Az ösztön szava

9.fejezet

Leónak semmit sem szóltam a szombat este történtekről. Még hétfő reggel sem amikor a kocsiban megkérdezte minden rendben volt-e szombaton. A suliban a szokásos kis felhajtás ment. Dolgozatok és a klikkek háborúja. Vicces belegondolni, hogy nemsokára egy farkas falka eléri a várost. Egy akkora falka aminek létszáma bőven a kétszerese ennek a kis városnak. És még így is saját maguk között viszálykodnak. Ezért tartották mindig is a farkasok az embereket gyengéknek. Nem azért mert fizikailag gyengék lennének, hanem a hiányosságaik miatt. Míg a farkasok falkában egymást támogatva harcolnak, az emberek csak széthúznak. Saját családtagjaikkal veszekednek és saját barátaikat támadják. És ebben a legszőrnyűbb, hogy ők azt hiszik ez a normális és ettől még jól is érzik magukat. Hányni tudnék az emberi fajtól...

Becsaptam magam mögött a szekrényem ajtaját és elindultam a kedvenc órámra...a testnevelés órára. Ez az egyetlen óra amit élvezek, de egyben az az óra ami a legnehezebb. Mivel gyorsabb vagyok egy átlag embernél és erősebb is folyton résen kell lennem nehogy hibát vétsek. A mai óra szenzációja a foci. Vagy a foci és a röplabda. Választásom persze a focira esik. Hiszen gyorsan futni könnyen meg tud tanulni egy ember. De egy hozzám hasonló vézna lány hogy tudna olyan erőt kifejteni a röplabdában, mint én? Értelemszerű, hogy a foci a leglogikusabb és legbiztonságosabb döntés. Jézusom és ha ezt még én hangosan mondanám ki valszeg őrültnek néznének. Most komolyan...ki gondolkodna ennyit azon mit is akar játszana? Nem az lenne a normális, ha csak úgy oda állnék ahhoz a játékhoz amelyikhez kedvem van? Dehogy is nem. 
Körülnézek a pályán. Rajtam kívűl egyetlen egy lány van a pályán az is az ellenséges csapatban. Jobban megnézve semmi értelmét nem látom, hogy ott van. Kis vézna szőkeség. Alig lehet 50 kiló. Felhúzom a szemöldökömet. Körbenézek a pályát körbeölelő nézőtéren. Egyre több osztály jön ki és foglal helyet. Az ellenséges csapatból egy magas vöröses hajú srác kiabál oda a nézőtérbe. 

- Hé haver! 
- Csááá haver! - jön egyből a válasz. 
- Te haver! Mi ez a sok ember??
- Hát haver nem tom. Nekünk nincs óránk. A másiknak - mutatott az alatta lévő sorra - Beteg lett a tanáruk. 
- Nekünk felgyújtotta magát! - röhög oda a másik sorból valaki
- Hogy érted ezt haver? - kiabál vissza a vörös. Úgy néz ki itt mindenki haverja mindenkinek. Szóval a haver vissza szólt. 
- Kémián ültünk amikor valamit össze kutyult és megszólalt a tűzjelző. - rántja meg a válát. - Szóval ma mi vagyunk a potya nézők. 
- Rendben haver. - nevet a vörös

Megrázom a fejemet és beállok csatárnak. 

- Hé Luna! - kiabál oda Leó a pálya széléről. Oda kocogok. - Nem kéne megerőltetni magadat. A sebed még...- végig sem tudta mondani mert alig láthatóan arrébb húztam a pólómat, hogy szabadon maradjon a sebem. Szinte már alig nevezhető sebnek. - Óvatosan. - fejezte be és leült az első sorba. 

Csodás. Márcsak az hiányzott, hogy Leó is itt legyen. A bíró fütyült és nekem időm sem maradt a gondolkodásra. Előre índultam. A szőke lányhoz került a labda én pedig észrevétlenül elhaladtam mellette és át is vettem a labdát. Egyszerre öten voltak a nyomomban, de végig vittem az egész pályán szlalonban az emberek körül. És mikor a kapu elé értem oldalra pillantottam. Valaki figyelt. Mármint persze mindeki engem nézett. De valaki nem egyeszerűen csak nézett. Ahogy oldalra pillantottam a középső sor közepén kiszurtam egy ismerős arcot. A meglepettségtől teljesen lefagytam és csak akkor tértem észhez amikor valaki arrébb lökött és elvesztettem az irányítást. A labda egyenesen a mi kapunkban landolt. Leó befutott a pályára és mellkason lökte a vöröset. 

- Normális vagy? Nem látod, hogy lány? - kiabálta az arcába

- Hé haver! Leó! Ne kapd fel úgy a vízet! Nem direkt volt. 
- Direkt vagy nem direkt, de ez egy játék! 
- Hé! - pattantam fel - Nyugalom! Semmi nem történt! - tettem fel a kezemet. - A játék megy tovább. 
- Azt már nem! Luna állj ki a pálya szélére! - állt be a helyemre. 
- Leó nyugalom már! Ez nem a te meccsed!