzza. Rick felállt és kinyitotta a jármű ajtaját. Elsőnek Daryl ugrott le vadállat módjára a buszról, de tőle nem is vártuk másképp. Amikor eljutottam az kijárathoz, Rick félkarral ölelte magához Carlt, amibe beleremegett a szívem. Nem tudom, meddig álltam ott, eltorlaszolva az emberek elől a kijáratot, de nem tudtam felfogni azt, amit láttam. Nem tudtam betelni a három hónappal idősebb fiú látványával, hisz rengeteget változott. Najó, így visszagondolva csak én reagáltam túl, jó, ha a haja nőtt fél centit.

Amikor feleszméltem, a fiú szúrosan méregetett engem, amire gyorsan lesiettem a buszból és férreálltam. Nem akartam rögtön odafutni és megölelni, mint ahogy akartam volna, mert valamit láttam a szemeiben. Nem úgy nézett rám, mint előtte. Teljesen más volt. A pillantása lesújtó és haragos volt egyszerre, pedig semmi oka se volt ezeket érezni irántam.

Eloszlatva ezeket a gondolatokat léptem a fiúhoz közelebb, aki erre pisztolyt rántott rám. Itt voltam azon a ponton, hogy elbőgöm magamat, de mégsem tudtam semmit sem reagálni, csak ledermedve néztem Carlt, aki bármelyik pillanatban képes lett volna lelőni engem.

- Hé, hé, fiam! -sietett végre oda Rick és hirtelen elvette Carltól a pisztolyt, tekintete végig köztünk cikázva. - Mi a baj?

A fiú még mindig engem nézett, majd csak fogta magát és hatalmas léptekkel besietett. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy azt is, hogy a lábaim megadják magukat és erőtlenül a térdemre rogyok.