Fallen Angel

Határidő

Másnap reggel Tim ébresztett fel. Persze nem úgy, ahogy az ember elvárná a mostohabátyjától. Kora reggel becsörtetett a szobámba, felkapcsolta a villanyt és lehuppant mellém az ágyra. Én persze majdnem szívrohamot kaptam, és le is fordultam volna az ágyról, ha nem kapja el a kezem. Visszahúzott az ágyra, majd fölém hajolt, de olyan közel volt hozzám az arca, hogy levegőt is alig mertem venni.

-Te elmondtad Zoé-nak, hogy angyal vagy? - kérdezte, miközben továbbra is ott volt az arcomtól pár centire.

-Igen - feleltem, és a kezemmel végre távolabb toltam magamtól, hogy fel tudjak ülni. Különleges ébresztésének hála minden álom kiment a szememből. Éljenek a fiútesók!

-Te meghibbantál?! - üvöltött rám Tim - Ha bárkinek feltűnik ez az egész katyvasz itt körülötted, megbuktatnak a vizsgán, és az életben nem leszel őrangyal!

-Nyugodj már le, Tim! Zoé tudja, mivel járna, ha lebuknék, és tartja a száját, ne aggódj.

-De igen, aggódom, mert mint tudod, jelenleg a bátyád vagyok, és mint a bátyád, kötelességem megvédeni téged!

Nem volt kedvem tovább hallgatni Tim kiabálását, ezért mikor láttam, hogy hajnali fél öt van, magamra húztam a takarómat, és lehunytam a szemem.

-Hagyj aludni, Tim! - mondtam, de ő továbbra is ott ült az ágyam szélén. Felnéztem rá, de ő csak visszanézett. Pár percig így maradtunk, végül elegem lett belőle, és újra felültem.

-Mit akarsz, Tim, mit tegyek? Szívjam vissza az egészet? Mert nem tehetem! Ez van, elmondtam, mert úgy éreztem, Zoénak tudnia kell erről. Ő volt az első lány, aki megvédett, amikor Sophie belém kötött. És igen, elmondtam, mert így volt fair.

-Rendben, te tudod, de szerintem korai volt, hogy elmondtad neki. De ha már így alakult, akkor felhívom, mert egész éjjel nekem üzengetett, és nem tudtam aludni a telefonom folyamatos rezgésétől.

-Miért nem nézted meg azonnal, hogy ki írt? - kérdeztem értetlenül.

-Mert hosszú volt a napom, a telefon pedig az asztalomon maradt, és én már az ágyban feküdtem, amikor az első üzenet jött.

-Mennyit írt neked? - kérdeztem mosolyogva.

-Hetvennyolcat.

A mosolyom áttört nevetésbe, és abba sem tudtam hagyni, hiába láttam Tim arcán azt a tekintetet. 

-Látom, nagy a vidámság már kora reggel. - szólalt meg mögöttem a már ismerős, de mégis félelmet keltő hang. Asael az ágyam túloldalán állt, és minket figyelt, mire lefagyott az arcomról a mosoly.

-Csak nem megleptelek? - kérdezte, majd megállt az ágyam mellett. Egy ideig csak nézett, végül megszólalt.

-Amie, remélem tudod, mekkora bajban vagy. Emiatt az egész miatt.

-Igen, As, tudom, hogy nem szabadna tudniuk róla.

-Nemhogy a családnak nem szabadna tudnia, senkinek! - amikor felemelte a hangját, már nem az emberek nyelvén beszélt. Enyhe akcentussal ugyan, de az angyalok nyelvén szólt.

-Nem tehetek róla! - szóltam vissza ugyanazon a nyelven, és a továbbiakban így folytattuk a beszélgetést.

-De igen, tehetsz róla, mert amikor gyakorolnod kellett volna az aurád elrejtését, akkor is inkább a repüléssel szórakoztál! Ha akkor nem hanyagolod el a dolgod, akkor sokkal könnyebb dolgod lenne most. Ha Tyrael figyelt volna rád, akkor nem itt tartanál!

-Ne merészeld a szádra venni a mesterem nevét! - kiabáltam vissza.

-Miért ne? - kérdezte gúnyosan - Hiszen semmi mást nem tett, mint hogy elszórakozott veled tíz évet! Nem foglalkozott azzal, hogy rendes angyal legyél, és tessék, itt az eredménye! - mutatott rám, mintha csak egy darab rongy lennék.