Mi fán terem a titán? Vol. 1 (Eren x Reader)

Eren a pasi

– Ennél többel nem tudok szolgálni – válaszoltam megrántva a vállaim. Elmeséltem minden, amit lehetett és mindent, amit tudtam mondani. Sajnos senki sem volt ezzel megelégedve. Kivéve Hanjit, de ő legalább már órák óta fangörcsöt kapott, így őt nem számolom bele. A Hadnagy gyanakvó szemekkel nézegetett, Mikasa meg úgy nézett ki, mint, aki helyben levágná a fejem. Eren... Eren meg hallgatag volt. Nem szólt közbe, nem ordibált, csak csöndben nézte a fapadlót miközben a beszédemet hallgatta a titánmentes világomról.

– Jézusom! Akkor az, amit visszaadtam neked a laptop? – kiabálta izgatottan Hange. – Istenkém, ez a világ olyan csodálatos – majd hirtelen elájult. Hát... Asszem Hange teljes fangörcsöt kapott. Erre Levi csak megforgatta a szemeit és megfogva a Titánimádó karját felhúzta azt és a vállára tette.

– Hol van a vendégszoba kölyök? Szerintem eleget hallottam mára – szólalt meg felém nézve.

– Oh, igen... Ha a Hadnagy kimegy, a folyosó végén vannak a vendégszobák, abban lehet aludni, amelyikben szeretne – mire a törpe kiment Hanget cipelve. Mikasa szintén felállt és kisétált, így csak én és Eren maradtunk a szobában. A kínos csönd nyomasztóan telepedett ránk, de egyikünk sem tűnt úgy, mint ha meg akarná bontani. Fogalmam sem volt mit érezzek Eren iránt. Mert lehet, hogy szerettem, de azóta eltelt három teljes hónap! Nélküle olyan volt az, mintha az idő ólomlábakon járna.

A szobámban csak a Fairy Tale-es falióra kattogását lehetett hallgatni. Az óra alatti polcon NaLu doujinshik sorakoztak, néhány minősége, pedig még a mangáét is ütötte. Persze az ágyamtól jobbra egészen az ajtóig lévő falnál csak Attack On Titan-os cuccok sorakoztak, kezdve a babákkal, egészen az anime CD-ken át a manga sorozatig, ahonnan csak az első kötet hiányzott. A másik oldalt Shoujo anime és manga sorozatoknak szenteltem, és a Puella Magi Madoka Magica-tól a Masamune-kun no Revenge-ig mindenféle alműfajban lehetett találni animét/mangát vagy valami kis emléktárgyat. A szenben lévő falnál volt az íróasztalom és a PC-m, illetve az ágyammal szemben a TV. A szabad helyeken meg Shounen-nek szenteltem, ugyanúgy, mint a Shoujo esetében.

– [Keresztnév]... – suttogta finoman a nevemet a fiú, mire felkaptam a fejemet és megpillanthattam a csillogó smaragdzöld szemeit. És valami olyat láttam, ami hiányzott az életemből. Eren mosolygott, úgy, mint egy félőrült, majd hirtelen felkapott a székből, amin ültem és magához szorítva átölelt, majd körbeforgott velem egyhelyben. – Annyira örülök, hogy élsz és láthatlak!

– Én is takarítósrác – öleltem szorosabban, miközben lehunytam a szemeim és hagytam, hogy ez a meleg, kellemes érzés szétterjedjen bennem.

– De elmondhattad volna nekünk. Biztos segítettünk volna visszajutni – simogatta a hajamat, majd az egyik tincset az ujjai közé fogta és tekergette.

– Én nem akartam hazamenni és milyen lett volna már odamenni és megmondani, hogy nem vagytok mások, mint egy játékszer mások szórakoztatására – válaszoltam remegő hangon, a könnyeimmel küszködve. – Mond Eren, ki hitt volna nekem? Képesek lettetek volna elfogadni az igazságot?

– Annyit szenvedtél, csak könnyebb lett volna, ha elmondod. Még, ha nem is hiszünk neked...

– [Keresztnév]! – hallottam Hoshi nagynéném összetéveszthetetlen hangját.

– Bocsáss meg Eren, de beszélnem kell vele, szóval, ha visszaraknál... – mondtam a kerekszékem felé biccentve. A fiú azonnal vette az adást és visszatett a székbe, én pedig kigurulhattam a nagynéném elé.

– Sziasztok! – kiáltottam mikor megláttam őket és kitárva a karjaimat vártam, hogy a hármas ikrek átöleljenek. Igen, három vörös fejű fiúra kellett a legtöbbször vigyáznom. – Milyen volt a munka?

– Semmi különös. A férfi egész idő alatt egyhelyben állt. Könnyű volt megölni – válaszolt a nagybácsim, miközben a dolgokat pakolta le.

