Why me? [Stranger Things FF]

2. [Emma]

A tegnap este elég furcsa volt. Valami, furcsa uralkodott el rajtam. Éreztem, valami rossz fog történni.

- Hát akkor... Örülök, hogy újra találkoztunk. Jó éjt - mondja a fiú.

- Jó éjt - suttogom.

Ám ebben a pillanatban, valami furcsa dolog, arra késztetett, hogy lökjem el a fűbe.

Meg is tettem, akaratomon kívül.

Nem sokkal később, egy száguldozó autó ment el mellettünk.

- Mi a... - néz rám kérdőn.

Elengedem szürke pólóját, majd szó nélkül elszaladtam a házunk irányába.

****

Másnap reggel van, és szörnyű fejfájással keltem.

Kibattyogtam a fürdőbe, megfésülködtem, majd a hajam egy laza kontyba fogtam. Fogat mostam, és felvettem egy bő pólót, egy hosszított farmer rövidnadrágot.

Beágyaztam, és rendet tettem a szobámba.

Lementem a földszintre, ahol apa várt.

- Jó reggelt kicsim! Hogy aludtál?

- Jó reggelt. Nagyon jól. 

- Elmennél a boltba reggeliért, kérlek? Nekem, nem sokára indulnom kell az iskolába, pakolni, meg egyezkedni a munkatársaimmal.

- Persze, elmegyek - öntök gőzölgő teát a poharamba. Hiába volt nyár én ugyanúgy rajongtam a teáért.

- Akkor most megyek! - mondta apa, és puszit nyomott az arcomra - Ott lesz a pénz az asztalon. Szia! - lépett ki a házunk ajtaján. Hosszasan utána nézve szusszantam, majd végre feleszmélve eszmefuttatásomból belekortyoltam a teámba.

****

Nos hát elindultam a boltba. A kis bódészerű üzlet, két sarokra van tőlünk.

Már nincs is olyan messze, mikor befordul mellém egy ismerős alak, a mellettem lévő utcából.

Mike az.

- Szia, Emma! - léptetett mellém a fiú.

- Szia, Mike! Mi újság? - köszöntem úgy, mintha tegnap semmi sem történt volna.

- Beszélhetnénk... A tegnap történtekről? - kérdezte motyogva, közben az aszfaltot bámulva.

- Hát igazából... Magam sem tudom mi lelt engem... 

- Lehet, hogy megmentetted az életem. Azt hiszem, köszönetet kéne mondanom. De mi az, hogy nem tudod, miért csináltad? - sorolta, majd a szemembe nézett.

- Hát, igazából... Valahogy megéreztem. Nem mellesleg láttam a kocsit az utca végén - néztem bele mélybarna íriszeibe, ami már akkor is azonnal elvarázsolt. Szívesen néztem volna még. - Az anyukád haragudott a ruhádért? - kérdeztem tőle, ezzel terelve a témát.

- Nem volt olyan vészes - legyintett kicsit mosolyogva.

- És hova tartasz? - nézek rá kérdőn. Furcsa, hogy felcsatlakozott.

- A barátaimhoz.

- Ó, oké. Én a boltba megyek - biccentettem a boltra.

- Ne, várj! Szerintem szívesen megismernének.

- Nem hiszem - húztam el a számát. - Nekem amúgy is... - a bolt felé mutattam újra és arrafelé kezdtem hátrálni.

- Gyere bemutatlak nekik! Biztos kedvelni fognak. Tartozom ennyivel az életem megmentőjének - kacsintott, majd megragadta a kezem, ezzel elrángatva a másik irányba.