Fallen Angel

Fogságban

Tanácstalanul álldogáltam az ágy mellett, miközben Jake többször végigfuttatta rajtam a szemét. Tudtam, mit akar tőlem, tudtam, miért akarja. azt is tudtam, hogy nem akarom vele ezt megtenni. Ha beadom a derekam, örökre száműznek a mennyből, ami jelen esetben a kisebbik gondom lenne.A nagyobbik gondnak azt gondoltam, hogy Damien egy életre megutálna - ahogyan én is magamat. Soha többé nem tudnék tükörbe nézi.

-Ne várass sokáig, angyal. Az én türelmem is véges.

-A türelmed végességét már én is tapasztaltam. - jegyeztem meg csípősen, mire a szeme felderült, és felszabadult nevetésbe kezdett. Zavartan néztem egy ideig, majd hirtelen felpattant és mellettem termett. Nem tagadhatom, valóban kivételes volt, ahogyan a démoni képességeit használta.

-Pimasz kisangyal vagy, azt meg kell hagyni. Ha így folytatod, még a végén meg foglak sajnálni.

-Démon létedre érzelgős vagy. Ha így folytatod, elsírom magam.

Kuncogott, majd egyszerűen az ágyra lökött és fölém mászott. Próbáltam lelökni, de túl nehéz volt, és túl erősen nyomott a puha paplanba. Miközben az arcomat vizslatta a keze végigszántott a bőrömön, maga után hagyva egy érzést, amit oly sokan akarnak érezni, nekem most mégis egy szenvedéssel teli élményt jelentett.

-Hagyd abba, Jake! Kérlek!

-Angyal, te is tudod, hogy nem állhatok le. A ruha, ami rajtad van, egyszerűen őrjítően áll. Épp ezért meg kell tőle szabadítsalak. Az ártatlanságod rejti azt az erőt, ami erősebbé tehet. Az enyém lehet akár az egész alvilág, és nem fogok róla lemondani, akárhogyan könyörögsz. Ha nem ma, akkor holnap, de az enyém leszel. Csak el kell végre hinned, hogy nem neked akarok rosszat. Csak magamnak akarok jót.

-A magadnak való jóval felborul az egyensúly, és a démonok ellepik a világot. Az emberek nagy része beleőrülne, megtriplázódna a gyilkosságok száma, megnőne a bűnözés, az anyák eldobnák a gyereküket. A világ, amire vágysz mindent elpusztítana.

-És a pusztításnál nincs is szebb a világon, nem igaz? Gondolj bele, milyen lehetne, ha a démonok uralnák a földet.

-Bele sem akarok gondolni. Biztosan megölnétek minden angyalt, hogy még veszélybe se kerülhessen az uralmatok.

-Ebbe bele sem gondoltam, angyal. De most hogy mondod, van benne valami.

Megrémültem. Ha Jake tényleg ki akarja írtani a fajomat, akkor nagy bajban lesz az emberiség. Őrangyalok és angyalok nélkül felborul a rend. Amit elmondtam Jake-nek is, de egyszerűen nem érti meg.

-Jake, kérlek, nem gondolhatod ezt komolyan. Angyalok nélküli világot akarsz? Amit te elképzelsz, az maga a pokol. Nem embernek való, értsd meg.
-Te pedig azt értsd meg végre, hogy démon vagyok, és nem ember! Az én népem sokkal, évezredekkel korábban létezett már, amikor az ember kimászott a vízből! Jogunk van ahhoz, hogy a miénk legyen, és ezt a jogot egy egyszerű kis tanonc nem fogja elvenni tőlem.

Jake még erősebben nyomott a puha ágyba, és olyan közel hajolt hozzám, hogy nem mertem levegőt sem venni. Attól tartottam, ha megmozdulok, azonnal elveszi az ártatlanságom.
De nem ért hozzám úgy. Tartott, de nem úgy, hogy fájjon. Nem eresztett el, de éreztette velem, hogy ő a főnök.

-Nem értesz engem, angyal. Ez a világ, amiben élünk, eleve pusztulásra volt ítélve. Mindenki tudja ezt, de ti, angyalok próbáltok rácáfolni. De nem fog sikerülni.

Az utolsó szavakat már a fülembe suttogta, bennem pedig még a vér is megfagyott. A lehelete égette a bőrömet, és amikor újra eltávolodott tőlem, a szemében láttam a pokol tüzének lángjait. Vörösen izzott, akár a felhevült vas. Bőre megszürkült, haja lejjebb nőtt, a kezemen éreztem, hogy izmai erősebben szorítanak.
Jake látta megdöbbenésemet, de ezúttal nem mosolyodott el a zavaromon.