Az ösztön szava

5.fejezet: Legendák

- Jó...megtudnánk ezt beszélni odabent? - néztem rá. Leó idegesen beleharapott a szájába, majd bólintott. Odabent helyet foglaltunk, Wolfi pedig szétterült a kanapén. Leó nagy szemekkel nézte. 

- Öhm hol is kezdjem..- fogtam a fejemet. Wolfi morgott egyet. Szerinte nem jó ötlet beavatni egy embert...szerintem sem. De túlságosan sokat jelent ez az ember ahhoz, hogy lelökjem egy szikláról. 

- Mondjuk az elején. Miért beszélgetsz vele? Miért volt olyan fura a szemed színe, amikor vele beszélgettél? És mi ez az egész?

- Emlékszel amikor beszéltem neked a legendákról? - néztem a szemébe

- Melyikre gondolsz? - húzta fel a szemöldökét. 

- Figyelj ezt nem kéne elmondanom...különben veszélybe kerülsz. De pontosan jól tudom, hogy nem hagyod annyiban a dolgot. 

- Hát nem. - rázta meg a fejét.

- Huh. - vettem mély levegőt. - Lehet el sem hiszed és azt fogod mondani becsavarodtam csak. De amikor meséltem a fehér farkas legendáját...valójában...magamról meséltem. 

- Ezt hogy érted? - szűkűlt össze a szeme. - A fehér farkas egy régi mese egy farkasvérű emberről. Mi közöd lenne hozzá?

- Onnan...hogy én vagyok az.- néztem rá

- Még mindig nem világos, hogy lennél te az. 

- Jobb lenne, ha most megmutathatnám, de nem tudom. Figyelj mesélek most neked valamit, amit a sírba kell vinned. Bízhatok benned? - néztem a szemébe ő pedig bólintott.

- Ez nagyon sok évvel ezelőtt volt. Egészen kicsi voltam. Nem emlékszem a szüleimre, hisz még nem is ismertem őket körübelül. Az sem biztos, hogy léteztek a szüleim. Vagy, hogy olyanok voltak mint én. De azt mindenki biztosra tudja aki ismeri a titkomat, hogy én ilyen vagyok és létezem. Van az úgynevezett farkasvérűek. Úgynolyan emberek mint ti, de egy különbség mégis van...mi képesek vagyunk a farkasok erejét használni. Az érzékeink erősebbek mint az embereké. A mi fajtánkat ti emberek csak vérfarkasoknak hívjátok. A vérfarkasok képesek átváltozni egy kifejlett farkassá, de az erejük véges, ha csak nincs fent a hold. Vannak az úgynevezett farkasemberek. Nekik is megvan a saját erejük, de nem képesek átváltozni. Emberi alakban élik le az életüket. Ők az úgynevezett visszamaradottak. Tudod követni? - Leó csak bólogatott. - Aztán jövök én a képbe. Mert én egyikbe sem tartozom. Én vagyok az egyetlen fenmaradott fehér farkas. Az átlagnál jóval erősebb és nagyobb termetű vagyok. Az ősi törzs úgy gondolta régen, hogy a fehér farkasok az összes falka istene és vezetője. Előttem egy két darab fehér farkas létezett. Úgy tartják, hogy az ősi sámánok idézétk meg az első fehér farkast és ez a fehér farkas időről időre másba szál. 

- De ha most te vagy...- gondolkodott hangosan - akkor mégis mennyi idő telt el az előző óta. 

- Még nem fejeztem be. - néztem rá. - Akik birtokában vannak a fehér farkas szellemnek jóval tovább élenk mint akármelyik farkas. Pedig egy vérfarkas képes száz évig is élni úgy, hogy alig öregszik. 

Leó nagyot nyelt.

- Amikor a falkák fülébe jutott, hogy megszületett az új ősfarkas mindenki harcolni kezdett értem, hogy a saját oldalukon tudjanak. Volt egy falka fent északon. Vahogy hozzájuk kerültem. Kiképeztek, mint halálos fegyvert. Amíg zajlottak a csaták a földekig addig az én feladatom volt beolvadni a havas tájba és kivégezni az alfákat és akik az utamba áltak. A túl élőket magukhoz vették és hadsereget csináltak. Felélték a földek nagy részét. Egészen Délig vándoroltunk. És amikor a legtöbb alfának végett vetettem....jöttek az emberek. A feladatom Washingtonban kezdődőtt ahol az elnök kislányát kellett volna széttépnem és kilógatnom a cafatait a fehérház teraszára. Soha nem tudtam, hogy rossz amit teszek. Hiszen én csak elvégeztem amit mondtak aztán vissza zártak a ketrecemben. De akkor ott a kislányt látva megrettentem....nem voltam képes megölni egy ilyen apró teremtményt. De aztán jött az a farkas aki miatt most itt vagyok..- néztem magam elé. Jefferson az alfa fia volt. Azt hittem, hogy szerelmes vagyok bele. - Leó ökölbe tette a kezét. - Elém ált és hátra vágott. Azt mondta elpuhultam és oda ráncigálta hozzám a kislányt. És amikor nem tettem meg amit akart...egyszerűen széttépte. - csillant meg a szemem. - Elzártak a csata után. Aztán azt mondta segít megszökni. Elmegyünk együtt és új életet kezdhetünk...de nem így volt. Elvitt egy ősi barlangba aminek a létezéséről azelőtt sohasem halottam. Valahogy képes volt elszívni az erőmet. - néztem a kézfejemre. - Teljesen kiszívta a varázslatomat. Pedig ez nem is lehetséges. Legalább is senki sem tudta. Fogalmam sincs, honnan tett szert ilyen tudásra. De vissza változtam eberré és rámtámadott. Ott akart hagyni meghalni a barlang mellett. Elvéreztem volna, ha Wolfi nem jár arra és nem érzi meg a vér szagot. Elvitt a hegyi farkasok közé akik segítettek felépülni. Azóta járjuk az erdőket és várjuk, mikor jönnek el értem. Ez a hely tele van kinccsel és titokkal aminek a kulcsa csak én vagyok. Ezért mennek a harcok a földekért. Ezért a kis városért....és már itt vannak. - néztem egy pillanatig Wolfira. Jefferson vissza tért...és nagyobb erővel mint valaha. 500 évem alatt most az egyszer fordul elő velem, hogy ilyen közel engedek valakit az ősforráshoz és, hogy ezt mind magatehetetlenül teszem. 

- 500 év? - szűkül össze Leó szeme