Az ösztön szava

4.fejezet

1 hónappal később

Mi is történt egy hónap alatt? Pontosan olyan dolgok amik megváltoztattak pár dolgot. Leo minden egyes nap délután nálam volt korrepetálni. Ilyenkor rendszerint ő megtanult másnapra vagy felkészült a dolgozataira. Én pedig olvastam, vagy böngésztem a neten.  Wolfie össze hívott pár hegyi szürke farkast, hogy figyeljék éjjelente a területet. Néha napján én is kimentem.  A jegyeim jóval javultak. Próbáltam nem feltűnősködni. Elmentem pár focimecsre is, hogy megnézhessem Leót. Mármint...csak, hogy részt vegyek én is az eseményen....Jó, igazából kit is ártatok Leó miatt voltam egyedül ott. Más nem érdekelt. Még az sem, hogy a meccs utáni pizzázásnál feltűnően bámult a haverja. Suliban rendszeressé vált, hogy ebédidőben velük eszem. Bevallom...olykor még hiányzik a könyvtár csendje, de mégis jobban esik Leóék társasága. Néha még nevetek is ezeknek az embereknek a viccein. Már majdnem olyan vagyok mint egy normális ember. A titkomat leszámítva amit csak is én tudok már. 

- Biztos vagy benne? - néztem Leóra a bejárati ajtajuk előtt. 

- Persze, nyugi! A szüleim nem harapnak. A báttyámmal meg ne is foglalkozz. Ő olyan...

- Tapló. - fejeztem be helyette. 

- Akkor te is hallottál róla. - vigyorgott

- Az egész családodnak hírneve van a suliban. Nem véletlen. Valahányszor az egyik Stone fiú betette a lábát a suliban az egész nép megbolondult értük. 

- Imádom a szabadszájúságodat. 

- Nagyon köszönöm. - néztem rá mosolyogva. - Na de akkor bemegyünk? 

- Ja, persze! 

Amint beléptem megállapítottam, hogy ez a lakás teljesen más mint az enyém. Ez sokkal élettel telibb és vidámabb. Nekem pedig azóta minden ugyanolyan amióta beköltözésem előtt a lakberendezők összeállítottak. Ms. Stone a konyhapultnál tevékenykedett. Leó bemutatott neki. Nagyon hasonlítottak egymásra. Le sem tagadhatták volna. Ms.Stone leültetett egy asztalhoz és egy tál goflit tett elénk. 

- Jó étvágyat gyerekek!

- Kösz, anya!

- Köszönöm! - néztem csodálkozva a kaja halomra

Alig végeztünk az étel elpusztításával, amikor megérkezett a munkából Mr. Stone. Ábrázatán tisztán ki lehetett venni a kimerültséget. Leó bemutatott neki is majd mondta, hogy menjünk fel. Amint beléptem a szobájába már mindent vizsgálgatni kezdtem. 

- A híres Leó Stone szobája.   

- És látsz valami érdekeset? - vigyorgott

- Meglepő de nem. Pedig azt hittem minimum látok egy két saját fotót kinyomtatva a falon. Mondjuk egy olyat amin tartod a kupát vagy valami. 

- Kupát? - kérdezett vissza

- Hát amiket mindig nyersz a suliban és az államin. 

Leó megrázta a fejét.

- Nincs miért kiraknom. Nem vagyok egosita. Csak az egoisták kékednek azzal amit csinálnak. Én nem azért sportolok, hogy közszemlére rakjam. Legalább is én soha sem akartam, hogy közszemlére rakják az emberek. - ült le az ágy szélére. 

- Hát minden esetre szépen közszemlére van téve az egész életed. - Leó ismét megrázta a fejét

- Nem egészen. Az eredményeimet ismerik. De engem nem. Soha senki nem ismert igazán a hírneven túl. 

- A srácok? - támaszkodtam az íróasztalának vele szemben. 

- Addig a barátaim amíg hozom a pontokat a csapatnak. Ha nem lennék a csapatkapitány már nem is ismernék a nevemet. A meccsek után elmegyünk kajálni. Néha egy két buli...aztán ennyi. Én nagyrészt tanulok. Eljárok edzeni vagy épp itthon. És..most már a délutánjaim a tieid. - mosolygott. Ettől a mondattól libabőrős lettem. Mély levegőt vettem és rákontráztam.