Az LDR Pasim

4.fejezet

   Mit ne mondjak, eléggé menőnek akartam tűnni, hogy értek a navigáláshoz és kivvvváló tájékozódóképeséggel rendelkezem.... aham. Nos... ez nem jött be. Akárhányszor elértünk egy útkereszteződéshez, mindig kikaptam a telefont a táskámból, hogy leellenőrizzem: TUTI jó helyen fordulunk le?
    És ez még csak a plázából a buszmegállóig elvezető úton történt. Na akkor most szépen mindenki képzelje el, hogy milyen nehéz lehetett nekem teljesen "hazavinni" Konradot és saját magamat. Főleg magamat, mert szerintem ahhoz képest, hogy Konrad most először járt Magyarországon, jobban felismerte a környezetet, ami mellett például már egyszer elhaladtunk.
- Most itt balra. - Mondta Konrad, miközben elsétáltunk egy szökőkút mellett.
- Honnan tudod? A GPS nem is mutatja jól nekem.
- Innen jöttünk. Felismerem.
Volt már olyan érzésetek, hogy beakartátok bizonyítani mennyire okosak vagytok, de ez nem sikerült? A saját emléketeket szorozzátok be jó sokkal, mert teljesen hülyének éreztem magamat, amiért a "vendég" mutatta az utat, nem az "itteni".

     A buszmegállóban várva hangos robajt hallottunk a fák lombjai mögül. Nagyon beijedtem, nem is tudtam elképzelni, hogy mi történhetett abban a pillanatban a fejünk fölött. Már mindenre gondoltam, minden borzadalmas kimenetelre. Ahogy felnéztem, repülőket láttam fel-le cikázni az égen. Azt hittem, hogy valami bombatámadás áldozatai leszünk, de szerencsére nem erről volt szó. Ahogy Budáról Pestre tartottunk és éppen átmentünk az egyik hídon, megértettem a történteket. Egy légversenyszerűséget tartottak a következő napokon, ezért gyakoroltak rá. És nem vadászgépeket, hanem egyszerű egyszemélyes repülőket láttunk korábban.
     Gyorsan rákerestem a telefonomon erre a versenyre és már meg is volt, hogy mi legyen következő napra a programunk Konraddal.

     Amint visszaértünk a szállásra, már mindenki úgy köszöntött engem is, mintha rendes vendégük lennék. Bementünk Konrad kis szobájába, ahol otthonosan ledobtam a táskámat a földre, majd ráfeküdtem az ágyra. Ameddig Konrad ivott és pakolt, volt időm gondolkodni. Emlékeztem, hogy miről beszélgettünk mielőtt találkoztunk volna. Folyton arról áradoztunk, hogy megfogjuk csókolni egymást már az első napon és még sok más dologra is kitértünk, amibe most így visszagondolva belepirult az arcom. Hiszen teljesen más interneten keresztül beszélgetni valakivel ilyen felnőttes témákról, mint élőben bármit is megtenni.
Konrad egy ideig csak keringett körülöttem a szobában, nem akart az ágyon elfoglalni egy parányi helyet sem, mert nem tudta mennyit tehet meg. Igazából én sem tudtam volna megmondani neki. 'Lépje át ő elsőnek a határokat vagy én mondjam meg, mennyit lehet?'
Megráztam a fejemet, hogy kizökkentsem magamat a mély gondolkodásból, aztán megpaskoltam magam mellett az ágyat. Ez idő alatt Konrad engem bámult az étkezőasztali széken ülve, de amint magamhoz hívtam felpattant és óvatosan lefeküdt mellém. Hatalmas csönd követte a mozdulatát, egyikünk sem mert megmoccanni. Végül én "törtem meg a jeget".

