Why me? [Stranger Things FF]

8. [Emma]

"Nincs szükségem rád" - Ez játszódik le a fejemben, újra és újra. Nincsen szüksége rám.
Úgy érzem, talán kicsit kemény voltam. Nem vagyok ilyen. Bár, nem is mintha keveredtem volna hasonló helyzetbe.

Nem akarok segíteni, csinálják meg egyedül. Így is elég nagy galibába keveredtem, és kishíjján meghaltam. És amúgy is, míg nem voltam itt, addig is jól elvoltak. Mindenkinek jobb lesz így.

Előre látom - a szó szoros értelmében- ,hogy bocsánatot fog kérni; én pedig megfogok bocsátani, ami jelenlegi szempontom alapján -Nem a megfelelő döntésnek bizonyul.

Nagyon megbántott Mike, így sírva rohantam haza. Apa nem volt otthon, abból az okból, hogy a büntetésben lévő gyerekekre felügyelt.

Felrohantam a szobámból, majd ledobtam a sarokba a sulis táskám, majd arccal az ágyba estem. Minden fáj ami az elmúlt hónapban történt. A csók. A csók egy végzetes hiba volt. A könnyeim versenyt futottak egymással, így még álomba nem sírtam magam.

****

Másnap reggel ENYHE fejfájással keltem. Mivel tegnap nem fürödtem, így a reggeli zuhanyzást le is tudom. Fogat mosok, fésülködök, öltözködök, mint minden átlagos reggelen.
Bepakolok a keddi órarend szerint, majd félvállra veszem a táskám, és lebattyogok a földszintre, ahol az ajtó mellé dobom.

Apa, mint minden reggel, cetlit hagy, hogy hamarabb elment a középsuliba, mert van egy kis dolga, miközben mindenki tudja, hogy a tanárnővel jár össze.

A reggelim, egy alma társaságában indulok útnak. Láttam, hogy Mike fel fog zárkózni, így gyorsabbra vettem a tempót az iskoláig. Végül nem sikerült elkerülni a találkozást.
A ma meglehetősen szomorkás hangulatban lévő fiú, tökéletlen, kócos hajával a fején, és karikákkal a szeme alatt bukkant fel melletem. Igyekeztem kerülni a beszélgetést, tehát szinte már kocogtam az iskola felé. Így utánnam szólt:

- Hé, várj meg!

- Még is minek? Azt akarod, hogy a hátamon cipeljelek? - mondom neki ellenségesen.

Ezek után jobbnak látta, ha nem erőlteti, így lemaradva haladt mögöttem.

Megsajnáltam, így megvártam még felzárkózik.

- Mike, mit szeretnél még? - várom meg.

- Csak... Hogy ne legyünk haragban.

- Ezek után hogy lehetnénk jóba? Kérlek döntsd el mit akarsz!

- Hogy ne haragudj.

- De... Én többet érzek, mint barát.

- Tudom, én meg nem tudom mit érzek - túr a hajába. - Légy szíves, bocsáss meg, és ne legyünk összeveszve.

Meghúzom a vállam. - Ez nem így működik Mike! Tudom, hogy El-t szereted, megmondhatnád már, mert nem élnék álom világban.

- Az a gond, hogy nem tudom mit érzek - mondja ismét.

- Akkor gyorsan döntsd el, mert én ezt nem fogom sokáig bírni. Ha dűlőre jutottál, tudod hol lakom. Szia! - futok a már 5 lépésnyire lévő iskolai bejárathoz.

Bementem az osztályterembe, majd helyet foglaltam Dustin mellett.
Mike és Jane az ablakfelőli padsor legutolsó padjában foglaltak helyet, előttük Max És Lucas, Mike előtt, mi pedig Dustin-nal, Max-ék előtt ültünk. A fiú egyedül búslakodott az utolsó padban, fejét támaszta figyelt Rémre.

****

Ebéd van.

Az osztály egy része lebattyog a menzára, ahol undorító kaják tömkelege vár. Nem akarom zavarni Max-éket, így hát egy üres asztalhoz ülök, ahol elfogyaszthatom az ételnek nevezett undormányt. Gondolatmenetemet Mike zavarja meg.