Friends with Benefits (Vkook)

Családi ügyek

Sok-sok kihagyás után helló, idetévedtek! ❤️

Sajna mély depressziós korszakomat élem, ami ihlet hiánnyal (is haha) jár – emiatt nem hiszem, hogy sok friss fog felkerülni rövid időn belül... viszont ez a sztori már a vége felé jár, szóval igyekszem összeszedni magam, és nem átadni benne a jelenlegi hangulatomat! 😂

Bár ebben a fejezetben sikerült. Na mindegy, forgive me pls. 🙏

Jó olvasást! 🙃

/TAEHYUNG/

Rettentő kínos volt Jungkook nagyszülei szemébe néznem, mikor azt kellett hazudnom, hogy egy hirtelen közbejött családi ügy miatt nem tudok tovább maradni; nem szerettem hazudni, és nem is jeleskedtem a jó kifogások legyártásában.

Jungkook nem jött elköszönni, még csak nem is láttam; betartotta, amire kértem, és teret hagyott nekem.

Borzalmas volt a tudat, hogy Junghyun is tudott rólunk, és nem támogatott; olyan fegyver volt a kezében, amivel óvatosan kellett bánnunk, nem tudtuk sarokba szorítani.

Apa végül kilenc óra előtt egy kicsivel érkezett meg, és nem tűnt úgy, mintha különösebben boldogította volna a találkozásunk pillanata; valójában úgy méregetett, mint egy koszos rongyot.

Gombóc nőtt tőle a torkomban, és alig tudtam elnyekeregni valami elköszönést Jungkook nagyszüleinek. Kook a szobájában kuksolt, és legbelül azt kívántam, hogy bárcsak lejött volna elbúcsúzni.

De nem tette.

Az út Szöul felé sokkal hosszabbnak tűnt, mint Szöulból a kis falucska felé – talán amiatt, hogy apa egyáltalán nem volt hajlandó hozzám szólni, én pedig nem erőltettem a dolgot, ugyanakkor az idegességem miatt aludni sem tudtam; csak kifelé bámultam az ablakon, és azon gondolkodtam, hogy apu vajon miért nézett rám olyan szúrósan.

Mikor hazaértünk, olyan halkan osontam be az előszobába, amilyen halkan csak tudtam annak érdekében, hogy ne keltsem fel anyut; hát ez nem jött össze, ugyanis a nappaliban égett a villany, és anya a kanapén ülve várt ránk. Összeugrott a gyomrom a gondterhelt ábrázatától, és még mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi a baj, apa a hátam mögött megszólalt, és kérte, hogy üljek le.

A kanapéval szemben egy fekete bőrfotel állt, és én inkább abban foglaltam helyet, nem anya mellett, azt inkább meghagytam a másik szülőmnek.

– Baj van?

Anyu csak felsóhajtott, de még mindig nem szólt egy árva szót sem. Nem is köszönt.

– Kérdezni szeretnénk tőled valamit, amire megkérlek, válaszolj őszintén.

Nyeltem egyet, aztán idegesen bólintottam.

Szóval velem van a baj.

Izzadt a tenyerem, és fohászkodtam, hogy csak ne Jungkookról kérdezzenek; én erre az egész "bevallom a családomnak" dologra még nem álltam készen. Legalábbis így éreztem.

– Mi van közted és Jungkook között?

Kiszáradt a szám, és forróság öntötte el az arcom; de nem a jófajta. Szégyenemben el tudtam volna süllyedni a szüleim előtt; ezt nem így akartam. Úgy képzeltem, hogy majd Jungkookkal az oldalamon, büszkén fogok eléjük állni, amikor eljön a megfelelő pillanat, ehhez képest most kényszerből kínlódtam előttük. Junghyun szemétsége miatt.

– Ezt hogy érted, apa?

Óvatosan beszéltem, nem tudtam, mennyit tudtak. Korábban sem kedveltem túlságosan Jungkook bátyját, hát ez után azt sem lehetett mondani, hogy közönyös voltam vele szemben.