- Valamit szeretnék mutatni neked, de ahhoz bekell csuknod a szemedet. - Tenyeremet szemei elé helyeztem és nagyon nyeltem.
    De most komolyan. Már egy éve majdnem, hogy együtt voltunk, láttam róla fotókat, ismertem a hangját és blah blah. 'Ki tudja mikor fogunk egymással találkozni megint?'
     - Oké, becsuktam. - Megráztam a kezemet az arca előtt, hogy megbizonyosodjak.
    - De ugye tuti nem fogsz leskelődni? - Kérdeztem Konrad-ot.
    - Tuti. Azt sem tudom, hogy mit akarsz csinálni. - Mondta, miközben kezeit szemeire tapasztotta.
     Ameddig eltávolítottam a melltartómat minden hang nélkül, Konrad fészkelődni kezdett a helyén. A melltartómat elhelyeztem magam mellé az ágy sarkára. Mellbimbóimba csippentettem a pólóm anyagán keresztül. Szerettem volna, ha eléggé megkeményednek ahhoz, hogy Konrad első ránézésre csorgassa a nyálát.
Visszafeküdtem mellé az ágyra, és kiskifli-nagykifli pózba fordultunk. Nem tudta, hogy mi történt, mivel a póló még mindig rajtam volt. Azt hitte, hogy semmit nem csináltam. És én pont ezt akartam.
Hátradugtam a kezemet és kutakodni kezdtem az övé után. Megfogtam a kézfejét és áthúztam magam felett a mellemre, amit még mindig elfedett a póló.
- Úristen! - Kiáltotta el magát, aztán vöröslően ugrottunk szét egymástól mindketten egy picit.
- Azt hiszem, hogy még mindig melegem van. - Mondtam, aztán megint felültem az ágyban és nagy bátorságot véve magamon, levettem a pólómat.
Nem látott mondhatni semmit, csak a hátamat. A csupasz hátamat, mivel neki háttal csináltam eddig mindezt. Nagyot nyeltem, aztán visszavetettem magamat az ágyra. Ahogy a hátamra fordultam, Konrad észrevette a nőiességem két, kerek testrészét, és megint elfordult.
Felsőtestével tényleg elfordult, de az alsó fele ott maradt mellettem. Ez a kicsavart póz tökéletesen megmutatta nekem, hogy mennyire is képes egy férfi megkeményedni. Csábító volt, túlságosan is.
Megint erőt vettem magamon és a bal kezét a bal oldalon levő, csupasz mellemre helyeztem. Apró, kicsi kis mellbimbóm megkeményedett meleg markolata alatt. Élveztem. IMÁDTAM. Csak úgy, mint vele lenni.
     Nem kellett sok idő, de Konrad neki is állt az engem való kényeztetésnek. Bal mellemet fogva tartotta és az ujjai között levő puha husomat megszorította, majd elernyesztette izmait. 'Kérlek, csináld még. ❤ '

     - Annyira aranyos. - Halkan kuncogott, és benyomta a mellbimbómat, majd abbahagyta a nyomkodást és a kis bőr lassan visszaemelkedett.
     - N-ne csináld ezt! Annyira zavarbaejtő. - Eltakartam a fejemet a pólómmal, de nem húzódtam el.
    Igazából örültem, hogy ilyen gyorsan átugrottuk a köztünk levő falat, de a fejem 0-24 órában vörös akart maradni, amikor mellette voltam.
- Akkor hagyjam abba?
Konrad kínzóan felettem lebegtette a kezét, de nem ért hozzám.
- Nem.. vagyis, nem úgy értettem. Csak annyira vörös leszek amikor valami újat kipróbálunk. Ilyenkor pedig olyan cikinek tartom magamat emiatt..
    Konrad kérdőn eldöntötte a fejét oldalra, aztán az alkarjára támaszkodva a szájába vette a mellbimbómat. Egy halk nyögés volt minden, amit abban a szent másodpercben kitudtam adni magamból.
    Párszor lenéztem, de rögtön elfordítottam a fejemet, mert találkozott a tekintetünk és aztán mindig lejjebb vezettem a szemeimet. Konrad persze nem állt meg, így mindig láttam, ahogy éppen engem szivogat.

     'Ó.. édes... szent... egek.' ❤

Remélem tetszett ez a rész, sajnos nyaralni megyek Augusztusban, így nem tudom, hozok-e részt.

De ha tetszett a fejezet, kérlek hagyj nekem egy csillagot ❤

Csikisek vagytok? Ha igen, akkor hol?

Snapchat: alexalap2000

♡ 🅟🅤🅢🅩🅘🅚🅐 ♡