– Az király lehetett... És mennyit kaptatok érte? – kérdeztem érdeklődve. Igen, igen... hát nem mindennapi, hogy az ember nagynénje és bátya bérgyilkos legyen. Ráadásul a világ két legjobb bérgyilkosa.

– Mutasd neki Karma! – szólalt meg Hoshi mosolyogva, mire az említett ledobott egy sporttáskát, mely tele volt yennel. – Két millió yen van a táskában, ami egy millóval az átlag alatt van, de azért mert ez egy könnyű munka volt. A fiúk persze nagyon élvezték az óriáskereket és oh! Ayaka küldött neked ajándékot! – majd egy papírszatyrot tartott elém.

– Köszönöm! – majd izgatottan kinyitotta a papírtasakot. És tudjátok mi volt benne? Az Assassination Classroom első kötete. – Istenem! Kaptam egy mangát az életedről! Ayaka egyáltalán tudja, hogy ez a sorozat a biográfiád?

– Igen! – horkant fel. – Nem véletlenül van meg neki az összes kötet. De nem csak azt küldte. Nézd meg a többit is...

– Nézzük, mi van itt még... – mondtam a tasakban kutakodva. Egy Inuyasha-ás kitűző, egy Yagamis mágnes, néhány Yu-Gi-Oh-s kártya és ez... Ez meg mi? – emeltem fel a becsomagolt dolgot. Nem várva a választ letéptem a csomagolást, hogy meglássam az AOT első kötetének borítóját. Mindenhol kerestem egy ilyet, de már nem árulták! Csak ez az egy kötet hiányzott! Hirtelen sikítozni kezdtem és magamhoz öleltem a kötetet, minta az életem múlna rajta.

– Nézz bele – biccentett, Hoshi és én azonnal felnyitottam a borítót, csak, hogy annak a másik oldalán meglássam... Hajime Isayama aláírását. Kaptam egy aláírt első kötetet! Ráadásul a nevemre van írva! Ennél nem is lehetne jobb napom!

– KAPTAM EGY ALÁÍRT KÖTETET! A NEVEMRE! – kiabáltam.

– Annak örülök, ha tetszik. Majd megmondom Ayakának is – mosolygott.

– Hoshi, neked vannak a legjobb barátaid! De... – váltottam hirtelen komoly hangnemre, mikor is eszembe jutott, hogy miről is kéne beszélnem velük. – valamit meg kell beszélnem veletek...

– Oh ne... – vakarta meg idegesen a tarkóját, majd elseperte a szőke haját az arca előtt. – Ugye nem pasi?

– Nem! Mármint... vannak benne férfiak, de nem úgy...

– Hanem? – húzta fel az egyik szemöldökét.

– Hát... Nem baj, ha néhány barátom itt marad egy időre? – mire Hoshi úgy fellélegzett, mint soha.

– Hát persze... Jézusom, azt hittem már pasid van! – mondta megdörzsölve a fejem búbját. – Tudod, amikor a te korodban voltam elég sok rossz élményt szereztem, miattuk. Mármint... a szüleim eladtak egy csávónak, akit nem is szerettem.

– Mi? Én ezt nem akartam hallani! Most összetörted a lelkivilágomat! – kiáltottam fel szarkasztikusan a kezeimet a szívemre rakva. – Veled mindig történt valami! Hisz te vagy Hoshi Tsuky, a világ elsőszámú bérgyilkosa, a hatodik leggazdagabb embere és nem mellesleg a nagynéném.

– Ne hízelegj itt nekem! Inkább mutasd be a barátaidat! – szólt rám Hoshi. – Ti meg menjetek fel a szobátokba! – kiáltott a három rosszcsontra, akik egymást tépték már megint. A fiúkat nem igazán izgatta, mint mondott, nekik Hoshi, ezért a nő a férjére vetett néhány ideges pillantást, aki tudva, hogy nem akar ellenszegülni a feleségének, megfogta a gyerekeket és felcipelte őket az emeletre.

– Hát Hange elájult és Levi még vele van, Mikasa meg elsétált, de Eren itt van! Eren! – szólítottam a fiút, aki a folyosó sötétségében állt. Idegesnek tűnt, mert lassú léptekkel sétált előre a fénybe. Amikor kiért csak némán és feszülten állt és az ujjait tördelte. Úgy nézett ki, mint egy gyerek a témazárója előtt. – Ő itt Erem Jӓger, a...

– A pasid! – tört ki belőle miközben ökölbeszorította a kezét, hogy kevésbé legyen ideges. – Mármint... Én és [Keresztnév]... járunk – Várjunk egy percet... Akkor az azt jeleni, hogy... MI A JÓSÁGOS ÉG!