Az ösztön szava

8.fejezet

Nem tudom mi volt a furább...az hogy az éjszakát Leóéknál töltöttem vagy az, hogy az ágyában aludtam. Mire felébredtem Leó már reggelivel várt.  Felkellt a számítógépjétől és a tálcával együtt leült mellém. 

- Kora reggel kimostam és kiszárítottam a ruháidat. Nagy szerencsére ki jött a vér. 
- Köszönöm...de semmi szükség nem volt rá. Felöltöztem volna és pár perc alatt haza is értem volna. 
- Ilyen sebbel nem hiszem. - nézett rám 
- Voltak már ennél súlyosabb sebeim is. - vágtam rá vissza gondolva azokra a sebekre amik majdnem a vesztemet kívánták. Leó a nyakamra nézett ahol az egyik halvány heg pont úgy helyezkedett el, hogy bármelyik pólóból kilátszott a vége. Szerencsére ez nem volt olyan feltűnő mint a többi. 

- Tudom, hogy voltak. - mondta sokkal halkabban mint ahogy előtte beszélt hozzám. - De attól még ugyanúgy féltelek Luna. Akármilyen erőket birtokoltál és még birtokolsz...de te sem vagy halhatatlan. 
- Én nem is mondtam egyszer sem. De ha a vég eljön...senki sem tehet ellene semmit. 
- Ne mondj marhaságokat Luna! - csattant fel
- Miért? - néztem rá teljes nyugodtsággal. - Azt hiszed ez is olyan mindt minden tündérmese? Hogy a rosszak megbűnhődnek és a jók nyernek? Akkor hagy mondjak el neked valamit! Én nem vagyok jó. Miért élném túl ezt a csatát? Egy érzékeit vesztett farkas vagyok, aki éveken keresztül öldökölte a fajtáját és olykor nem csak azt. Akkor mégis miről beszélünk? Vagy talán te abban hiszel, hogy akit ti Isten néven hívtok majd megbocsájt nekem? 
- Sosem tudhatod...- kapkodta a levegőt
- Én...én tudom. - nyomatékosítottam - Nekem nincs jövőm már, ellenben veled. Előtted még itt az egész élet. Csak egyet kérek...ha én elbukom te és a családod meneküljetek innen jó messzire. Le délre minnél messzebb innen. És ha lehet rád bíznám Wolfit. Nem kell tudnia senkinek sem a létezéséről. Csupán hagyd, hogy kövessen titeket az új tartozkodásotokig. Ott legyen egy olyan hely ahol bármikor felveheted vele a kapcsolatot. Wolfi nem maradhat itt semmilyen áron sem. Jó? - néztem a szemébe. Leó csak úgy kapkodta a levegőt. 
- Rendben. - szólalt meg végül. 

Megettem a Leótól kapott reggelit. Ahogy telt az idő semmi nyoma sem maradt a beszélgetésünk okozta feszültségnek. Délután volt mikor kimentünk a szobából. Lent a konyhában Leó kapcsolt egy kis zenét és sztorikat kezdett mesélni a gyerekkorából. A pultnál ülve mosolyogva hallgattam. Olyan lelkesen mesélt akár egy kis gyerek. Aztán egy hang szakította félbe. Leó báttya trappogott le az emeletről. 

- Mikor fogod fel végre, hogy nem egyedül te laksz itt? - kapcsolta ki a zenét. Leó ránézett a báttya hátán lévő táskára.

- Ha jól emlékszem anyáék szobafogságot írtak elő neked. 

- Ha jól emlékszem már megmondtam, hogy tartod a szádat anyáéknak és nem áskálódsz a dolgaimban öcskös. 

- Hmm. - szólaltam meg

- Talán van valami bajod? - nézett rám. - Amúgy te meg ki vagy? - nézett rám. 

- Baj a modoroddal van.- válaszoltam. 

- Nézzenek oda! Az öcsém megint valami kis csitrit szedett össze. - vigyorgott és ahogy elhaladt mellettem fura érzésem támadt. A szeme a fényben alig látható arany színt tükrözött vissza. - A helyedben vigyáznék, kislány! - mondta és kiment a házból. 

Ahogy kiment a házból a szavai jártak a fejemben. Mi az hogy megint egy kis csitri? És mi volt ez a fura tekintet? Nekem valami bűzlött a báttya körül. 
Az ember azt hinné mennyire hasonlítanak Leó és a báttya. De ez a kis ismerttség is elég volt, hogy megállapítsam szinte semmi hasonlóság sincs kettejük között. A báttya inkább édesanyjuk sötétszőke haját örökölte mint sem édesapjuk mogyoróbarna dús haját, mint Leó. Arcra örökölte azokat a szép vonásokat. De valahogy mégis más volt. A szeme alatt szürke ráncok éktelenkedtek ami kialvatlanságra utal. Na és az a modor. Egy olyan embernek mint Leó mégis, hogy lehet ilyen testvére? Pedig ahogy hallottam régen a báttyának nagy hírneve volt az iskolánkban. Alig két évvel idősebb mint Leó. két éve végzett az iskolánkban. Akkoriban ő volt a sztár. Aztán vette át a helyét Leó. A csapatkapitányságot és mindent ami azzal együtt jár.