Mi fán terem a titán? Vol. 1 (Eren x Reader)

Eskü

Miután elmondtam ezt, Eren arca is kétségbeesetté vállt én pedig nem bírtam tovább és elsírtam magam, a mellkasába nyomva a fejem.

- Te ezt mindvégig tudtad? - kérdezte Mikasa kimért hangon, amikor már csak szipogtam.

- Ha tudtam volna, sírnék? - majd felállva dühösen a lány felé vettem az irányt. - Ha tudtam volna szerinted hagytam volna annyi embert a halálba futni? Itt lennék én akkor egyáltalán?

- Honnan tudjam, hogy megbízhatok benned?

- Úgy, hogy én is annyira vágyok apám vérére, mint ti. Ha bennem nem is, bíz a dühömben - mondtam erőszakosan kitörölve a szemeimből a könnyeimet, majd elsétáltam Mikasa mellett. - Magányra van szükségem - jelentettem ki vissza se nézve.

Egy fa alatt ültem és gondolkoztam azon mégis miért. Annak idején pontosan apám hozta nekem a manga első kötetét, mert úgy gondolta, tetszeni fog. Miért akarta volna, hogy tudjak róla? Vagy pont ez volt a célja? Azt akarta, hogy ismerjek mindent mielőtt ideérek? Még több kérdés és még kevesebb válasz. De ő volt az! Ő szakított ki az életemből minden szó nélkül! Ő hozzott ide nyilván a saját érdekei miatt. Ebben a pillanatban nincsenek szavak arra, mennyire gyűlölöm őt. A pokolba kívánom őt és az biztos, hogy el is küldöm oda!

- A FRANCBA IS! - kiátottam dühömben beleütve a fába. - MIÉRT NEM TUD EZ A KIBASZOTT VILÁG BÉKÉNHAGYNI?! - szitkozódtam hangosan újra és újra megütve a fát, nem érdekelve, hogy a kezeim füstölögni kezdtek.

Mire befejeztem a dühöngést már bőven délután volt. Eren jött végül utánam, mert valószínűleg nagyon zavarta, hogy folyton füstölög a karja. Amikor meglátta, ahogy az ökleim a fán vannak én meg a fűvet nézem, lihegve a fáradságtól, megtorpant. Nem látott még így, hisz mindig egy gondtalan, derülátó, felettébb kedves lány voltam, aki mindent beleadott a harcba. Most pedig csak egy összetört, reményvesztett, dühös nőszemélybek látszottam. Nemsokára pedig elindult, majd letérdelve mellém a hátamat kezdte el simogatni.

- [Keresztnév], kérlek nyugodj meg - szólalt meg lágyan, mire éreztem, ahogy elernyedek, leengedem a kezeimet és a feszültségem lassan eltűnik.

- Én tényleg nem tudtam - motyogtam. - Nem hazudok, sosem hazudnék neked Eren. Szeretlek!

- Tudom - fogta meg a kezemet, majd hátratűrt egy tincset a [szín] hajamból.

- Megölöm - jelentettem ki - és elvágok mindent, ami hozzá kapcsol - majd felállva a szerelmemmel kézen fogva sétáltam vissza. Visszatérve inkább uzsonnáztam, mint ebédeltem, majd lefeküdtem aludni már akkor, nehogy bárkivel is beszélnem kelljen.

~~~

Késő este keltett fel valaki, úgy, hogy megrázta a vállaimat. Nem akartam felkelni, így csak félálomban annyit nyögtem oda az illetőnek, hogy:

- Aludni akarok, hagyj már!

- [Keresztnév], ha nem kellsz fel, a karjaimban viszlek a misére - jött Eren mondata, ami olyan furcsának hangzott, hogy ki kellett nyitnom a szemeimet.

- Mi közünk van nekünk a misékhez? Már hiszel a falakat védő istenekben, meg hogy soha nem kéne kimennünk? - kérdeztem felnevetve a dolog abszurditásán, mire Eren az ígéretéhez híven felkapott a karjaiba, mert nem kelltem fel.

- Nem, de [Keresztnév] vajon ki az egyetlen, aki képes összeadni minket? - indult el velem.

- Eren, az esküvők nem így működnek. Fáradt vagyok, nincs ruhám és gyűrűnk se. Aztán meg a többiek is kellenének.