Friends with Benefits (Vkook)

Álmatlanság

Üdv! 😁

A tizenegyedik fejezet elhozza magával az osztálykirándulás végét, de minden vég valami új kezdete, nem igaz? 😉

Kellemes olvasást! ❤️

/TAEHYUNG/

A kirándulás nagyszerű kikapcsolódás volt a vizsgák előtt – legalábbis Jungkooknak, engem nem különösebben izgatott a dolog. Azonban nem könnyíthettem meg mégsem a kedves barátom dolgát; direkt elkerültem, és szándékosan ignoráltam a jelenlétét, miközben jót szórakoztam a reakcióin. Nem is értettem, miért féltékenykedett Jiminre, mikor egyáltalán nem törpült el mellette.

Ráadásul, hiába beszéltem Jiminnel, a szemem sarkából mindig őt figyeltem.

Főleg az üvegezés után. Alig tudtam visszafogni magam – egész nap nem értem hozzá, és a puszi után elemi erővel csapott le rám a hiánya. Legszívesebben felálltam volna, és magammal vittem volna az apró faházba, hogy felfűtsük azt, persze, csak azért, hogy a többiek a későbbiekben meg ne fázzanak, de nem tehettem, így csak forró pillantásokkal illettem őt, amiket még csak lepleznem sem kellett, mert a többiek egyáltalán nem voltak abban az állapotban, hogy felismerjék a lángokat a tekintetemben.

– Hé, Kook-ah.

Miután két óra elteltével is csak kényelmetlenül forgolódtam és a telefonom sem tudta elvonni a figyelmemet a szólítottról, feladtam azt az elhatározást, hogy elaludjak, és amilyen halkan csak tudtam, Jungkook felé fordultam.

– Mi van?

– Nem tudok aludni... nem megyünk ki?

– Menj egyedül.

Gondoltam, hogy el fog utasítani, de volt erre az esetre is egy B-tervem.

– Ne már... nem akarom felébreszteni Jimint...

Az ingerült szusszanásból tudtam, hogy nyert ügyem van, és az csak még jobban megerősített, mikor meghallottam az ágy recsegését. Lemászott az emeletes ágyról, és belebújt a kikészített papucsába, aztán a holdfényben azt is ki tudtam venni, ahogy a vállaira terítette az alsó ágyon talált pokrócot.

– Jössz már?

A bambulásomból felocsúdva követtem őt, és a pokróc helyett inkább a pulóveremet kaptam magamra, amit korábban a táskámra hajítottam. Halkan léptem ki a házikóból Jungkook nyomában, a friss levegőből pedig mélyet szippantottam. A tücskök ciripelése különleges hangulatot teremtett, Szöul betonerdejében nem sok esélyünk volt ilyesmit hallani, így felettébb nyugtatóan hatott rám a dolog.

De ennek ellenére is feszült voltam, nem tudtam, mit várjak Jungkooktól. Tisztában voltam a féltékenységével, de ő biztosan nem tudta, hogy én miért voltam többet Jiminnel, mint vele.

A házaktól egy kicsit távolabb, a focipálya melletti hintáknál kötöttünk ki végül, ahol korábban Hoseok és Jin szórakoztak, mint két óvodás. Pár percig csak élveztük, ahogy a hűvös szellő játszadozott a tincseinkkel, ahogy végigsimított az arcunkon, mint annak idején az édesanyám, mikor egy rémálom után csitítani próbált. Remélem, ez a beszélgetés nem fog rémálommá alakulni. Lehunytam a szemeimet, és kifújtam a bent tartott levegőt, aztán határozottan fordultam Jungkook felé.

A baj csak az volt, hogy a nagy elhatározásom úgy tört össze, mintha soha nem is létezett volna, mikor ránéztem. Valahogy elvette a magabiztosságom, nem tudtam, mit kezdjek vele. Teljesen más volt, mikor a kimondatlan érzelmeimmel hozzáértem, és most berezeltem attól, hogy beszélnem kellett volna.