Friends with Benefits (Vkook)

Te dőlsz vagy én dőljek?

Üdvözlet Lelkeim! 😊

Itt a harmadik fejezet, melyben Taehyung egyezséget köt Jungkookkal.

Kellemes olvasást! ❤️

/JUNGKOOK/

– Amikor a pulcsimat ölelgetve kiverted, te is elég betegnek látszottál.

Döbbent, kikerekedett szemekkel bámultam Taehyungra, aki mindeközben rólam tudomást sem véve felöltözött. Pár pillanatig reméltem, hogy félrehallottam valamit vagy csak viccelt; de amikor felém fordult, a szemeiben a pajkos csillogáson kívül komolyság is tükröződött – pontosan tudta, hogy megfogott. Ugyanakkor engem sem kellett félteni; ez alatt a nap alatt eleget gondolkodtam a kifogásokon azokra az esetekre, ha Tae mégis észrevett volna valamit, szóval kedvemre válogathattam a mondvacsinált történetek közül.

De Taehyung csak viccelt. Látta a pulcsit, de nem tudott erre magyarázattal szolgálni – valószínűleg úgy gondolta, hogy csak a kezembe akadt vagy elfelejtettem letenni a nagy sietségben.

– Mi vagy te, kukkoló, hogy tudod, hogy hogyan vertem ki?

Törökülésben leült velem szemben a kis kanapéra, és úgy vigyorgott, mintha valami idegen bolygóról származott volna, és most látott volna először embert életében.

– Én? Kérem szépen, te nem húztad el a függönyöket, én csak a következmények elszenvedője vagyok!

– Nem kellene mindig leskelődnöd!

– Pedig nagyon szexi voltál, Kookie~!

Előre nyúlt, és nevetve összeborzolta a hajam, mintha valami hülye kis ötéves lettem volna. Persze, a szemében csak a kistestvére vagyok, akit meg kell védenie, és fogalma sincs arról, hogy nem véletlenül kapaszkodtam a pólójába; hogy rá gondoltam, miközben magamhoz értem. Számára ez az egész csak egy vicc; örül, hogy piszkálhat vele addig, ameddig nem történik valami ennél is rosszabb.

– Tudod... miközben néztelek...

Ezt nem hiszem el. Most még el is mondja, hogy nézett?! Ez komolyan ennyire hülye, hogy nem veszi észre, hogy számomra mennyire kínos ez a szitu?!

– Visszaemlékeztem, hogy milyen volt veled smárolni.

Pislogtam kettőt.

Pardon? – akartam volna kérdezni, de ahogy hirtelen előrébb hajolt, belém szorult még a levegő is, talán a szívem is megállt egy pillanatra. Taehyung egy pár centivel az ajkaimtól állt meg, és a szemembe fúrta a tekintetét. Most tényleg nem tudtam eldönteni, hogy csak szívat vagy valóban meg akart csókolni, így csak visszafojtott lélegzettel vártam a fejleményeket.

De természetesen Taehyung lepcses szája közbeszólt.

– Fura, hogy nem ellenkezel, Jungkook-ah!

Ahogy kiegyenesedett, és a közelség megszűnt, fellélegezhettem. Az arcom biztos lángolni kezdett a megjegyzésére, de mellette ezt már megszoktam, így inkább jobbnak láttam nyugodtam reagálni, egyszerűen csak megvontam a vállam:

– Fura, hogy meg akarsz csókolni.

Nagyon erősen reméltem, hogy nem szúrta ki a hatalmas zavaromat; kétségbeesetten próbáltam kimenteni magam a helyzetből, szerettem volna mindent Taehyungra kenni inkább.

– Miért?

Az arcomra valószínűleg kiültek a gondolataim, mert Tae felnevetett, és megpaskolta a térdem. Aztán sajnos visszatért a komolysága, melyhez egyáltalán nem voltam hozzászokva.

– Szép szád van, persze, hogy néha kísértésbe esek – közölte úgy, mintha éppen egy kávé mellett ücsörögtünk volna és az időjárás témája lett volna éppen a terítéken.

– De én is férfi vagyok.

– Aki a pólómat szagolva verte ki magának – bólogatott.

– Most erről komolyan nem fogsz leszállni?

– De, egy feltétellel örökre békén hagylak vele.

Persze, hogy lecsaptam az alkalomra.

– Mit akarsz?

Mit kérhetne? Olyan hülye, hogy maximum olyasmit talál ki, hogy holnap vedd fel kifordítva az alsógatyád – ezt pedig boldogan bevállaltam volna, hiszen amúgy sem tudta volna ellenőrözni.

Aha, szegény ártatlan, naiv lelkem...

Taehyung egyáltalán nem ilyen kérdésekben gondolkodott, és ezt a perverz vigyorából, amit magára öltött, egyből leszűrhettem. Egy pár másodpercig habozott, mintha azt mérlegelte volna, hogy mennyire sülhetne visszafelé el a terve, de végül kimondta, amit ki akart, hiszen sosem érdekelte nagyon mások véleménye – Tae mindig is olyan volt, mintha egy másik bolygóról származott volna. Furán reagált dolgokra, és furcsa megjegyzéseket tett; olyanokat, amikre mások csak néztek, amiket mások nem értettek, de ezek az apróságai tették őt különlegessé; pont ezek miatt szerettem belé, és ezek miatt tudtam volna néha lecsapni is.

Egy lapáttal.

Kétszer.

– Mivel te a pólómat ölelgetve játszadoztál a kalapos úriemberrel, úgy tartom fairnek, ha cserébe én is kapok tőled valamit.

– Adjam oda a pólóm, hogy kiverd?

– Add ide a szád.

Valószínűleg leesett neki, hogy én nem éppen úgy fogtam fel ezt a kijelentését, ahogyan ő azt szerette volna, mert hirtelen olyan vörös lett a feje, mintha valamiféle paradicsommal állt volna rokonságban, nem pedig a marsiakkal – amit én eléggé elragadónak véltem egyébként –, és egyből mentegetőzni kezdett. Ami nem illett hozzá.

– Mármint... nem azt kérem, hogy pippants le vagy valami ilyesmi, csak meg akarlak csókolni.

Továbbra is csak letaglózva meredtem rá, ő pedig a maga idegesítő stílusában vihogni kezdett.

– Oké, ez kimondva kínosabb, mint gondoltam.

Hiába volt neki kínos, én úgy éreztem, csak nyerhetek.

– Akkor mi lesz? Te dőlsz vagy én dőljek?